FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Országos Fakitermelő Bajnokság

fotó: Erdő-Mező online

2024-ben is hat regionális fordulóval és egy országos döntővel várja a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság hazánk legügyesebb favágóit.

Az első megmérettetést április 20-án, Császáron tartják, majd Ásotthalmon, Gödöllőn, Keszegen, Somogyszobon és Bükkzsércen zúgnak fel a láncfűrészek. A jelentkezőket már várják, érdemes részese lenni a sorozatnak!

Tavaly a soponyai országos döntőt a Ritrovi Kft.-Mecsekerdő Zrt. csapata nyerte meg, de a csata nagy volt, hiszen felkészült gárdák csaptak össze szeptemberben. Minden bizonnyal így lesz 2024-ben is, hiszen a megszokottakhoz hasonlóan a válogatók során mindenhonnan a legjobb 5 csapat jut tovább. Ráadásul az összdíjazás sem alacsony a versenysorozat folyamán.

A négyfős alakulatok ezúttal is két versenyszámban mérik össze tudásukat: szerelésben és a rendkívül összetett kombinált versenyszámban, ahol dönteni, darabolni, gallyazni, hossztolni, hasítani és sarangolni kell.

A döntő helyszíne és időpontja egyelőre szervezés alatt, a regionális versenyeket azonban már meghirdették:

  • 2024. április 20. – Császár
  • 2024. május 11. – Ásotthalom
  • 2024. június 1. – Gödöllő
  • 2024. június 15. – Keszeg
  • 2024. június 22. – Somogyszob
  • 2024. augusztus 31. – Bükkzsérc

+ 2024. május 25. – Bajnokok Bajnoka, Szeged

Érdemes versenyzőként jelentkezni a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságra, hiszen amellett, hogy szakmailag kimagasló eseményről van szó, a hangulat mindig kiváló. A STIHL fakitermelő versenyzők nagy családja várja az új kihívókat is!

(x) Andreas Stihl Kft.

Előző cikk

Felülvizsgált KKV Stratégia 2019-2030

Következő cikk

Erdőállományok rehabilitációja




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version