FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Náhlik András – dékán, Sapientia EMT Élettudományi Kar

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem képviselői, dr. Dávid László professzor, akkori rektor kezdeményezésére, 2017-ben keresték meg azzal, hogy a Soproni Egyetem segítségét kérjék a magyar nyelvű erdőmérnöki alapképzés (BSc) Sepsiszentgyörgyön történő engedélyeztetési eljárásának elindításához.

Ekkor figyelmükbe ajánlotta dr. Farkas Attila egykori székelyföldi tanítványukat, aki doktori fokozatát is Sopronban szerezte. Ő állította össze a tantervet (jelenleg ő a szakfelelős, amit ott programfelelősnek hívnak), amelyhez a soproniak is segítséget nyújtottak, majd 2018-ban már oktatókat is megneveztek a képzéshez.

Dr. Nyárádi István agrármérnök, az akkor még a Marosvásárhelyi Karhoz tartozó Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ igazgatója vezetésével 2019 májusára elkészült és a román akkreditációs bizottsághoz benyújtásra került az engedélyeztetési kérelem. Az akkreditációs bizottság 2020 januárjában tett helyszíni felmérése után (amelyen soproni rektorként maga is részt vett, és biztosította a bizottságot a Soproni Egyetem teljeskörű támogatásáról) engedélyezte a szak indítását, ami még az év őszén meg is történt. Azóta 3 évfolyamot iskoláztak be. Minden évben 25 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely áll rendelkezésre, ezekre a 2020 – 2023 időszakban 28, 24, illetve 22 volt a beiratkozók száma.

Az oktatás Sepsiszentgyörgyön történik egy volt iskolaépületben, de várhatóan 2 év múlva elkészül egy vadonatúj campus. A Marosvásárhelyi Karhoz tartozó Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ szeptembertől önálló karként folytatja működését (https://sepsi.sapientia.ro/).

Náhlik Andrást június 1-i hatállyal nevezték ki dékánnak, akit egyben a kar szervezési feladataival is megbíztak. A karhoz tartozó képzések: 2015 óta folyik a mára végleges akkreditáción átesett agrármérnök képzés, 2020-ban indult az erdőmérnök képzés, amelynek végleges akkreditációja 3 év múlva lesz esedékes, és idén ősztől indul a sport és edzőképző szak.

Az erdőmérnöki szak oktatói Náhlik Andráson kívül mind helyi, doktori fokozattal rendelkező oktatók, akik közül négyen erdészvégzettségűek. Az oktatás az agrármérnök képzés alapjain indult, az alapozó tárgyakat és részben a szaktárgyakat (pl. talajtan) az agráros oktatók adják elő.

Náhlik András 2021 őszén kapcsolódott be a képzésbe Makovecz ösztöndíjjal. Ehhez ottani professzori kinevezést is kapott a román törvények szerinti eljárásban. Amellett, hogy továbbra is oktatott Sopronban, így tömbösítve tartotta meg óráit Szentgyörgyön.

Céljait a dékáni menedzseri tervben foglalta össze (a mellékletben olvasható). A legfontosabb természetesen a 3 év múlva esedékes akkreditációra történő felkészülés, illetve ehhez kapcsolódóan a képzés színvonalának emelése újabb, helyi vagy akár magyarországi oktatók bevonásával. Hosszabb távú cél saját, szentgyörgyi hallgatóik mentorálásával, majd doktori képzésre történő bevonásával erősíteni az oktatást.

Náhlik András elmondta, hogy a magyarországi szakmától rengeteg segítséget kapnak. Az OEE Erdészcsillag Alapítványán keresztül ösztöndíjhoz jutottak szentgyörgyi erdészoktatók, az Egyesület szervezi hallgatóik magyarországi nyári gyakorlatát, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe, sőt az útiköltség sem őket terheli. Szintén az Egyesület kezdeményezésére, a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztályának támogatásával magyarországi erdőtervező, Ádám Dénes segítette gyakorlati képzésüket. Az Egyesület koordinálta a szakkönyvgyűjtési akciót is, amelynek hatására a magyarországi szakma jó része megmozdult, rengeteg könyvadomány érkezett az Egyetem Központi Könyvtárától, az ERTI-től és magánszemélyektől. Nem utolsó sorban meg kell említeni Grátzer Miklós, a Vancouveri Sopron Alumni elnökének segítségét, aki az Egyesült Államokból ösztöndíjjal támogatja az arra érdemes hallgatókat.

forrás: ForestPress

Előző cikk

Zöld Expo - Díjazottak

Következő cikk

Indul(t) az új típusú hulladékkezelés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések