2024. január elsejétől, elődje – dr. Markovits Tibor – nyugállományba vonulását követően Dr. Németh Csaba igazgató, korábbi általános igazgatóhelyettes vezeti az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot. Dr. Németh Csaba huszonkilenc éve természetvédelmi őrként kezdte pályafutását.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/418169209_919542049542862_73651856551177468_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=1j3rgcIK99UAX_gkd3G&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAUQZaWYih_Mj8BGEVaxRcMWsgEFQnGWKP5zvE8yswLqg&oe=65A3C20D)
Az Őrségi Nemzeti Park 2002-es megalakulását követően osztályvezetőként irányította a természetvédelmi őrszolgálat és a természetmegőrzés szakterületeit, később az Európai Uniós fejlesztési források eredményes felhasználását majd az Igazgatóság európai bölény programját.
Célja, hogy a vezetőváltással új lendületet adjon a szervezet működésének, amely az eddig elért eredményekre, az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásra és a helyi közösségekkel való, szoros együttműködésre alapozva úgy tudja megőrizni a nemzeti park táji- és természeti értékeit, hogy azzal javítja a nemzeti parkban élők életminőségét, valamint növeli látogatóinak számát és elégedettségét.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/418299223_919542072876193_529991337946867017_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=DDyxdCHXQ7IAX8qXhcn&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfA1oenfaiPNaMMy3HhZvjajFtzTt561qRk62uV09gQ8mg&oe=65A4E844)
A nemzeti park új vezetőjét a 2024. január 9-én Őriszentpéteren tartott ünnepi állományértekezleten Dr. Nagy István agrárminiszter iktatta be hivatalába.
forrás: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság