FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Címvédés a császári fakitermelő versenyen

Az 1 „házi” (2016) és 4 régiós megmérettetést (2017, 2018, 2019, 2022) követő versenyt idén is az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft. főtámogatásával, a Komárom-Esztergom vármegyei Császáron a Vérteserdő Zrt., Császár Község Önkormányzata és az Agrogold STIHL Császár szakkereskedés közösen rendezte. 2020-ban és 2021-ben a világjárvány miatt szünetelt a sorozat, 2023-ban pedig Sopron adott otthont a régiós versenynek.

A rendezvényen a régióban levő erdőgazdaságok, szakiskolák, katasztrófavédelmi igazgatóságok, szakkereskedések, fakitermelő vállalkozók csapatai mérhették össze erejüket a nyugati és közép-dunántúli régiókból. A verseny fő célja a fakitermelői munkakultúra népszerűsítése, ápolása, az ágazatban dolgozók kapcsolatépítése, a tapasztalatszerzés és az új technológiák megismerése mellett a munkabiztonságra való figyelemfelhívás volt.

A megnyitón Beke Gyöngyi, Császár község polgármestere, Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese, Taba Zsolt az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. képviseletében és Kancz Csaba, Komárom-Esztergom vármegye főispánja köszöntötték a versenyre nevezett 9 négytagú csapatot, a szervezőket és a nézőket. Tiszteletüket tették a rendezvényen Szalay Árpád, az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Szervezetének elnöke és Sári Ákos tűzoltó ezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is.

A szerelés, döntés, a kombinált vágás, a gallyazás, hossztolás, darabolás, hasítás és sarangolás versenyszámok közben a csapatok próbáltak minél gyorsabbak és precízebbek lenni, miközben a munkavédelmi szabályokra is figyelniük kellett, hogy ne szerezzenek büntetőpontokat. A reggeli szemerkélő eső felhőzetét végül a napsugarak áttörték. Így az időjárás részéről nem volt nehezítő körülmény, hogy nemes és kemény küzdelmet láthassunk az Egresi-réten. A legkevesebb büntetőpontot a Bajnai Erdészet & Alba Berkenye Kft. & Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság kapta, így méltán védték meg 2022-es bajnoki címüket. 2023-ban az országos döntőben harmadik helyen végeztek. De jól jellemzi a császári verseny mezőnyének erejét, hogy a Móvári Tűzoltók és a Hanyi Hódok is rendre ott vannak a legjobbak közt országos viszonylatban is.

Napközben többek közt a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány látványos bemutatóját láthatták az érdeklődők. A gyermekekről sem feledkeztünk meg. Ők a Vérteserdő Zrt. Vajda János Erdészeti Erdei Iskolája foglalkozásain vehettek részt.

A csapatverseny eredménye:

1.  Bajnai Erdészet & Alba Berkenye Kft. & Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság (251 pont)

2. Hanyi Hódok (273 pont)

3. Agrogold (291 pont)

A verseny egyben kvalifikáció is volt a 2024. évi STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Döntőjére, így a dobogósokon kívül az országos döntőre még kvalifikált csapatok:

4. Tűzoltóság Móvár & Flex Fény Kft. (311 pont)

5. Fakasgyepűi Erdészet (312 pont)

További helyezések:

6. Soproni Egyetem Favágói (327 pont)

7. Roth Diákok (427 pont)

8. Császáriak & Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatóság (451 pont)

9. Kissék & Kollárék (594 pont)

A régiós versenysorozat következő állomása Ásotthalom május 11-én, majd Gödöllő június 1-én. Június 15-én Keszeg, június 22-én Somogyszob következik. Végül már hagyományosnak mondható, hogy utolsó helyszínként augusztus 31-én zárul az elődöntők sora Bükkzsércen.

További részletes eredmények: www.fakitermeloverseny.hu

Köszönet a szervezőtársaknak, támogatóknak, vállalkozóknak és minden erdészeti és központi kollégának, akik segítettek abban, hogy ez a színvonalas, régiós megmérettetés létrejöhetett.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

forrás: Vérteserdő Zrt.

Előző cikk

Alföldi tölgy gazdálkodás

Következő cikk

Elnöki erdő tovább bővült




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version