FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fenntartható faanyagot ide, de ne a szomszédságomból!

Image: Getty/stock

UK: Az ERDŐGAZDÁLKODÁS örökké a közvélemény áradata ellen kénytelen “úszni”. Vajon az emberek szeretik az iparág által termelt anyagból gyártott kerítésoszlopokat és designbútorokat? Igen. Sőt, minél hiánypótlóbb vagy szakszerűbben formázott a fa, annál jobb. Szeretik-e az ezeket előállító ültetvényeket? A pokolba is, dehogy.

Vagy talán a közönség szereti az Egyesült Királyság faanyagát előállító erdőket, de csak addig, amíg azok máshol vannak. Lehetőleg ne legyenek szem előtt. És csak tengeren keresztül elérhető helyen. November második vasárnapján.

A világnak szüksége van fára. Fenntarthatóan termelt fára van szüksége. Ebből következik, hogy a terményt valahol meg kell termeszteni, igaz?

Az Forestry Journal számára (és gyanítjuk, hogy az ezt olvasók nagy részének is) ez eléggé nyilvánvalónak tűnik, de úgy tűnik, hogy a hangoskodó közönség nagy része számára nem ez a helyzet, amikor az Egyesült Királyság kereskedelmi iparáról van szó.

Mindenki fenntartható módon termesztett fatermékeket akar, csak nem a szomszédságában.

Úgy tűnik, hogy azok, akik az életüket a faültetvénynek telepítési tervei elleni hangoskodással töltik, elégedettek lennének azzal, ha az Egyesült Királyság a kereskedelmi ültetvényekkel kapcsolatos problémákat (ahogy ők látják) más országokba exportálná.

A legegyszerűbb formában az érvelés egy kicsit így hangzik: Nem, nem, nem, nem akarunk itt semmilyen “természetgyilkos” tűlevelű fát, köszönjük szépen. De az rendben van, hogy “X országban” termesztik őket. Úgysem látogatjuk meg soha. Ők majd megbirkóznak a következményekkel, mi meg majd csak behajózzuk a faanyagukat.”

Az erdők természetüknél fogva nyomot hagynak a tájban. Évtizedekig tartó befektetés. De számtalan olyan előnnyel járnak, amelyek még akkor is itt lesznek, amikor az ellenzőik közül néhányan már nem lesznek itt.

A Stobo Hope ültetvény a skót határvidéken, amely jelenleg bírósági per tárgya

Ezzel elérkeztünk a Stobo Hope erdőterülethez. Azoknak, akik nem ismerik: ez egy 700 hektáros, főként Sitka lucfenyőből álló ültetvény a skót határvidéken, amelyet a Scottish Forestry alapos környezetvédelmi megfontolások után engedélyezett.

Legalábbis ez volt a helyzet mindaddig, amíg a kampányolók nem kiáltottak fel, hogy a terület ezen használati módja nyilvánvalóan kárt fog okozni a helyi fajdállománynak, és az SF engedélyét most a skót bíróságon fogják megtámadni.

Az erdészek országszerte aggódva figyelik, hogy ez milyen precedenst teremthet.

Harry Humble, a Stobo Hope ültetvény mögött álló befektetési cég vezérigazgatója elmondta, hogy biztos benne, hogy az erdészet ügye győzni fog a bíróságon

szerk/ford: Tóth János, forrás: Forestry Journal.co.uk

Előző cikk

SOE FMKK diplomaátadó

Következő cikk

Így lehet repalackból erdőt csinálni




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Fűrészüzemi tűzeset

Több mint öt órán keresztül küzdöttek az égő és izzó faforgáccsal a tűzoltók Kapuváron, egy fatelepen szombaton. A…
Exit mobile version