FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Színház-felújítás nyertes tervei

A Weöres Sándor Színház csütörtökön ünnepélyesen kihirdette a színházi aula és étterem belsőépítészeti megújítási tervpályázatának eredményeit. A színház aulájának és éttermének átalakításhoz adományokat várnak, így alapanyag- és munkafelajánlásokat is.

Mint írják a honlapon, a Falco Zrt. volt az összekötő kapocs a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar és a színház között. Az intézmények együttműködéséből közel egyéves vizsgaprojekt lett: az Alkalmazott Művészeti Tanszékre járó harmadéves építészhallgatók készítették el a színház aulájának és éttermének újragondolt belsőépítészeti terveit. Felkészítő tanáruk Bakonyi Beáta és Szén-Molnár Tamás művésztanárok voltak és a kezdeményezést Prof. Dr. Lenkei Balázs intézetigazgató karolta fel. A díjakat Bakonyi Beáta művésztanár, Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR vezetője és Szabó Tibor igazgató adták át.

A Weöres Sándor Színház ünnepélyes díjátadója / fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A Falco Zrt. a színház támogatójaként a kapcsolati tőkén túl a projekt anyagi oldalát is finanszírozta, 800 ezer forint összdíjazású volt a tervpályázat. A belsőépítészeti tervekből egy hónapon át látogatható tárlat nyílt a Weöres Sándor Színház aulájában. A közönség a tervekre személyesen és online is szavazhatott. A színházi dolgozók pedig külön voksolhattak a nekik tetsző belsőépítészeti megoldásra, valamint a Soproni Egyetem tanárai is felállítottak egy rangsort.

Korábban megírtuk, hogy összesen nyolc pályamunka érkezett be, viszont nem tudják, honnan lesz pénz a felújítás megvalósítására.

Eredmények:

Közönségdíj – a színházban személyesen és online leadott szavazatok alapján:
I.helyezett Keserű Dorka


Színházi dolgozók díja
I.helyezett Néger Martin

Soproni Egyetem szakmai díjai:
I. helyezett Heil Rozália

II. helyezett Csabai Luca
III. helyezett lett Keserű Dorka

Keserű Dorka nyerte meg a közönségdíjat / fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A projektben résztvevő hallgatók közül oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Kiss Virág, Marton Bendegúz, Takács Alexandra és Varga Judit építészművész hallgatók. Az esemény fogadással zárult.

Horváth Nóra kommunikációs vezető lapunk megkeresésére elmondta, több mint 5 ezren szavaztak. A Falco Zrt.-nek köszönhetően mind a 8 tervet használhatják, de valószínűleg a közönség és a dolgozók kedvencéből alakul majd ki a végleges kivitelezési terv.

Mint mondta, az elképesztően megnövekedett rezsiköltségek miatt hosszú évek óta először veszteségesen zárják az évadot. Viszont a rossz anyagi helyzet ellenére nem mondanak le a megvalósulásról.

Akárcsak a pályázat során, a kivitelezésben is összefogást kezdeményeznek, tehát bizakodóan várják az adományokat, hogy kis lépésekben mielőbb elkezdődhessen az átalakítás. Elsősorban nem pénzt kérnek, hanem mindenki beleadhatja, amit tud. Várnak tehát alapanyag- és munkafelajánlásokat is.

Egy megbeszélés már volt: a Falco Zrt. biztosítja a fa alapanyagot, ami nagy előrelépés, illetve több vállalkozó ígéretet tett, hogy szívesen az ügy mellé áll. Folyamatosan tárgyalnak, egyeztetnek a támogatókkal, de konkrét dátum egyelőre nincs a kivitelezés kezdetére.

forrás: nyugat.hu

Előző cikk

Újszülöttek fái - Székesfehérvár

Következő cikk

Pápalátogatás trónszékei




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version