FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Leálltak a fűrészek a somogyi erdőkben

Nehezítette az erdészeti munkát a tavaly év végi csapadékos időjárás. A társaságoknak azonban sikerült a tervezett mennyiséget kivágniuk az erdőkből. Többféle fát is kitermeltek, a leggyakrabban tölgyet és csert.

SEFAG Zrt.

Csaknem 300 milliméternyi csapadék hullott Somogyban októberben, novemberben és decemberben. A sok eső ellenére a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. tavaly szeptember elsejétől az idén február közepéig 174 ezer köbméter fát vágott ki az erdőkből. Ebből 122 ezret tavaly teljesítettek, 52 ezer köbmétert az új évben. Kovácsné Kiss Zita kommunikációs referens megkeresésünkre azt közölte, a fakitermelési időszak a népi életben „Farkas napjától” farsang végéig, azaz november elejétől február végéig tart. Ebben az időszakban nincs nedvkeringés a fákban. A modern korban viszont a fakitermelések ideje szeptember és április között van. A Sefag Zrt.-től azt is megtudtuk, hogy a kitermelt fák 60 százalékban sarangolt választékot eredményeznek. Ez azt jelenti, hogy a társaság főként a hazai piacon papírfaként, farostfaként, energetikai célú alapanyagként és tűzifaként értékesíti. A legértékesebb növényi részek lemezipari és fűrészipari alapanyagok, rönkök, valamint fagyártmányfák. Ezekből fűrész­ipari termékek, bútoripari alapanyagok, bútorok, épületipari alapanyagok, hordók és raklapok készülnek. Kovácsné Kiss Zita hozzátette, miután kivágják a fákat, makkal, csemetével kocsánytalan és kocsányos tölg­gyel, cserrel, vörös tölggyel, erdei fenyővel és más fajokkal újítják fel az erdőt. A természetes felújítások fő fafaja a bükk. 

KASZÓ Zrt.

A Kaszó Zrt.-nél is zajlott a tervezett fakitermelés az elmúlt fél évben. Galamb Gábor vezérigazgató megkeresésünkre elmondta, tavaly szeptember és az idén február 15-e között megközelítőleg nettó 33 ezer köbméter faanyagot termeltek. Ezek között éger, erdeifenyő, akác, cser és vegyes fa is volt, a legnagyobb arányban azonban kocsányos tölgy. 
– A kitermelés során arra törekedtünk, hogy a legnagyobb értéket hozzuk ki a fából – mondta Galamb Gábor. – A különböző erdőállományok minősége és fafaj összetétele alapvetően meghatározza a termelhető ipari és energetikai választékok arányát és azok értékét. Erdőgazdaságunk legértékesebb fatermékei az ipari fák. Ilyen a lemezipari rönk, fűrészrönk, fagyártmányfa. 
– Tűzifa a növényeknek abból a részéből lesz, mely minőségénél fogva nem megfelelő a furnér és fűrészipar számára – tette hozzá a Kaszó Zrt. vezérigazgatója. 

forrás: SONLINE

Előző cikk

Panarbora természetismereti park

Következő cikk

Kína rönk importja visszaesett 2023-ban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések