FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Irány a világbajnokság!

Első helyezett lett a World­Skills magyarországi válogatóján Eszlinger Mátyás, így a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Technikum tanulója képviselheti hazánkat a világbajnokságon épületasztalos szakmában.

Eszlinger Mátyás már tavaly részt vett a WorldSkills junioron, és mivel azt megnyerte, jó eséllyel indult az idősebb korosztályban is. A megmérettetés több körből állt, a fiú az előválogatón aratott győzelem után, az öt legjobb között került be a döntőbe.

– Az elődöntőn egy épületasztalos keret elkészítése volt a feladatunk, melyhez kizárólag kézi szerszámokat használhattunk, és az eredmény tizedmillimétereken múlott – mesélte. – A döntőn már komolyabb eszközöket, kézi kisgépeket is igénybe vehettünk a bútorasztalos feladathoz: egy kisszekrényt kellett összeállítanunk lábszerkezettel, intarziával és fiókokkal. Versenyt futottunk az idővel, hiszen két nap alatt mindössze 13 óra (első nap hét, második nap 6 óra) állt a rendelkezésünkre.

A döntő után Matyi két hetet Budapesten töltött a felkészülési központban. Egy hétig bútorasztalos, egy hétig pedig épületasztalos munkákon dolgoztak, és ez alapján döntöttek úgy a szakemberek, hogy épületasztalos szakmában indul a világbajnokságon. A fiú most 13.-as, éppen a technikusvizsgájára készül. Már fel is vették a Soproni Egyetem faipari mérnök szakára, de egy évet halasztott, és szeptemberben kezdi meg felsőfokú tanulmányait.

– Édesapám asztalos, a bátyám pedig szintén a Rothban végzett, és annak idején ugyancsak indult a WorldSkillsen – folytatta. – Bakonyszentlászlón élünk, a diploma után szeretnék oda visszaköltözni, és asztalosipari vállalkozást indítani a testvéremmel.

forrás: SoproniTéma

Előző cikk

Külső erdőtérképhez silabusz

Következő cikk

Erdészeti jogi változások összefoglalója



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések