FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A magyarországi túlfogyasztás napja

Tudtad? Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 5 hónap alatt élnénk fel a Föld egész éves erőforrásait: 2023-ban ugyanis május 30-ára esik a magyarországi túlfogyasztás napja. De mit is jelent ez, és mit tehetnénk azért, hogy ez a dátum minél későbbre tolódjon?

Azt már mindannyian tudjuk, hogy Földünk erőforrásai végesek, és globálisan is egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. A magyarok túlfogyasztása azonban még a világátlagnál is rosszabb, mi már május 30-án feléljük ezeket az erőforrásokat, míg a nemzetközi túlfogyasztás napja 2022-ben július 28-ára esett. Bár a tavalyi dátumhoz képest idén nincs változás, 2021-ben még június 8-án jött el a hazai túlfogyasztás napja. Globális viszonylatban ez azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen tempóban mi elhasználjuk azokat: mintha a telefonunk akkumulátorát minden éjszaka csak 10%-nyival tudnánk tölteni, de napközben 15%-ot merítenénk. Értelemszerűen pár nap után teljesen lemerülne az akkumulátor.

A túlfogyasztás mérséklése mindannyiunk feladata: bár a vállalatok és kormányok a legnagyobb felelősök közé tartoznak, de hétköznapi szokásainkkal, életmódunkkal és döntéseinkkel mi, egyének is rengeteget tehetünk azért, hogy ez a trend megforduljon. Míg egy 2020 végi felmérés szerint egyes környezettudatos szokások jellemzőbbek a hazai lakosságra, vannak olyan területek is, ahol még szükség lenne a fejlődésre. Például arra ma már viszonylag sokan figyelnek, hogy egyszer használatos szatyrok helyett saját vászontáskát vigyenek magukkal a bevásárláshoz, vagy hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, de ételből még mindig túl sok kerül a kukákba. Egy 2022-es országos, reprezentatív kutatásból viszont az is kiderül, hogy a magyarok elvárják a döntéshozóktól a felelős gondolkodást: például azt, hogy ne építsék be Magyarország természeti területeit, vagy csökkentsék a fakivágásokat a hazai védett erdőkben.

És hogy mit tehetünk egyénileg? Számos módon hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a magyarországi túlfogyasztás napja minél később jöjjön el. Ehhez nyújt segítséget a WWF Magyarország környezettudatossági kisokosa, de még konkrétabb, személyre szabott napi tippeket is kaphatunk a WWF Léptem mobilapplikáció segítségével, ahol kiszámolhatjuk azt is, hogy jelenlegi életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait.

forrás: WWF

Előző cikk

Fenntartható fejlődés az EU-ban

Következő cikk

Természetkárosítás – élőhelyvédelem - vadvédelem




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version