FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Őcsény

Fotó: Makovics Korne

A Településfásítási Programban elnyert gömbszivarfákkal ültették körbe szombaton az őcsényi játszóteret. Gömbszivarfák alatt hűsölhetnek a közeljövőben az őcsényi játszótéren időző családok. A fákat – szám szerint tizenegyet – szombaton ültették el a terület körül a Gemenc Zrt. erdészének útmutatásával. Fülöp János polgármester elmondta, hogy a Településfásítási Programba nyújtottak be pályázatot, és nyerték el a kiválasztott növényeket.

A fásítási programnak ez már a harmadik üteme, amelyben az önkormányzatok tizenhárom fafajtából választhatnak. A programban igényelhető fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karókat, takarómulcsot és védőrácsot is biztosítanak. Mivel a fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, így minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el 1486 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága kétmilliárd forint támogatást biztosított. A program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

forrás: TEOL

Előző cikk

Újra pályán a Zselici Csühögő

Következő cikk

Ecosia - már 200 millió fát ültettek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version