FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Mesterségem címere – Kovács Tamás

Kovács Tamás Tiszafüreden született, Törökbálinton, majd Budapesten járt általános iskolába. Az újpesti Faipari Technikumban érettségizett onnan aztán szinte egyenes út vezetett a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki Karára, amely kitűnő választásnak bizonyult, hiszen az alma mater szeretete azóta sem változott benne.

Ma is ezer szállal kötődik az intézményhez, 2018-ban a Soproni Egyetem, címzetes egyetemi docens címet adományozott neki. Később a külkereskedelmi Főiskolán nemzetközi marketing szakközgazdász diplomát is szerzett, de a képzés, a tanulás azóta is szüntelenül jelen van az életében.

Az egyetem után Budapesten kezdett dolgozni egy belsőépítész cégnél. Olyan nagyszabású projektekben vehetett részt, mint az Operaház első teljes belső felújítása, az ikonikus nagyáruház a Skála Metró, és a nem kevésbé ikonikus Jégbüfé cukrászda belsőépítészeti munkálatai.

1986-ban nősült Szombathelyre, 87-ben, a Falco jogelődjének tekinthető Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátban kezdett dolgozni fejlesztő mérnökként. Az évtizedek alatt a tulajdonosok jöttek-mentek, a cég többször átalakult, ő azonban maradt. Különböző pozíciókban, de 36 éve a város egyik legnagyobb múlttal és hagyományokkal rendelkező szombathelyi vállalatánál dolgozik. 2019-ben az Innovációs és Technológiai Minisztérium által létrehozott Faipari Ágazati Készségtanács tagjai közé választották, amelynek ma már elnöke.

Felesége szintén faipari mérnök. Két fiuk van: Márton környezetmérnök, Bence Tamás pedig közgazdász. Mindketten Sopronban végeztek.

Kovács Tamás mindent tud a fáról, munkája a szenvedélye és a hobbija. Elkötelezetten hisz az oktatásban, képzésben, a tudásátadásban és abban, hogy siker, a szüntelen fejlődésnek és innovációnak köszönhető.

forrás: youtube

Előző cikk

Értékőrző Bakonyi és Balaton-felvidéki erdők

Következő cikk

A Nyíri erdőben és a Tőserdőn muzsikált az erdő



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések