FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Újrónafő

Idén is folytatódik a Településfásítási Program, melynek keretében újabb közel 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer sorfával. A 10 ezer főnél kisebb településeknek negyedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés első fáit, ünnepélyes keretek között a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn ültette el Nagy István agrárminiszter és a település polgármestere, Tóth Mária.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is pillanatok alatt elfogytak a rendelkezésre álló fák, háromszoros volt a túljelentkezés a most elérhető mennyiségre. Tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000 darab sorfa áll az igénylők rendelkezésére. A tavaszi ültetési időszak nyitányaként Újrónafőn összesen 30 hársfát helyeztek a földbe.

A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma, amelyhez további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés, amely minden vármegyében javítja a települések környezeti állapotát, egyben felhívja a figyelmet az erdőtelepítési támogatási lehetőségekre.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Idén a legkisebb igénylő település a 27 lelket számláló Lendvajakabfa, Zala vármegyéből, míg a legnagyobb a Veszprém vármegyei Balatonalmádi, 9943 lakossal. Győr-Moson-Sopron vármegyében a program négy üteme alatt közel 4 ezer sorfát ültettek el. A sorfákat a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja, az ültetést pedig a helyi állami erdészeti társaságok és az Országos Erdészeti Egyesület szakemberei segítik.

A program sikere azt mutatja, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, aminek támogatásában a kormány és a szaktárca is elkötelezett. A Településfásítási Program része az Országfásítási Programnak. Ennek 2019-es meghirdetése óta 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák, amelyből 30 000 hektárt már meg is valósítottak. Az erdősítést támogató, egymást kiegészítő programoknak köszönhetően Magyarországon – a globális folyamatokkal ellentétben – az erdők térfoglalása folyamatosan nő, ami segít bennünket a klímaváltozás elleni fellépésben és a kormány által megfogalmazott klímasemlegességi célok elérésének egyik alapját jelenti.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott, ami a magyar gazdák és erdészek összefogásának eredménye. Az ország fával borított területének növelése az agrártárca kiemelt célkitűzései közé tartozik, ezért 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok továbbra is nagy hangsúllyal szerepelnek. A cél az, hogy 2030-ra az ország területének 27 százalékát tegyék ki az erdővel és fával borított térségek.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Erdők helyreállítása - a 20 millió eurós projekt

Következő cikk

Ponsse beszámoló 2023-ról




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version