Évente közel 7 billió USD-t – vagyis a globális GDP közel 7%-ának megfelelő összeget – fektetünk be olyan tevékenységekbe, amelyek közvetlenül ártanak a természetnek, miközben a környezet megóvását és helyreállítását támogató ún. természetalapú megoldásokra csupán 200 milliárd USD-t költünk.
A káros állami támogatások 1,7 billió USD-ra rúgtak 2022-ben, a magánberuházások pedig 5 billió USD-t tettek ki, így összesen 30-szor több támogatást öntöttünk környezetkárosító tevékenységekbe, mint annak megőrzésére. Pedig, ha jól bánnánk velük, akkor a természetalapú megoldások a szükséges kibocsátás-csökkentés akár harmadát is biztosíthatnák 2030-ig, hozzájárulva a víz- és élelmiszerbiztonság, az egészség, a biológiai sokféleség és a gazdaság fenntartásához is. Ha a szárazföldek és az óceán 30%-át védelem alá vonnánk és javítanánk a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati gyakorlatokat, akkor akár évi 454 milliárd USD bevétel-növekedésre számíthatnánk. Ehhez azonban a finanszírozást 2030-ra meg kellene triplázni, a káros szubvenciókat pedig fel kellene számolni. A természet védelme a legolcsóbb megoldás, ezért ennek közvetlen támogatását előnyben kellene részesíteniük a kormányoknak. Az ösztönzők, a szabályozás és az innovatív pénzügyi eszközök kulcsfontosságú szerepet játszanak a magánfinanszírozás katalizálásában a természetet kímélő fenntartható gazdálkodás és helyreállítás terén.
Világszerte évente közel 7 billió USD-t – vagyis a globális GDP közel 7%-ának megfelelő összeget – fektetünk be állami és magán forrásokból olyan tevékenységekbe, amelyek közvetlenül ártanak a természetnek. Ezzel szemben a környezet megóvását és helyreállítását támogató ún. természetalapú megoldásokra csupán 200 milliárd USD-t költünk – derült ki az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) finanszírozással foglalkozó legfrissebb jelentéséből.
Ez azt jelenti, hogy percenként 13 millió dollárral támogatjuk meg a természet rombolását, ami több mint 30-szor több, mint amit annak védelmére és fenntartható használatára költünk.
A természetnek ártó, közpénzből finanszírozott támogatások 1,7 billió USD-ra* rúgtak 2022-ben, ami 10-szerese annak, mint amit a természetalapú megoldásokra (165 milliárd USD) fordítottak a kormányok. A káros támogatások 66%-a a fosszilis tüzelőiparba, 20%-a a mezőgazdaságba, a maradék pedig a faipari és halászati szektorokba irányult.
*Fontos megjegyezni, hogy az UNEP becslésében csak az explicit állami támogatásokat vette figyelembe, ezért az 1,7 billió USD egy nagyon konzervatív szám – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) implicit támogatásokat is figyelembe vevő becslése szerint csak a fosszilis energiaiparba 7 billió USD áramlott 2022-ben.
Globálisan a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztói támogatása megduplázódott az elmúlt évben, a 2021-es 563 milliárd dollárról 2022-re 1,16 billió dollárra nőtt. Ez a drámai növekedés azokból a fogyasztókat védő szubvenciókból fakad, amelyeket az orosz-ukrán háború miatt egekbe szökő fosszilis üzemanyagárak hívtak életre. Ezek tetejébe jött még az energiaköltségek csökkentését célzó nagyjából 500 milliárd USD többletkiadás (ennek nagyjából 70%-át Európában költöttük el).
A mezőgazdaságba több mint 345 milliárd USD környezetkárosító támogatás áramlik évente. Ezek a rosszul tervezett vagy irányzott támogatások (pl. egyes termékek ártámogatása vagy a szubvenció műtrágya inputhoz kötése) a környezet kizsigeréléséhez és a rossz gyakorlatok fenntartásához vezetnek. A Világbank szerint
a mezőgazdasági ártámogatások évi 2,2 millió hektár, vagyis 37 balatonnyi erdő pusztulásáért tehetők felelőssé.
A közpénzeken túl, a magánszféra környezetkárosító beruházásai éves szinten 5 billió USD-t tesznek ki, ami 140-szer több, mint amit a természetalapú megoldásokba fektetnek a cégek (35 milliárd USD). Az 5 billió USD is valószínűleg alulbecslés, mivel a közvetett negatív környezeti hatásokkal járó tevékenységek nem szerepelnek benne.
A természetnek ártó magánfinanszírozásból
- az építőipar és a gépipar,
- az elektromos közművek és a független áramtermelők,
- az olaj- és gázipar,
- az ingatlanüzemeltetés,
- valamint az élelmiszer- és dohányipar részesült a legtöbbet.
Míg ezekbe a tevékenységekbe irányult a természetkárosító magánfinanszírozás közel fele, addig az összes magánbefektetés mindössze csak 16%-át képviselték ezek – tehát jól irányzott politikákkal és ösztönzőkkel arányaiban jelentős eredményeket lehetne elérni a természetrombolás megállítására.
Bár az országok (és egyre több cég) a nemzetközi színtéren megállapodások és ígéretek formájában elköteleződtek a környezet- és klímavédelem mellett, a kitűzött célokat csak úgy lehet elérni, ha ezeket a káros támogatásokat mielőbb felszámolják, illetve újratervezik.
A természetalapú megoldások költséghatékonyak, a megóvás a legolcsóbb
A természet széles körű pusztítása és leromlása nemcsak az életet fenttartó rendszereket fenyegeti, de súlyosbítja az éghajlati válságot is. A növényzet és talaj által elnyelt és elraktározott légköri szén kulcsfontosságú féket biztosít az ember okozta klímaváltozás fokozódásával szemben:
a természetalapú megoldások a szükséges kibocsátás-csökkentés akár harmadát is biztosíthatnák 2030-ig, azonban az ökoszisztémák károsodásával ez a segítő hatás is gyengül.
Az IPCC arra is rámutatott, hogy óriási kiaknázatlan potenciál rejlik abban, ha jól bánunk a természettel: a természetalapú megoldások – vagyis azok az intézkedések, amelyek az ökoszisztémák védelmét, helyreállítását, valamint a fenntartható gazdálkodást segítik – nemcsak költséghatékonyak, de számos járulékos hasznot is hoznak a víz- és élelmezésbiztonság, az egészség, a gazdaság, a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás szempontjából.
Az IPCC szerint a szárazföldek és az óceán legalább 30%-ának megóvása és helyreállítása 2030-ig kritikus fontosságú, és ezt a biológiai sokféleség megőrzéséről szóló 2022-es megállapodás célul is tűzte ki. Azonban ezek a megoldások még mindig borzasztóan alulfinanszírozottak.
A jelenlegi évi 200 milliárd USD finanszírozást 2030-ra meg kellene triplázni, 2050-re pedig megnégyszerezni ahhoz, hogy a kitűzött éghajlati, biodiverzitási és fenntarthatósági célokat el tudjuk érni.
Ez 2030-ra évi 542 milliárd USD-t jelentene, ami még így is eltörpül a jelenleg természetkárosító tevékenységekre szánt támogatások szintje (7 billió USD) mellett – annak csak mindössze 8%-a. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy becslések szerint a 30%-os természetvédelmi cél elérésével akár évi 454 milliárd USD bevétel-növekedésre számíthatunk a védett területeknek és a jobb mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati gyakorlatnak köszönhetően, akkor a szükséges éves beruházás gazdaságilag is többszörösen megtérülne.
Az UNEP adatai szerint a fenntartható gazdálkodási módokba (pl. agroerdészet, fenntartható legeltetés, takarónövények alkalmazása) való beruházások megnégyszereződhetnek 2025 és 2050 között. Mivel ezen módszerek jelentős bevételt is hoznak, jó lehetőséget kínálnak a magánbefektetések számára is. Számítások szerint a fenntartható földgazdálkodás akár évi 75,6 billió USD gazdasági hasznot hozhat.
A természet helyreállítására (pl. újraerdősítés, a tőzeglápok, mangrove-mocsarak és tengerifű-mezők helyreállítása) fókuszáló természetalapú megoldások igénylik a legmagasabb beruházást – vagyis 2030-ra az éves finanszírozás több mint fele erre mehet el – annak viszonylag magas költségei és az ökoszisztémák leromlott állapota miatt globális szinten.
A helyreállításon túl a 2030-as célok teljesítéséhez kritikus szerepet játszik a meglevő ökoszisztémák megóvása: az UNEP becslése szerint a természetalapú megoldások számára szükséges újabb földterületek 80%-át a védett területek teszik ki, miközben ezek az extra finanszírozás csak 20%-át igénylik költséghatékonyságuknak köszönhetően.
A védett területek hektáronkénti költségei ugyanis lényegesen alacsonyabbak, mint a helyreállításé, aminek költségei átlagosan hatszor magasabbak. De a védelem már csak azért is előnyben részesítendő, mert a helyreállítás nem mindig képes teljes mértékben helyrehozni az ökoszisztémákat és a biológiai sokféleséget.
A természetvédelmet finanszírozni főként állami feladat, de a magánforrásoknak is bővülniük kell
Az államok költenek a legtöbbet a természetalapú megoldásokra, az évi 200 milliárd USD több mint 80%-a állami beruházás biodiverzitási és tájvédelemi programokba, valamint a fenntartható mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászati gyakorlatok ösztönzésére.
Ezek a beruházások 11%-kal nőttek 2022-ben az előző évhez képest, amit részben a COVID-19 világjárvány utáni zöld újjáépítési tervek ösztönöztek.
A biodiverzitás megőrzésére szánt finanszírozás több mint fele négy országból (USA, Franciaország, Olaszország és Németország) származik – amit egyrészt az USA megnövekedett környezetvédelmi kiadásai, másrészt az EU 2030-as biodiverzitási stratégiájához köthető forrásai tettek lehetővé.
A természetalapú megoldásokba irányuló magánfinanszírozás továbbra is szerény, a teljes finanszírozás kevesebb mint 20%-a. Ennek mértéke 2030-ra megtriplázódhat, de ennek egyelőre korlátot szabnak a piaci tényezők. Viszont a természetvédelmet finanszírozni továbbra is főként az állam feladata, hisz a természeti környezet megóvása közjónak tekinthető.
A természetalapú megoldásokra fordított éves kormányzati kiadásnak 2025-re meg kellene duplázódnia a jelen szinthez képest (165 milliárd USD), 2030-ra pedig 2,5-szörösére, évi 439 milliárd USD-ra kellene növekednie.
A káros támogatások felszámolásán túl átgondoltabb ösztönzőkre és szabályozásra van szükség
Az UNEP jelentése hangsúlyozza, hogy pusztán a természetalapú megoldásokba való befektetések felskálázása nem lesz elegendő, ha a természetkárosító tevékenységek támogatása ugyanúgy folytatódik. Mindenekelőtt az utóbbiak támogatását kell drasztikusan megvágni, és lehetőség szerint olyan tevékenységekbe átcsatornázni, amelyek javítják a természet állapotát, vagy legalább nem ártalmasak arra.
Ahogy a jelentés számai megmutatták, a világnak bőven lenne pénze a természet megóvására és helyreállítására, az eszközeink is megvannak, de átgondoltabb ösztönzőkre és szabályozásra van szükség a források átcsatornázásához.
A káros szubvenciók felszámolásán túl, fontos lenne az állami támogatások összehangolása az éghajlati, környezetvédelmi és fenntarthatósági célokkal. A természet védelme a legolcsóbb természetalapú megoldás, amely kritikus fontosságú előnyökkel jár a biológiai sokféleségre és az éghajlatra nézve, valamint társadalmi-gazdasági szempontból is rengeteg hasznot hoz, ezért ennek közvetlen támogatását előnyben kellene részesíteniük a kormányoknak.
Emellett a kormányzati ösztönzők és szabályozás kulcsfontosságú szerepet játszanak a magánfinanszírozás katalizálásában a természetet kímélő fenntartható gazdálkodás és helyreállítás terén. Az állam a zöld taxonómiákon és vállalati fenntarthatósági követelményeken keresztül is hathat a piaci szereplők beruházási és működési szokásaira.
Az EU például jogszabállyal igyekszik visszaszorítani az erdőirtást és fenntarthatóvá tenni a globális ellátási láncokat, illegálissá téve bizonyos vállalatok számára, hogy olyan termékeket (pl. szója, pálmaolaj és kakaó) használjanak, amelyeket illegálisan elfoglalt területen vagy kivágott erdő helyén termeltek meg.
Ezeken túlmenően az olyan innovatív pénzügyi eszközök, mint például a zöld kötvények, a vegyes finanszírozási alapok és a környezetvédelem fejében történő adósságcsökkentés is nagyban hozzájárulhatnak a természet- és klímavédelmet támogató magánfinanszírozás bővüléséhez.
Lehoczky Annamária
Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.
forrás: másfélfok
