FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Támadják az új erdészeti törvényt

Illusztráció: Román Rendőrség

Románia: A romániai erdők elleni támadásnak nevezte szombati közleményében Diana Buzoianu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője a kormány erdészeti törvénykönyv-tervezetét.

Állítását az ellenzéki politikus többek között azzal támasztotta alá, hogy a jogszabályjavaslat szerint a jelenleginél kétszer nagyobb területen épülhetnek üdülőházak „az erdők közepén”, a fatolvajok járműveit nem kobozhatják el többé a hatóságok, és nem számít bűncselekménynek az erdős területeken kívüli illegális fakivágás. Emellett a tervezet erdősítéseket sem ír elő, idézi a képviselő közleményét az Agerpres hírügynökség.

Buzoianu kifogásolja azt is, hogy jogszabályjavaslat továbbra jelentősen korlátozza az erdők bejárását, és túlzottnak tartja azt az előírást, miszerint a kirándulóknak értesíteniük kell az erdő kezelőjét a szándékukról.

„A tervezet szerint a romániai erdők kevesebb mint tíz százalékába szabad belépni, a többi erdőben sétálni szabálysértésnek minősül. A civil társadalom évek óta követeli ennek a képtelenségnek a megszüntetését, és az új erdőtörvénykönyv tökéletes alkalom lett volna a kérdés lezárására” – vélekedett a képviselő.

Március 21-én Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy az ország erdőterületeinek csaknem felén tilos lesz a tarvágás az új erdészeti törvény szerint, amelynek a tervezetét aznapi ülésén hagyta jóvá a kormány.

A tárcavezető ismertette a törvénytervezet legfontosabb előírásait is. Az egyik szerint az eddig csak a nemzeti parkokra vonatkozó tarvágási tilalmat kiterjesztik a natúrparkokra és valamennyi Natura 2000 természetvédelmi területre. „Összesen több mint 5,5 millió hektárról van szó, amelynek több mint fele erdő” – tette hozzá.

Beszámolója szerint a tervezet lehetővé teszi az állam számára, hogy erdősítse a tulajdonos által letarolt és elhagyott területeket, illetve megteremti a jogi keretet az illegális fakivágás visszaszorítását célzó digitális eszközök bevezetésére.

forrás: Maszol.ro

Előző cikk

NAK - erdészeti tájékoztatók

Következő cikk

Bútorgyári tűz Boksánbányán



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések