FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

NAK – erdészeti szakértői hálózat

Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A tájékozottság az agráriumban, ezen belül az erdőgazdálkodási ágazatban is nagy érték, különösen a kisebb gazdaságok, elszigeteltebb vállalkozások esetében. A kamara 2024 elejétől felállít egy régiós szinten szervezett erdészeti szakértői hálózatot; ennek a hálózatnak az elsődleges feladata tájékoztatási szolgáltatások nyújtása lesz az erdészeti ágazat gyakorlati szereplői számára.

A szolgáltatás – igény szerint – kiterjed majd minden ágazati szereplőre, így az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, az erdészeti szakirányítókra, az erdészeti szaktanácsadókra, valamint minden egyéb erdészeti termelő és szolgáltató vállalkozásra.
Az erdészeti szakértői hálózat segíteni fogja továbbá a kamarai falugazdászok munkáját is, akik alapszintű erdészeti tájékoztatási szolgáltatást a jövőben is nyújtanak a kamara tagjainak, illetve az egységes kérelmek benyújtása keretében az erdészeti jogcímek kezelését is ellátják.

Az erdészeti tájékoztatási szolgáltatás minden lehetséges kommunikációs csatornán az érintettek rendelkezésére fog állni. A NAK honlapján kialakításra kerül egy széles körű, folyamatosan aktualizált erdőgazdálkodási tudásbázis, illetve elindul egy ágazati szakmai hírlevél szolgáltatás is. Továbbra is megjelennek majd kiadványok, tájékoztató cikkek a kamara gondozásában, valamint a NAK – miként eddig – a jövőben is szervez szakmai rendezvényeket, bemutatókat. Emellett az egyes régiókban dolgozó erdészeti szakértők telefonon, e-mailben, valamint meghatározott megyei kamarai ügyfélszolgálati pontokon személyesen is elérhetőek lesznek.

A NAK a mindenkori tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a magánerdők rendezettségének növelésére, az erdőgazdálkodás szakmai színvonalának javítására, az eredményesebb gazdálkodás elősegítésére. Azt ezt támogató információszolgáltatásban az agrártárcával, az erdészeti szellemi műhelyekkel, az erdészeti igazgatással, a támogatási rendszert üzemeltető szervezetekkel és az erdészeti szakmai szervezetekkel is együttműködik a köztestület.

Ami nem olvasható a sajtóközleményben, de fontos…

Az Európában több mint négyszáz éves, hazánkban pedig bő másfél évszázados múltra visszatekintő gazdasági kamarák, mint köztestületek, három alapvető, egymással szorosan összefonódó feladatköre

  • a gazdasági szereplők és a kormányzat közötti információáramlás biztosítása, beleértve az érdekképviseleti feladatokat is,
  • a gazdasági szereplők gazdálkodási tevékenységét segítő, „belső” szolgáltatások nyújtása, illetve megszervezése, valamint
  • a gazdasági szereplők tevékenységéhez kapcsolódóan a kormány által delegált közfeladatok ellátása.

A fent említett köztestületi feladatok mindegyikéhez szorosan kapcsolódnak a gazdaság szereplői számára nyújtott sokoldalú tájékoztatási szolgáltatások. A kamarák ezzel tudják biztosítani, hogy az érintett ágazatban működő gazdálkodók és vállalkozások elsősorban a tevékenységükre tudjanak koncentrálni, azokat az elvárásoknak megfelelőn és eredményesen tudják gyakorolni, továbbá az őket érő gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásoknak meg tudjanak felelni.

Ahogy tíz évvel ezelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összességében szintet tudott lépni az előbb említett feladatok ellátása terén, ugyanezt most az erdészeti ágazatot érintően is megteszi. Az erdészeti szakértők köre tíz fővel bővülhet, és a leendő új kollégáink az ország egyes térségeiben, a képviselt gazdálkodókhoz és vállalkozásokhoz közel tevékenykedhetnek majd, így a fent említett kamarai feladatok mindegyikét jól szolgálhatják.

A bővülő kamarai erdészeti szolgáltatásainkkal az alábbiak szem előtt tartásával kívánunk egyre inkább beintegrálódni az ágazati közéletbe:

  • továbbra is szoros együttműködést kívánunk fenntartani az ágazati szereplőkkel, kiemelten az ágazati vezetéssel és az erdészeti szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel,
  • a magán erdőgazdálkodás, annak szakmai irányítása, valamint az erdészeti szolgáltatás területén a piaci viszonyok közötti szerveződésekben hiszünk, és a kamarai tevékenységeinkkel az így létrejövő gazdaságok és vállalkozások megalakulását, működését és növekedését igyekszünk elősegíteni,
  • a magán erdőgazdálkodást szilárd alapokra helyezésének, illetve a rendezetlen gazdálkodási viszonyok felszámolásának az egyik alapvető feltétele a tulajdonosi szemlélet erősítése, amihez elengedhetetlen a kedvezőtlen tulajdon- és gazdálkodási viszonyok mielőbbi, hathatós rendezése.

Az előbbieket fontosnak tartjuk kiemelni, mert a tevékenységünk akkor lehet sikeres, ha azt minden gazdasági és ágazati szereplő – az erdőtulajdonosoktól a szolgáltató vállalkozásokig, illetve a szakmai szervezetektől a szellemi műhelyeken keresztül az ágazat vezetéséig bezárólag – fenntartások nélkül elfogadja, illetve segíti.

Végezetül, de nem utolsósorban egy szervezetet nem elsősorban a céljai, hanem a tevékenysége minősíti. A fenti céloknak eredményesen csak nagy tudású, tapasztalt és elhivatott kollégákkal tudunk megfelelni. A sikeres létszámbővítést igyekszünk versenyképes munkafeltételekkel és javadalmazással elősegíteni. Az állásajánlataink 2024. elején jelennek majd meg, de az ajánlásokat, valamint a jelentkezéseket már ezt megelőzően is fogadjuk az erdeszet@nak.hu e-mail címre.

forrás: NAK

Előző cikk

Erdő van, volt és lesz!

Következő cikk

Erdőleltározás távérzékeléssel



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések