Ismét példaértékű kezdeményezés indult a településen, ahol a helyi lakosság lakosság összefogásával vágtuk össze az intézmények téli fűtéséhez a tűzifát. A hétvégén több mint ezer mázsa hasított fát vágtunk össze három nap alatt – tájékoztatta hírportálunkat Szász János polgármester.
Mint megtudtuk a tüzelőt a polgármesteri hivatal épülete, a gazdasági épület, a szociális intézmény, az idősek klubja, az orvosi rendelő és védőnői helyiség, valamint a faluház fűtésére használják fel, a gázkiváltás érdekében.
![](https://cdn.baon.hu/2023/10/yH5anhjVl6hDAuV5IhgeLgSsTD0sR7TNHNZ4J66b5jw/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5ZjUxZGM0YzEyYjQ4NmJhZjA3ODFiMGIwNzNkMmI0.jpg)
– A KLIK által fenntartott általános iskolát is ellátjuk tűzifával, hiszen gyermekeink fűtött osztályaihoz minden évben hozzájárulunk. Önkormányzatunk a szociális tűzifa program keretében gondoskodik a rászorultakon is, mely közel százhúsz főt érint. Településünk mindig önfenntartásra törekedett, ennek keretében erdőgazdálkodó közel 30 hektáron, ahol a 5 évestől a 25 éves telepítésű erdővel rendelkezünk. Köszönetet mondunk településünk képviselőinek, intézményeinek, a szülőknek, nagyszülőknek, a finom ebédért a konyhának és kiemelten a Csicsergő Óvoda minden dolgozójának. Hiszem, hogy mi együtt mindent megvalósítunk! – fogalmazott Szász János.
![](https://cdn.baon.hu/2023/10/6IRAO0almQRKJEnzcG2OKEb1hCeNEdFIgqUPKF79FfE/fill/1024/0/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjNjBhZjQyMTQyMTQ5NzhiODNhNTEzMjk4ODYxMTcy.jpg)
forrás: BAON