FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Száradnak az erdőterületek (is)

A klímaváltozás hatásai és a talajvízszint súlyos mértékű süllyedése a termőhelyek szárazodását erősítik, mely kedvezőtlen és szomorú folyamat a tájgazdálkodás feltételrendszerét alapjaiban lehetetleníti el, ezért a vízgazdálkodás, az elfolyó vízkészletek visszatartásának megvalósítása kulcskérdés!

Ezt a folyamatot a napi erdészeti munkánk során tapasztalják, és jól érzékelik a szakemberek, mely egyes térségekben az erdős táj fafaj-összetételének, változatosságának beszűkülését, az erdők egészségi állapotának romlását, egyes régiókban egyenesen az erdő megszűnését is jelentheti. Első lépcsőfokon ezekben a térségekben a kiszáradó, pusztuló és záródáshiányos erdők kialakulásának kedvezőtlen térségi hatásait nemcsak műszerekkel lehet majd mérni, hanem sajnos a környéken élők érezni is fogják.

Ezt a negatív folyamatot megtapasztalva, sőt mérve, elemezve az erdészek egyre többet és egyre kiemeltebben foglalkoznak az erdészeti vízgazdálkodással, hogyan lehet a természetes meglévő vizet visszatartani, a talajvízszintet és a légnedvességet emelni az erdőségekben!

Az elmúlt években a Gyulaj Zrt. szakmai stábja terveket készít és átfogóan felméri a természetes vízgazdálkodási lehetőségeket, figyelembe véve az informatika által létrehozott domborzati digitális terepmodelleket. Várják az erre fordítható pályázati forrásokat, kiírásokat, hogy ezen irányban nagyot lépjenek előre.

Ebben a tárgykörben is minden elérhető szakmai tartalmat, tapasztalatot figyelnek és igyekeznek beépíteni az erdészeti fejlesztési irányokba, hogy az erdőgazdálkodói munkával meg tudják őrizni mindenütt az erdőt, ott ahol jelenleg megtalálható és ott is ahol létrehozható, mindezt a természet folyamataival szorosan együttműködve.

Egy ilyen pozitív példát tanulmányozott a Gyulaj Zrt. is az MTA Pécsi Területi Bizottsága, Agrártudományok Szakbizottsága, Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottságának kihelyezett ülésén, melynek házigazdája a Somogy vármegyei állami erdészeti társaság a SEFAG Zrt. volt.

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának kollégái mutatták be a helyszínen a vizes élőhely fejlesztését és a vízvisszatartás „terepmodelljét”. A vízvisszatartási projekt során az elszánt munkájukkal nagyon figyelemre méltó folyamatot indítottak el, amely kimutathatóan a talajvízszint emelkedését, a mikroklíma pozitív változását eredményezte! Még ha csak kis területen van jó tapasztalat, az eredmény alapján ezt a munkát minél hamarabb, a lehető legtöbb helyen meg kell kezdeni!

Balról: Gál László erdőművelési és ökoturisztikai ágazatvezető, Gőbölös Péter vezérigazgató (Gyulaj Zrt.)

forrás: Gyulaj Zrt.

Előző cikk

EU-konzultáció – ETS nyomon követése

Következő cikk

Csökkenő biomassza-felhasználás




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version