FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetések Zalaegerszegen

Eddig már 12 ezer fát ültettek el Zalaegerszegen az öt évvel ezelőtt útjára indított programban. Egyebek mellett ez is elhangzott szerdán abból az alkalomból, hogy Landorhegyen 17 díszcseresznye-csemetefa került a földbe, ebből nyolc a Kodály, négy a Zalagyöngye utcában. Utóbbi helyen az ültetésnél segédkeztek az ott lakók és Szilasi Gábor, a térség önkormányzati képviselője. A lakosság kezdeményezte a faültetést, amihez a Városgazdálkodási Kft. nyújtott segítséget.

A cég főkertésze, Kovács Mihály, valamint ügyvezetője, Horváth István szólt arról is, hogy az önkormányzat  2019 nyarán hirdette meg az ökováros programmal összhangban a fásítást, célul tűzve ki, hogy 2024-ig 5 ezer csemetét ültessenek el. Ezt rövid időn belül sikerült teljesíteni a nagy számú támogatónak – magánszemélyeknek, vállalkozásoknak – köszönhetően, és a “számláló” már a 12 ezret is elérte. A faültetések ősszel folytatódnak, elöregedett fákat cserélnek le, valamint a csüngő ágú ostorfák helyére kerülnek díszcseresznyék. Mindez további száz újonnan ültetendő fát jelent.

A faültetést kezdeményező Doszpoth Sándor úgy fogalmazott, a levegő tisztasága, a környezetünk védelme érdekében fontosak az ilyen akciók. Ha mindenki elültet egy fát, azzal utódainkra élhetőbb világot hagyunk, mondta.

forrás: ZAOL

Előző cikk

Így segít az MI a környezetvédelemben

Következő cikk

Településfásítás - Bakonybánk




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version