FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Valétálás 2023 – Soproni Egyetem

Szombaton tartotta valétaünnepségét a Soproni Egyetem. Az évszázados selmeci diákhagyományokra visszavezethető esemény során vettek búcsút a végzős hallgatók az Alma Materüktől és Sopron városától.

Az ünnepség hagyományosan a Soproni Egyetem főépületénél kezdődött, ahol prof. dr. Fábián Attila, az intézmény rektora és az egyetem karainak dékánjai, valamint a valétaelnökök intettek búcsút beszédeikben a valétálóktól.

Ahogy a nyárelő beköszöntével a Botanikus kertben újra kihajtottak a növények, kinyíltak a virágok, Önök is új energiákkal töltődhetnek fel és új célokat tűzhetnek ki maguk elé útra indulásuk előtt – kezdte el ünnepi beszédét prof. dr. Fábián Attila.

A valétálás a latin valete szóból ered, mely annyit jelent: isten veletek/éljetek boldogul. A valétálás mindig különleges alkalom a Soproni Egyetem életében, hiszen a hallgatók az évszázados selmecbányai hagyományoknak megfelelően búcsúznak el az alma matertől és a várostól – mondta el a rektor.

Hiszen útra indulnak, az elmúlt évek során sokat tanultak, fejlődtek és rengeteg kitűzött célt is elértek. Mi, a Soproni Egyetem vezetői büszkék vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a fejlődésnek, és részesei lehetünk annak, hogy az alma mater kovácsoltvas kapuján kilépnek a nagybetűs életbe és elbúcsúznak iskolájuktól és Sopron városától. Legyenek erősek és céltudatosak és ne felejtsenek el továbbra sem kérdezni. Mutassák meg a világnak, hogy mire képesek a sikeres jövő felé vezető úton – mondta a Soproni Egyetem rektora.

A valétálás a latin valete szóból ered, mely annyit jelent: isten veletek/éljetek boldogul. A valétálás mindig különleges alkalom a Soproni Egyetem életében, hiszen a hallgatók az évszázados selmecbányai hagyományoknak megfelelően búcsúznak el az alma matertől és a várostól – zárta beszédét a SoE rektora.

Ezután a végzősök előtt kitárult a Soproni Egyetem kapuja, majd a szalamander indulását követően, a város utcáin ismét felcsendültek azok a valétáló dalok, amelyek évszázadok óta visszhangozzák Selmecbánya, az egyetem és a leghűségesebb város örök kapcsolatát.

A menet útvonalán lakó városi polgárok a hagyományokhoz híven, egy-egy gyertyát helyeztek ki az ablakukba, jelképesen búcsúzva a végzős hallgatóktól. A fáklyás menet a Bajcsy-Zsilinszky – Béke út – Ady Endre út – Csengery utca – Frankenburg út – Deák tér– Erzsébet utca – Széchényi tér – Várkerület útvonalon haladt, majd hagyományosan a Tűztorony kapuja alatt vonult be a Fő térre, hogy ott, a Hűség kapu előtt búcsúzzanak szeretett városuktól.

A Fó téren álló fáklyás menet előtt Sopron polgármestere búcsúzott a végzősöktől. A búcsú mindig nehéz, egy kicsit szomorú, de egyben öröm is talán, hiszen, ha egyszer valami lezárul, azt mindig követi valami új – kezdte köszöntőjében Farkas Ciprián Sopron polgármestere. – Ha becsukódik egy ajtó, akkor kinyílik egy másik valahol. Ezt a másik ajtót, most nagybetűs életnek hívják és családról, valamint hivatásról fog szólni. Hasznosítaniuk kell mindazt a tudást, amit az elmúlt években tanultak. Elindulnak az álmaik megvalósítása felé vezető úton. Kívánom, hogy ne álmodják az életüket, hanem éljék az álmaikat – tette hozzá.

Az elmúlt években nemcsak az egyetem, hanem Sopron polgárai is voltak a végzett hallgatók. Felejthetetlen emlékeket és élményeket, de barátságokat, szerelmet és életre szóló emberi kapcsolatokat is kötöttek a városban eltöltött évek alatt.

A Soproni Egyetem oktatóinak köszönhetően olyan értékálló tudással gazdagodtak a hallgatók, melyet a magyar haza gyarapítására tudnak fordítani.“- zárta beszédét dr. Farkas Ciprián.

A valétaelnökök beszéde után, az Il Silencio felcsendülése mellett a végzős hallgatók elhelyezték Soproni Thurner Mihály szobrának talapzatán a megemlékezés koszorúját.

A szövegkapcsolóra kattintva rövid össszefoglaló videó nézhető meg az idei soproni valétálásról.

Forrás: OEE, Sopron Média, kisalfold.hu

Előző cikk

Földügyi tárgyú rendeletek módosítása

Következő cikk

Speciális erdőtűzoltó járművek



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Fűrészüzemi tűzeset

Több mint öt órán keresztül küzdöttek az égő és izzó faforgáccsal a tűzoltók Kapuváron, egy fatelepen szombaton. A…