FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Állami erdőgazdálkodók a számok tükrében – 2023.

Vétyemi ősbükkös, Fotó: Kreiner Roland

Ismét összegyűjtöttük a 22* állami tulajdonú erdőgazdálkodó részvénytársaság (továbbiakban erdőgazdaságok) előző gazdasági évre vonatkozó mérlegbevallásait és megvizsgáltuk az elért eredményeiket. A cégcsoport – a gazdálkodást lényegesen megbonyolító, hatósági áras tűzifa-rendelet alkalmazási kényszerére és annak utóhatásaira is tekintettel – ezúttal is sikeres, eredményes évet tudhat maga mögött.

(* -> 2021. elejétől a TAEG Zrt. a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerülve működik, a többi 21 erdőgazdaság esetében továbbra is az Agrárminisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A jelen összeállításban továbbra is mind a 22 részvénytársaság adatait szerepeltetjük, hiszen a korábbi 13 évben is erre a cégcsoportra készültek elemzéseink.)

Módszertani megjegyzés: Jelen összeállítás alapjául a cégek normál éves beszámolói szolgáltak. Azon cégeknél, amelyek konszolidált éves bevallásra is kötelezettek, az első táblázatunkban kiegészítésként feltüntettük az eltérő értékeket! (2024-05-30)

A FATÁJ szerkesztőség 2010. óta évről-évre összegyűjti az éppen aktuális adataikkal a 22 erdőgazdaságot és a magánszféra 30 legnagyobb árbevételű, főtevékenységként erdőgazdálkodással foglalkozó gazdasági társaságát.

Folytatva hagyományunkat – az Igazságügyi Minisztérium közhiteles forrásából – hozzájutottunk és sebesen feldolgoztuk a korábban már vizsgált 22 erdőgazdaság 2023. üzleti évét tartalmazó mérlegeit.

A 22 erdőgazdaság árbevételeit, üzemi eredményeit, az adózott eredményeket és a létszám-adatokat cégsorosan mutatjuk a legutóbbi 6 évre vonatkozóan.

CégÁrbevétel 2023 (millió Ft)Árbevétel 2022
(millió Ft)
Árbevétel 2021
(millió Ft)
Árbevétel 2020
(millió Ft)
Árbevétel 2019
(millió Ft)
Árbevétel 2018
(millió Ft)
Árbevétel 2017
(millió Ft)
23/22
(%)
Bakonyerdő Zrt.*10 995,810 571,511 338,67 655,29 640,39 585,69 514,5104,01
Budapesti Eg. Zrt.2 919,42 692,02 118,12 083,52 087,22 073,51 957,9108,45
DALERD Zrt.3 113,52 118,31 517,71 286,31 445,51 431,91 514,7146,98
Egererdő Zrt.7 945,37 439,35 702,64 724,84 858,84 948,55 527,9106,80
Északerdő Zrt.7 975,27 712,85 659,05 124,05 273,34 956,64 766,4103,40
Gemenc Zrt.6 378,15 889,34 054,33 715,24 550,04 352,14 014,6108,30
Gyulaj Zrt.2 309,72 165,11 769,31 561,71 870,31 745,71 544,6106,68
Ipoly Erdő Zrt.5 308,84 635,43 523,22 739,63 187,63 256,23 050,2114,53
KASZÓ Zrt.3 025,32 413,61 884,91 674,01 774,81 726,61 629,5125,34
KEFAG Zrt.9 600,910 068,88 720,97 202,28 026,27 043,15 986,995,35
Kisalföldi Eg.Zrt.3 997,83 908,02 675,32 271,92 898,33 219,72 943,3102,30
Mecsekerdő Zrt.8 430,07 597,36 066,05 780,36 253,25 629,05 265,5110,96
NEFAG Zrt.5 177,04 218,63 650,93 004,52 911,32 501,42 663,3122,72
Nyírerdő Zrt.9 103,48 934,16 453,05 956,55 581,05 614,25 334,7101,89
Pilisi Parkerdő Zrt.8 943,97 911,35 459,24 357,05 694,56 344,65 475,4113,05
SEFAG Zrt.15 115,714 113,710 227,29 472,310 383,410 331,09 479,9107,10
Szombathelyi Zrt.7 313,46 833,04 998,54 506,04 821,95 347,15 386,1107,03
TAEG Zrt.2 588,42 716,12 240,11 754,12 017,51 842,41 749,1110,96
VADEX Zrt.5 236,84 907,14 054,73 351,73 805,73 944,54 115,9106,72
VERGA Zrt.4 512,84 113,63 204,42 692,32 776,92 593,12 623,5109,71
Vérteserdő Zrt.3 954,53 848,33 348,33 549,14 569,85 573,55 407,2102,76
Zalaerdő Zrt.**10 975,010 606,68 214,07 144,88 129,68 370,78 137,0103,47
22 cég összesen144 920,5135 413,8106 880,391 606,2102 557,3102 431,198 088,0107,02
* A Bakonyerdő Zrt. 100%-ban tulajdonosa a BEFAG Parkett Kft-nek, ezért konszolidált Üzleti Jelentést is kell készíteniük. A 2023. évre vonatkozóan csak a Bakonyerdő Zrt. számai kerültek a táblázatokba. A konszolidált jelentés szerint a következő értékek tartoznak a Bakonyerdő Zrt-hez: árbevétel = 13 613,7 millió Ft; 23/22% = 91,52; üzemi eredmény = 744,9 millió Ft; árbevétel-arányos üzemi eredmény % = 5,47; adózott eredmény = 708,99 millió Ft; létszám = 469 fő; ebből 21 fő közfoglalkoztatott; 1 főre jutó adózott eredmény = 1 511 695 Ft.
** A Zalaerdő Zt. 100%-ban tulajdonosa a Zala-Fűrész Kft-nek, ezért konszolidált Üzleti Jelentést is kell készíteniük. A 2023. évre vonatkozó jelen összeállításhoz csak a Zalaerdő Zrt. mérleg-számai kerültek a táblázatokba. A konszolidált jelentés szerint a következő értékek tartoznak a Zalaerdő Zrt-hez: árbevétel = 11 369,539 millió Ft; 23/22% = 102,44; üzemi eredmény = 650,7 millió Ft; árbevétel-arányos üzemi eredmény % = 5,72; adózott eredmény = 846,96 millió Ft; létszám = 430 fő; ebből 29 fő közfoglalkoztatott; 1 főre jutó adózott eredmény = 1 969 681 Ft.
A konszolidált bevallások alapján a cégcsoport összesített árbevétele 2023-ban 147,9 milliárd forint volt.

Első táblázatunkban a cégnevek a társaságok FATUDAKOZÓs oldalaihoz vannak linkelve.

A cégcsoport 2023-ben 144,9 milliárd forintnyi forgalom mellett, +7,02%-os árbevétel növekedéssel teljesítette a gazdasági évet, szemben az előző évi +26,7%-os növekedési értékkel (2021: +16,67%; 2020: -10,68%; 2019: +0,1%; 2018: +4,4%; 2017: +4,1; 2016: +1,8%; 2015: +3,74%; 2014: +7,09%; 2013: +3,9%, 2012: -2%; 2011: +2,57%).

CégÁrbevétel-arányos üzemi eredmény
2023 (%)
Üzemi eredmény 2023 (millió Ft)Üzemi eredmény 2022
(millió Ft)
Üzemi eredmény 2021
(millió Ft)
Üzemi eredmény 2020
(millió Ft)
Üzemi eredmény 2019
(millió Ft)
Üzemi eredmény 2018
(millió Ft)
Üzemi eredmény 2017
(millió Ft)
Bakonyerdő Zrt.8,12892,6633,5502,4528,0145,0228,0305,8
Budapesti Eg. Zrt.1,4141,324,931,825,138,740,163,5
DALERD Zrt.-1,05-32,812,122,415,820,531,429,2
Egererdő Zrt.2,94233,986,4122,669,648,4124,1217,9
Északerdő Zrt.1,44114,7473,9175,297,185,0140,6107,3
Gemenc Zrt.0,9963,051,460,255,032,437,053,1
Gyulaj Zrt.1,0925,221,112,51,98,16,914,1
Ipoly Erdő Zrt.1,3772,812,375,29,454,062,580,2
KASZÓ Zrt.4,09123,6276,4-137,094,87,215,622,6
KEFAG Zrt.1,75168,2147,464,633,139,524,659,1
Kisalföldi Eg.Zrt.1,97
78,960,341,428,3-0,630,834,0
Mecsekerdő Zrt.4,25358,6262,0197,0126,0137,080,6110,9
NEFAG Zrt.0,5126,560,469,664,762,2115,460,6
Nyírerdő Zrt.4,05368,5662,1333,1266,3260,5330,2360,9
Pilisi Parkerdő Zrt.0,4137,014,345,8-16,7213,983,665,9
SEFAG Zrt.5,52834,6321,6376,435,7120,7169,8286,0
Szombathelyi Zrt.6,93506,9593,7241,8157,783,7151,1164,4
TAEG Zrt.24,81642,1699,8566,7-8,783,16,418,4
VADEX Zrt.-4,27-223,890,534,1-102,724,0-24,749,2
VERGA Zrt.1,3962,8435,2126,945,852,875,7149,6
Vérteserdő Zrt.1,6765,9363,874,1113,3-223,436,9-48,2
Zalaerdő Zrt.8,29909,71 623,7679,4254,2435,8647,7644,2
22 cég összesen3,7065 370,36 926,73 716,31 893,91 728,72 4142 849

A cégcsoport 2023-ben (összesítve, átlagosan) 3,71%-os árbevétel-arányos üzemi eredményt ért el (5370,3 millió Ft), szemben az előző évi 5,11% (6926,7 millió Ft); 2021-es 3,48% (3716,3 millió Ft); a 2020-as 2,07% (1894 millió Ft); a 2019-es 1,69% (1729 millió Ft); a 2018-as 2,36% (2414 millió Ft); a 2017-es 2,90% (2849 millió Ft); 2016-os 3,75% (3353 millió Ft); a 2015-ös 3,31% (3062 millió Ft); a 2014-es 2,41% (2143 millió Ft); a 2013-as 2,76% (2301 millió Ft); a 2012-es 2,85% (2283 millió Ft); a 2011-es 3,81% (3132 millió Ft); a 2010-es 1,36% (1089 millió Ft); a 2009-es 1,69% (1272 millió Ft); illetve a 2008-as 3,89% (3054 millió Ft) eredménnyel. A csoport adózott eredménye 4,52% (6547,1 millió Ft).

CégAdózott eredmény 2023 (millió Ft)Adózott eredmény 2022
(millió Ft)
Adózott eredmény 2021
(millió Ft)
Adózott eredmény 2020
(millió Ft)
Adózott eredmény 2019
(millió Ft)
Adózott eredmény 2018
(millió Ft)
Adózott eredmény 2017
(millió Ft)
Bakonyerdő Zrt.615,5756,2439,4432,6146,6184,2258,7
Budapesti Eg. Zrt.94,781,167,156,857,859,065,6
DALERD Zrt.24,736,220,016,116,623,921,4
Egererdő Zrt.258,2158,7131,980,853,2125,0204,1
Északerdő Zrt.367,0606,4206,7135,2118,8162,8138,8
Gemenc Zrt.82,4188,589,872,657,950,665,0
Gyulaj Zrt.10,747,413,114,95,75,714,2
Ipoly Erdő Zrt.159,8205,490,0103,079,899,699,9
KASZÓ Zrt.94,0279,1-150,392,50,18,315,8
KEFAG Zrt.94,9135,257,232,328,343,250,8
Kisalföldi Eg.Zrt.131,3157,948,241,718,943,332,0
Mecsekerdő Zrt.252,6354,0176,5121,8121,674,2101,9
NEFAG Zrt.106,876,476,476,459,698,356,0
Nyírerdő Zrt.811,1895,7379,1289,9275,5364,0324,2
Pilisi Parkerdő Zrt.199,7151,434,8-17,1206,458,239,3
SEFAG Zrt.759,1685,5387,7245,8146,6216,4294,5
Szombathelyi Zrt.610,1638,8230,0165,9102,5152,7154,1
TAEG Zrt.674,6688,7514,11,079,98,516,3
VADEX Zrt.-271,983,519,0-109,60,7-46,026,4
VERGA Zrt.291,7515,1118,267,949,983,3136,2
Vérteserdő Zrt.46,3376,945,7111,1-222,635,3-51,4
Zalaerdő Zrt.1133,81 900,9640,1338,7429,9606,1603,3
22 cég összesen6 547,079 018,093 634,72 370,11 892,92 456,72 667,2
A 22 erdőgazdaság összesített üzemi és mérleg szerinti eredménye 2010-2023. (milliárd Ft)

A cégcsoport adózás előtti eredményét 14 esetben javította, 8 esetben rontotta a pénzügyi műveletek eredménye, ami összességében pozitív hatású (2023-ban: 1 810,4 millió Ft, 2022-ben: 3144,6 millió Ft, 2021-ben: 305,8 millió Ft, 2020-ban: 760 millió Ft; 2019-ben: 397,6 millió Ft, 2018-ban: 280 millió Ft, 2017-ben: 112 millió Ft, 2016-ban: 187 millió Ft; 2015-ben: 509,5 millió Ft; 2014-ben: 837,3 millió Ft; 2013-ban: 931,3 millió Ft, 2012-ben: 935,5 millió Ft, 2011-ben: 909,3 millió Ft, 2010-ben 371,8 millió Ft), és 2015-ig kisebb mértékben a rendkívüli eredmények (2015-ben: -19,6 millió Ft; 2014-ben: 81,2 millió Ft; 2013-ban: -516 millió Ft, 2012-ben: -92,6 millió Ft, 2011-ben: -63,3 millió Ft, 2010-ben: -73,2 millió Ft) is hatással voltak. A 2016. évi mérlegbeszámoló szerkezetének változása a rendkívüli bevétel / ráfordítás / eredmény fogalmakat megszüntette.

Cég1 főre jutó adózott
eredmény
2023
(ezer Ft)
Létszám 2023
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2022
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2021
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2020
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2019
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2018
(fő)
[ebből közmunkás]
Létszám
2017
(fő)
[ebből közmunkás]
Bakonyerdő Zrt.1 794,4364 [21]371 [28]546 [34]418 [34]575 [37]680 [72]742 [168]
Budapesti Eg. Zrt.1 088,6109 [22]111 [22]118 [27]95 [31]142 [45]179 [84]231 [130]
DALERD Zrt.259,7181 [86]190 [95]188 [95]195 [100]213 [114]305 [209]290 [194]
Egererdő Zrt.946,0310 [37]329 [48]331 [59]359 [83]366 [84]435 [145]531 [235]
Északerdő Zrt.1 244,2319 [24]318 [27]328 [33]346 [41]369 [52]457 [138]568 [247]
Gemenc Zrt.372,7249 [28]250 [34]275 [50]288 [63]341 [84]395 [137]491 [234]
Gyulaj Zrt.127,0110 [26]122 [34]128 [41]138 [47]161 [60]205 [105]245 [141]
Ipoly Erdő Zrt.1 031,2183 [28]187 [37]186 [40]200 [52]224 [52]259 [91]318 [153]
KASZÓ Zrt.979,1103 [7]104 [9]105 [11]118 [12]138 [18]151 [32]188 [73]
KEFAG Zrt.225,5473 [52]490 [61]506 [80]542 [94]568 [107]622 [169]707 [258]
Kisalföldi Eg.Zrt.1 112,5134 [16]137 [25]137 [30]162 [39]211 [54]249 [91]303 [142]
Mecsekerdő Zrt.918,5277 [2]294 [19]317 [34]358 [48]391 [66]445 [120]600 [238]
NEFAG Zrt.741,6166 [22]167 [28]174 [41]189 [51]219 [73]283 [133]372 [123]
Nyírerdő Zrt.3 541,7445 [216]474 [250]486 [263]510 [283]555 [317]767 [494]1019 [720]
Pilisi Parkerdő Zrt.860,8257 [25]253 [31257 [38]287 [47]315 [61]370 [115]475 [210]
SEFAG Zrt.1 737,1457 [20]467 [27]468 [29]513 [38]559 [48]581 [73]710 [221]
Szombathelyi Zrt.2 054,4300 [3]318 [20]333 [23]364 [26]404 [37]377 [68]499 [138]
TAEG Zrt.6 132,8110 [0]108 [0]106 [–]109 [–]115 [–]122 [2]139 [18]
VADEX Zrt.-1 252,9217 [0]236 [1]243 [5]258 [8]289 [15]337 [52]391 [102]
VERGA Zrt.3 514,284 [1]79 [2]83 [4]96 [13]101 [16]113 [26]160 [90]
Vérteserdő Zrt.373,2127 [3]131 [4]139 [9]159 [14]212 [23]321 [52]348 [98]
Zalaerdő Zrt.2 999,5407 [29]407 [43]423 [51]488 [57]492 [60]546 [117]660 [234]
22 cég összesen1 388,95 382
[668]
5 543
[845]
5 877
[997]
6 223
[1 181]
6 960
[1 423]
8 207
[2 530]
11 658
[4 147]

A cégcsoport egészét vizsgálva az export részarány: 17,05%.

Néhány további adat:

Az érintett vállalkozói csoport foglalkoztatottjai 2023-ban: 5 382 fő (ebből 668 fő a közfoglalkoztatottak száma). A teljes létszám 2022-ben 5 543 fő; 2021-ben 5 877 fő; 2020-ban 6223 fő, 2019-ben 6 960 fő, 2018-ban 8 207 fő, 2017-ben 11 658 fő, 2016-ban 11410 fő, 2015-ben 12255 fő; 2014-ben 12372 fő, 2013-ban 11816 fő; 2012-ben 12816 fő; 2011-ben 8050 fő, 2010-ben 8266 fő, 2009-ben: 5990 fő, 2008-ban: 6362 fő volt. A rendelkezésre álló szakirodalmi adatok 1990-ben 35623 főt, 1970-ben 45060 főt jelölnek az erdőgazdaságok alkalmazásában!

Az egy alkalmazottra eső árbevétel 2023-ban 26,927 millió Ft (2022: 24,430 millió Ft, 2021: 18,186 millió Ft; 2020: 14,721 millió Ft; 2019: 14,735 millió Ft; 2018: 12,48 millió Ft; 2017: 8,41 millió Ft; 2016: 8,26 millió Ft; 2015: 7,55 millió Ft; 2014: 7,21 millió Ft; 2013: 7,05 millió Ft; 2012: 6,25 millió Ft; 2011: 10,2 millió Ft; 2010: 9,7 millió Ft; 2009: 12,6 millió Ft) volt.

Összesített társaságiadó-fizetési kötelezettségük 2023-ban 607,1 millió Ft (2022: 1052,4 millió Ft; 2021: 384,1 millió Ft; 2020: 283,8 millió Ft; 2019: 233,5 millió Ft; 2018: 237,4 millió Ft; 2017: 293,3 millió Ft; 2016: 319,1 millió Ft; 2015: 366,1 millió Ft; 2014: 329,7 millió Ft; 2013: 297,4 millió Ft; 2012: 275,6 millió Ft; 2011: 379,6 millió Ft; 2010: 443,4 millió Ft; 2009: 180,2 millió Ft) volt. Ez árbevétel-arányosan: 0,72% (2022: 0,78%; 2021: 0,36%; 2020: 0,31%; 2019: 0,23%; 2018: 0,23%; 2017: 0,30%; 2016: 0,40%; 2015: 0,40%; 2014: 0,37%; 2013: 0,36%; 2012: 0,34%; 2011: 0,46%; 2010: 0,55%; 2009: 0,24%).

A következő táblázat szemlélteti az erdőgazdálkodás (TEÁOR 02) ágazatban 2013-2021 közötti cégszámok, alkalmazotti létszámok, árbevételi adatok és a hozzáadott-értékek alakulását.

Az elemző kedvű olvasóink itt megtalálhatják a 22 gazdasági társaság mérleg-adatsorainak összesítése alapján készült hatékonysági mutatószámokat és azon grafikonjait! (pdf állományok)

A cégcsoport pénzügyi helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoport vagyoni helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoport jövedelmi helyzetét jellemző mutatószámok
A cégcsoportot jellemző egyéb mutatószámok

Észrevételeiket a fenti elemzéssel kapcsolatban köszönettel várjuk.

Kapcsolódó elemző írásaink:

Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2022. (2023-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2021. (2022-06-01)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2020. (2021-06-02)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2019. (2020-06-25)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2018. (2019-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2017. (2018-06-04)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2016. (2017-05-31)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2015. (2016-06-01)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2014. (2015-06-08)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2013. (2014-06-12)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2012. (2013-08-09)
Állami erdőgazdálkodók (22) a számok tükrében – 2011. (2012-07-06)
Erdőgazdálkodók számokban 2009 – 22 állami + Top30 magánerdő (2010-06-23)
Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 2.rész – magánerdő Top30 (2010-02-21)
Erdőgazdálkodók számokban – 2008 – 1.rész – állami erdőgazdaságok (2010-02-09) 

Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2022. (2023-06-20)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2021. (2022-06-29)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2020. (2021-09-02)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2019. (2020-10-13)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2018. (2019-06-20)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2017. (2018-06-21)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2016. (2017-06-14)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2015. (2016-06-10)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2014. (2015-07-23)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2013. (2014-07-03)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2012. (2013-10-25)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2011. (2013-03-08)
Magán erdőgazdálkodók (Top30) a számok tükrében – 2010. (2011-08-18)

111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2015. (2017-08-05)
111 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2014. (2016-05-24)
105 hazai fűrészüzem gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-02-24)
50 faipari gép/szerszám beszállító gazdasági teljesítménye – 2010. (2012-06-27)

Hazai rönkfogyasztás 2021 – FAGOSZ felmérés (2022-10-25)
Hazai rönkfogyasztás 2020 – FAGOSZ felmérés (2021-11-03)
Hazai rönkfogyasztás 2019 – FAGOSZ felmérés (2020-09-18)
FAGOSZ felmérés a rönkfogyasztásról 2014 – felmérés (2015-12-18)

A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2022. (2023-10-16)
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2021.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2020.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2019.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2018.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2017.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2016.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2015.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2014.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2013.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2012.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2010.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2009.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2008.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2007.
A legnagyobb 100 hazai bútorgyártó – 2006.

Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-28)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-19)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-10-02)
Bútorforgalmazók (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-31)

Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2022. (2023-10-16)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2021. (2023-03-23)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2019. (2020-11-10)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2016. (2017-07-06)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2015. (2016-07-12)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2014. (2015-12-04)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2011. (2013-05-17)
Fakereskedők (Top20) a számok tükrében – 2010. (2011-09-06)

Növekvő pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2017-06-22)
Sok év után újra pozitív eredmény a hazai barkácsláncoknál (2016-06-16)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok 2014-es eredményei (2015-07-30)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2011-es eredményei (2012-07-06)
Magyarországi barkácsácsáruház-láncok (6) 2010-es eredményei (2011-07-01)

Tóth János – FATÁJ, FATUDAKOZÓ, FAGOSZ, ERDŐINFO

Előző cikk

Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak

Következő cikk

Eukaliptusz rétegelt-lemezek



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések