FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Alsószenterzsébet fűrészüzeme

Ötven éve működtet egyéni vállalkozást a Lentiben élő, 1947-es születésű Kobra József. A családi vállalkozás fűrészárugyártással, azon belül 1993 óta hordódongagyártással foglalkozik.

Kobra József 1972 márciusában váltotta ki iparengedélyét kőműves kisiparosként. Akkoriban kezdetben egyedül, iparostársával, majd alkalmazottal lakóházakat épített Lentiben. Ebben az időszakban egyre inkább benépesedett a város egyik családi házas övezete. Mellette műemlék jellegű épületek felújítási munkáit is végezték.

– Többet éreztem magamban annál, mint hogy alkalmazott legyek, bár a rendszerváltás előtt a kisiparos „szükséges rossz” volt, de hagytak minket működni bizonyos határokon belül. Akkoriban sok munka akadt, sokfelé dolgoztunk – emlékezett vissza. – A kőművesmunkák iránti igény, a megkeresések a ’90-es években csökkentek. Ekkor fordultam a faipar felé, mely rokon szakma, nem beszélve arról, hogy dolgoztunk is fával, tetőfával az építkezéseken. Ezután átálltunk fafeldolgozásra, jobb, biztos jövő látszott akkor ebben az ágazatban, ami be is igazolódott.

Alapanyag a hordógyártáshoz / Fotó: Korosa Titanilla

Az évek során aztán családi vállalkozás lett a tevékenységből, Kobra József lánya, majd faipari technikus veje csatlakozott a céghez, ma pedig már unokája is segíti a munkát, illetve alkalmazottakat is foglalkoztatnak.

– Alsószenterzsébeten megvásároltunk egy téesztelepet, csarnokot építettünk, ott zajlik a fafeldolgozás – folytatta. – Készítettünk parkettfrízt vásárolt alapanyagból, majd magunk értékesítettük bel- és külföldön egyaránt, például Svédországba. Egy idő után ez a rés is bedugult, ekkor a szigetvári hordó- és dongagyárral alakult ki kapcsolat, elkezdtünk nekik bedolgozni. Volt benne némi bizonytalanság, volt, aki tartott attól, hogy tönkremegyünk, de én bíztam benne, hogy sikeresek leszünk. Így is lett, közben egy osztrák nagykereskedővel kerültünk kapcsolatba, aki az általunk gyártott dongát értékesítette.

A családi cég fő profilja ma is a hasított barrique tölgyből hordódonga készítése a hordógyáraknak. Termékük rendkívül jó minőségű, válogatott, hibátlan alapanyagból, kocsányos és kocsánytalan tölgyből készül, elsősorban hasított, illetve fűrészelt eljárással. Az általuk gyártott kiváló minőségű hordódonga megfelel a legmagasabb szintű szakmai elvárásoknak, ezt megfelelő gépparkkal, szakmai tudással és teljes körű minőség-ellenőrzéssel érik el.

Hordógyáraknak készítenek alapanyagot az alsószenterzsébeti csarnokban / Fotó: Korosa Titanilla

Hozzátette: a faipar is megélt válságokat az évtizedek során, szinte folyamatosan. Mikor kezdte, nagy volt a kereslet, aztán csökkent, át kellett állni más termékekre. A faanyagok ára is folyamatosan változik, emelkedik, az árak Kobra József szerint mára elérték a plafont. A dongagyártásban is akadt nehézség. Volt, hogy két évig raktárra termeltek, bizonytalan időszak volt, akkor tartalékaikból működtek, majd a harmadik éven mindent eladtak a raktárakból.

– Már 18 éve nyugdíjba vonultam, néhány évet még foglalkoztam a vállalkozással azután is, de egy ideje már a fiatalok viszik az üzletet, én pedig alsószenterzsébeti kis családi birtokunk művelésével foglalkozom – szólt a mindennapjairól.

Kobra József a kezdetektől tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, mint mondta, ennek több előnye is van. Segítséget nyújtanak például pályázatok lebonyolításánál.

– Úgy gondolom, a fiatalokat segíteni kell abban, hogy vállalkozást indítsanak – vélekedett.

– Ma már bizonyos szempontból ez könnyebb, mint régen, több a lehetőség, könnyebben lehet például támogatáshoz jutni. A piac pedig leszabályozza magát, aki jobb, ügyesebb, olcsóbb, az marad a felszínen.

forrás: ZAOL

Előző cikk

Faetűdök kiállítás nyílik Füleken

Következő cikk

Fenntarthatósági innovációs napot rendezett a Soproni Egyetem




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version