FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újszülöttek fái – Székesfehérvár

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Még 2017-ben terjesztették elő a város képviselőinek, hogy az önkormányzat minden évben ültessen egy fát a korábbi évben megszületett gyermekeknek. Az ötletgazda, Horváth-Tancsa Ágnes, aki a humán közszolgálati bizottság tagja, azóta is szívügyének tekinti ezt az immár hagyománnyá vált gesztust.

– Az első fa egy japán cseresznye volt, a 2018-ban született 713 gyermek tiszteletére. A covidos időszakban aztán megszakadt a hagyomány, de azóta újra működik, olyannyira, hogy bepótoltuk a két kieső évet is – mondta Horváth-Tancsa Ágnes.

Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Székesfehérvári Városgondnokság szakemberei már előkészítették a fiatal kora ellenére magas fát a Jávor Ottó téren, hogy a 2022-ben született gyermekeknek emlékfája lehessen a városban. – Egyre több olyan fa van, ami az előző esztendőben született kisgyermekek emlékét szolgája. Az ő, illetve a család tiszteletére ültetjük ezeket a fákat. Tavaly 2666 újszülött érkezett Székesfehérvárra, és bár ez nem azt jelenti, hogy mindenki feltétlenül tényleg székesfehérvári, hiszen ezt nehéz megállapítani, de nem is ez a fontos, hanem hogy ebben az évben már 2666 gyermek tiszteletére állíthattunk fát – mondta a város polgármestere, Cser-Palkovics András. – Nagyon örülnék annak, ha a fehérvári szülők a gyerekekkel nagy becsben tartanák ezeket a fákat. Az igazi az lenne, ha részt vennének egy ilyen ültetési akcióban vagy legalább jelen lennének, de bízom abban, hogy ez is el fog jönni egyszer. Annak külön örülök, hogy mindegyik facsemete ilyen szépen megeredt, és azt gondolom, hogy ez egy kicsit alátámasztja azt, hogy az itt születő gyerekeknek ugyanígy gyökeret kell verni – hangsúlyozta a faültetésen Horváth-Tancsa Ágnes.

– Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, és annak meg különösen, hogy éppen az én körzetemben, a Jávor Ottó téren valósulhatott meg, ahol minden környékbeli lakó nagyon büszke a szép térre – mondta Kovács Zsoltné, a terület önkormányzati képviselője.

– Számomra mindig nagy öröm minden fa ültetése. Négyszer annyi fát ültetünk, mint amennyit kénytelenek vagyunk kivágni a belvárosi övezetben. Csak kimondottan a belvárosi parkokban, lakókörnyezetekben, vagyis ebben nincsenek benne a nagy erdősítési programjaink, melynek keretében több ezer fát ültet az önkormányzat – hívta fel a figyelmet Bozai István városgondnok. – Ez egy ezüsthárs és Zentai ezüst a fajta neve. Viszonylag ellenálló fajta szép fényes levelei vannak, és hamarosan gazdagon virágozva lesz a tér egyik dísze – beszélt a fafajtákról Homoki László, a kertészeti divízió vezetője.

forrás: FEOL

Előző cikk

Faültetések Kiskörösön

Következő cikk

Színház-felújítás nyertes tervei




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version