FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Mr. Forest, a FŐ-ERDÉSZ-lobbysta

Franciaország: az erdők ma feleannyi szenet tárolnak, mint tíz évvel ezelőtt (fotó: Stephane Audras/REA)

Franciaország: Jean-Michel Servant-t, a francia erdészeti és faipari szereplőket tömörítő France Bois Forêt szakmaközi szervezet korábbi elnökét tárcaközi megbízottá nevezték ki az erdőgazdálkodással kapcsolatos közpolitikák koordinálására. A “Mr. Forest” néven is emlegetett pozíció létrehozását a szakmai és a civil szervezetek egyaránt üdvözölték, még akkor is, ha a tárcaközi megbízott személyét az utóbbi kör nem a legjobb választásnak tartja.

Jean-Michel Servant, a France Bois Forêt volt elnöke, jelenleg az erdészetért felelős tárcaközi megbízott (Fotó: leboisinternational.com)

Látható, hogy az erdőgazdálkodás jövője egyre nagyobb gondot jelent a francia kormány számára, ezért azon túl, hogy a 2024. évi költségvetési törvényjavaslatban 500 millió eurót különített el erre a célra, létrehozta az erdészeti tárcaközi megbízott posztját is.

Az erre vonatkozó rendelet szerint „az erdőgazdálkodás, a fafeldolgozás és a fafelhasználás ökológiai tervezésének előmozdítására, koordinálására és ellenőrzésére” kinevezett Jean-Michel Servant, az ágazatot képviselő France Bois Forêt korábbi elnöke április 15-én, hétfőn lépett hivatalba.

A kormány álláspontja az, hogy az erdők jövője több szempontból is stratégiai kérdés: szén-dioxid-nyelőként és a biológiai sokféleség szempontjából alapvető szerepet játszanak az ökológiai átmenet sikerében és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de felhasználásuk révén fontosak a gazdaság és az ipar számára is – mutatott rá Antoine Pellion, a francia miniszterelnöki hivatal ökológiai tervezésért felelős főtitkára. Ez a kérdés annál is inkább kulcsfontosságú, mivel a betegségek és a globális felmelegedés következtében az erdők feleannyi szenet tárolnak, mint tíz évvel ezelőtt.

Fotó: Frederick FLORIN/AFP

Mivel ezek az összetett kérdések mindig is több minisztériumot érintettek: a mezőgazdaságot, az ökológiát, a belügyet, a gazdaságot stb., továbbá a kormány számos projektet föl akar gyorsítani, szükségesnek látták egy olyan, a miniszterelnök közvetlen irányítása alá tartozó koordinátor kinevezését, aki ezek operatív megvalósítását irányítja.

Az új tárcaközi megbízott főbb projektjei közé tartozik a bejelentett több millió új fa ültetése, az erdőkből származó fa biomassza célú felhasználása és a feldolgozóipar strukturálása, hogy a fát Franciaországban lehessen feldolgozni, ahelyett, hogy exportálnák, majd késztermék formájában importálnák.

Különösen az erdőfelújításra tervezett 250 millió eurós keret megnyitásának elindításáról van szó, ami a színfalak mögött két különböző elképzelés támogatói közötti „csatát” váltott ki: az egyik inkább ökológiai (a fakitermelések lehető legnagyobb mértékű elkerülése), a másik inkább profitorientált, a mezőgazdasági minisztérium által támogatott elképzelés.

A miniszterelnökség az első megközelítés mellett döntött, de a Mezőgazdasági Minisztérium más álláspontot képvisel, legalábbis a Les Échos gazdasági napilapnak nyilatkozó Jean Burkard, a WWF munkatársa szerint, aki reméli, hogy egy tárcaközi megbízott föl tudja majd oldani a patthelyzetet. Jean-Michel Servant programjában kiemelt helyen szerepel még a downstream ágazat megerősítését célzó támogatási kérelmekhez szükséges előírások jóváhagyása (50 millió eurós költségvetést jelent), valamint a fából készült építmények tűzvédelmi előírásainak meghatározása – a kormányzat azért szeretné fejleszteni ezt a felhasználási módot, mert lehetővé teszi a szén tárolását.

Az új poszt létrehozását a környezetvédelmi civil szervezetek és a szakemberek is széles körben üdvözölték. Jean Burkard szerint ezt már régóta követelték, mert az erdőgazdálkodás felügyelete eddig nagyon szétaprózott volt. Maxime Chaumet, a France Bois Forêt ügyvezető igazgatója pedig úgy látja, hogy ez az erdőkkel kapcsolatos kormányzati elképzelések koherenciájának erősítését szolgálja.

Azzal viszont már kevesebben értenek egyet, hogy Jean-Michel Servant tölti be a posztot, olyannyira, hogy Slvain Angerand, a Canopée militáns erdővédelmi egyesület (amely elsősorban a tarvágások és az aktív erdőgazdálkodás ellen lép föl vehemensen) képviselője hevesen elítélte a szerinte „fő erdészeti lobbista” kinevezését. A WWF részéről viszont, mivel már régóta párbeszédet folytatnak Jean-Michel Servant-nal, megelőlegezik számára a bizalmat, de remélik, hogy képes lesz pártatlanul dolgozni. Ezzel együtt meglepetésként érte őket Servant kinevezése, megjegyzik, hasonló lenne a France Bois Forêt reakciója is, ha egy NGO képviselője kapott volna kinevezést ebbe a pozícióba. A kormány viszont teljes mértékben támogatja a döntést, az Ökológiai Átmenet Minisztériumában, ahol Jean-Michel Servant találkozott Christophe Béchu miniszterrel, azt mondják, hogy bizakodóak, mivel jól ismeri a problémákat, az ökoszisztémák tiszteletben tartását, és nem fűződik hozzájuk személyes érdeke.

forrás: Somogyi Norbert TéT-attasé, Magyarország Nagykövetsége, Párizs

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 233., 2024/23.

Következő cikk

Gyászhír - Kenyeres Pál [80]



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések