FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A faültetési szezon előtt – pillantsunk vissza!

10 millió Fa Alapítvány: Itt a szeptember, az ősz első hónapja! A faültetési szezon előtt, nézd meg mit tettünk eddig!

JANUÁR

1000 jó embert kerestünk, akik láthatatlan mecénásként vállalják, hogy az idei évben minden hónapban legalább 1000,- forinttal beszállnak a faültetésekbe, így járulva hozzá egy zöldebb, élhetőbb ország létrehozásához.

Nagy örömünkre sokan csatlakoztak a felhíváshoz, így létrejött egy kis láthatatlan csapat, akik hónapról hónapra mellettünk állnak! Ezt a kampányt évente egyszer, januárban csináljuk, ha csatlakoznál várunk januárban!

2024-ben továbbfejlesztve a K&H hűsítő ligetek programot, elindítottuk K&H állatbarát ligetek kezdeményezést, melyre január 25-ig vártuk az oktatási intézmények jelentkezését! 

A program célja az volt, hogy változatos növényekkel és állatlakhelyekkel növeljük a zöld felületet, támogassuk a biodiverzitást a köznevelési intézmények udvarán, valamint formáljuk a gyermekek környezetvédelmi szemléletét.

FEBRUÁR

Február közepén 75.000 facsemetét szortíroznunk és készítettünk elő, hogy hogy eljuthassanak majd oda, ahol fel fognak cseperedni. Regionális képviselőink pillanatok alatt elvitték a csemetéket, így várták a tavaszi faültetési szezont.

A téli hónapok többnyire a felkészülésről szólnak – hozzátéve, hogy az egyre enyhébb telek, átgondolásra késztetik a 10 millió Fa közösség ültetési stratégiáját is, ezzel kapcsolatban folyamatosan egyeztetünk erdőökológusból, kertészből, illetve erdészeti szakértőből álló szakértői csapatunkkal.

Február 25-én kereken 100 gyümölcsfát ültettünk el a Töreki mellett található Dharma kertben élő mentett állatoknak, akik azóta már élvezik fák egyre nagyobb árnyékát és gyümölcseit.

Még ebben a hónapban megjelent Bojár Iván András alapítóval egy cikk a Forbes Magazin honlapján, Eldöntötte, hogy elültet 10 millió fát Magyarországon. Így áll most és ezt tanulta közben címmel, ha akkor nem olvastad volna, megteheted most is a fenti linken:

Faültetési helyszín februárban: Siófok-Töreki.
 

A képen: 100 almafa elültetése a Dharma menhelyen

pic

MÁRCIUS

2023-ban volt egy nagyon sikeres 1%-os kampányunk, „1%-ból 10 millió fát!”volt az üzenetünk és ekkor 290 ember felajánlásából, 2.747.430 Forint érkezett a 10 millió Fa Alapítvány számlájára.

Kevesen tudják, hogy a 2023-ban kapott összeget csak 2024-ben lehetett felhasználni! Mi pedig mi másra, mint faültetésre szántuk ezt a keretet.

Így március 2-án, hagyományteremtő jelleggel elültettük az első 1%-os erdőnket, Budapesten, Mátyásföldön.

Ezzel párhuzamosan Monorierdőn is ültettünk, ezért március első hétvégéje meglehetősen ütősre sikeredett, a két helyszínen összesen 3650 fát sikerül elültetni.

Egy héttel később, 9-én, további 2250 facsemetét ültettünk el, szikrázó napsütésben, egy igazi, felemelő hangulatú faültetés során.

13-án, Sóskúton, az Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskolában elstartolt a K&H állatbarát ligetek program, aminek keretében az intézmények udvarán fákat, bokrokat, fűszernövényeket ültettünk.

A 15-i ünnapi hétvégén önkénteseink egy lelkes csoportja, Erdélybe látogatott, ahol Székelyderzs mellett, csodálatos környezetben, 2250 fát ültettünk el egy mozgalmas hétvége alatt.

23-án már négy helyszínen ültetünk párhuzamosan:

Ferencváros, Hosszúhetény, Mátyásföld, valamint Monorierdő is várta az aktív kikapcsolódásra vágyó ültető kezeket.

A Főkerttel együttműködve Ehető kertet ültetünk a Tabánban. Csak hazai fajták: jonatán alma, nyári Kálmán körte, besztercei szilva, egres és fertődi feketeribizli is – mindegyik a betegségekkel, kórokozókkal szemben ellenálló, rezisztens fajta került a földbe, így a tervek szerint nem lesz szükség a permetezésükre.

Erdősítés Velencén – 5000 elültetett fa

Tudjuk, hogy egyedül nem fog menni, össze kell fognunk! Ezért örülünk mindig, amikor a szép számú civil önkéntesek mellett, cégek is szerepet vállalnak a faültetésekben.

Ilyenkor szinte mindig egy nagyobbat lépünk előre. Így történt ez most is:

céges ültetés keretében, 5000 facsemetéből álló erdőt telepítettünk az Evezős Út és az autópálya közötti szakaszon!

Faültetési helyszínek márciusban:

Budapest-Ferencváros, Budapest-Mátyásföld, Budapest-Tabán, Budapest-Újpest, Hosszúhetény, Sóskút, Székelyderzs, Velence.

A képen: Faültető csapat Székelyderzsen

pic

ÁPRILIS


Monorierdőre negyedszer tértünk vissza, ez lett az erdősítési szezon tavaszi zárása. A keményvonalas 10 millió fásokon túl, velünk voltak a Gránit Bank munkatársai, valamint Pumped Gabo!

Április 22-én, 34. alkalommal ünnepeltük itthon a Föld napját. Ebből az alkalomból most Miyawaki városi minierdőt telepítettünk, a One Tree Planted hőszigetek felszámolását célzó projektjének keretében, immár hagyományosan, a Főkerttel együttműködve.

A Föld napja alkalmából már harmadik alkalommal ültettünk együtt a Vígszínház társulatával és idén a művészek mellett a színház munkatársai is részt vettek a 128 fa ültetésében!

Milyen volt a hangulat? Nézd meg a videót!


A Föld napján hirdettük meg a Nemzeti Faültetés Napját is, az első alkalom 2025. március 1-én lesz!

Erra a napra magunk mellé hívjuk az egész országot. A Nemzeti Faültetés Napja Magyarország lokális válasza lehet a globális problémákra. Célunk, hogy Magyarország legyen Európa legzöldebb országa.

Várunk minden szervezetet, legyen az egyházi közösség, óvoda, sportegyesület, cég, énekkar vagy épp egy jógacsoport.

Közben folyamatosan zajlottak a K&H állatbarát ligetek telepítései is, szerte az országban kerestük fel az oktatási intézményeket.

Április 27-én, megszületett a 16. Miyawaki városi minierdőnk, Újbudán, Budapest XI. kerületében.

Összesen 152 fát és cserjét ültettünk el. Gyakorlatilag egy mini-arborétum jött létre, az alábbi fajtákból:

kocsányos-, kocsánytalan-, csertölgy, tatárjuhar, mezei juhar, hegyi juhra, mezei szil, vénic szil, vadszilva, vadkörte, vadalma, zselnice meggy, magas kőris, gyertyán, barkóca berkenye, kislevelű hárs

Cserjék: csíkos kecskerágó, galagonya, cserszömörce, fagyal, kökény, húsos som.

Faültetési helyszínek áprilisban: 

Ajka-Padragkút, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Bátaszék, Budapest-Ferencváros, Budapest-Mátyásföld, Budapest-Újpest, Budapest-Újbuda, Hegykő, Hosszúhetény, Kiskőrös, Kistelek, Mezőberény, Mosonmagyaróvár, Monorierdő, Tápiószecső, Rákóczifalva, Sóskút, Szederkény, Szigetszentmiklós.

A képen: Állatbarát liget egy általános iskola udvarán

pic

MÁJUS


Nemcsak ültetünk, éltetünk is, ezért 5-én, visszatértünk a Tabánba, hogy a nyárias tavasz hatására elszabadult lósóskákkal és egyéb gazokkal küzdjünk meg, ebben ismét segítő partnerünk volt a FŐKERT.

Május 18-án, már a 17. Miyawaki minierdőt ültettük el, az ELTE Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett kollégiumának az udvarán.

NIOK Civil Díj 2024, eredmények 3. legtöbb szavazatot kaptuk!

Az idei évben 170, jobbnál jobb civil pályázat indult a NIOK kezdeményezésén, melyek közül a zsűri 27-et juttatott a döntőbe. A kiválasztott huszonhét civil szervezet indulhatott el a nyílt közönségdíj szavazáson.

A kétkörös eseményen a 10 millió Fa Alapítvány a 3. legtöbb szavazatot kapta!

Az országos civil kezdeményezések között jelen lenni a legkedveltebbek között – fantasztikus érzés! Sokat számít nekünk ez a rengeteg pozitív visszajelzés, ezekből merünk erőt a borúsabb napokon!

Eredmények:

1. Magyar Élelmiszerbank Egyesület (és a Tesco-Globál Áruházak Zrt.)
2. Magyar Természetvédők Szövetsége
3. 10 millió Fa Alapítvány
4. Tudatos Vásárlók Egyesülete
5. Utcára a Lakásba Egyesület

Május 21-én lezárt a 2024. évi 1%-os kampányunkat. Az eredmények kihirdetése szeptember első felében várható, kíváncsian várjuk a számokat! Reményeink szerint 2025-ben ismét folytathatjuk az 1%-os erdők telepítését.

Faültetési helyszínek májusban: Andornaktálya, Budapest, Debrecen, Gyál, Kecskemét, Karancslapujtő, Lengyeltóti, Nyíregyháza, Siófok, Mándok, Miskolc, Vép

A nagy meleg miatt már májusban elindítottuk a locsolási programunkat, melyek keretében, 846 fát, heti 50-70 liter vízzel öntöztünk, valamint 11 Miyawakit locsoltunk + a telephelyen lévő csemetekertet, ami 750 m2 területen, összesen: 2500 fát és 800 cserjét jelent.

Locsolási helyszínek májusban: Budapest, Dunakesti, Budakalász, Budörs, Meglód

A képen: Miyawaki minierdő ültetése

pic

JÚNIUS


Lezártuk az ültetési szezont, megpihentünk a K & H állatbarát ligetek telűepítésével is és június 7-én tartottunk egy pikniket, amelyre vártunk minden valaha volt és leendő 10 millió Fást, szurkolót, önkéntest. A kötetlen, lazulós, batyus, bográcsozós szezonváltó pikniken önkéntes állásbörzét is tartottunk és mint szinte mindig most is voltak új, lelkes jelentkezők.

Június 10-én, készülődve az 5. születésnapunkra, elindítottuk az Isten ültessen sokáig! – közösségi kampányunkat, ahol olyan kerekerdő nagyköveteket kerestünk, akik vállalták, hogy a minierdő telepítéséhez szükséges összeg egy részét összegyűjtik a közösségi oldaluk segítségével! 

120 fából és 40 cserjéből álló, 18. Miyawaki erdő alapjait megteremtő kampány nagyon jól sikerült, több, mint 50 nagykövet csatlakozott és segítségükkel a júliusi születésnapunkra össze is jött a szükséges összeg! A Miyawaki minierdőt októberben fogjuk elültetni az ELTE Kollégiumának udvarán.

Faültetési helyszínek júniusban: Zalaegerszeg

Locsolási helyszínek júniusban: Budapest, Dunakesti, Budakalász, Budörs, Maglód

A képen: Gyerekek állatbarát ligetek ültetése közben

pic

JÚLIUS


Július 6-án szombaton, Kisapátiban, a Szent György-hegy lábánál található 10 millió Fás Pagonyban ünnepeltük meg a 10 millió Fa 5. születésnapját.

Fantasztikusan színvonalas, egyszerre felrázó, mégis inspiráló beszélgetésekkel töltöttük a délutánt, alaposan körbejárva a természetvédelem témakörét.

Gondolkoztunk az emberiség lehetőségeiről és korlátairól, s benne a közösségek, a civilek, a 10 millió Fa és a magánemberek szerepéről. A mittegyünkről, a hogyantovábbról.

Megosztotta velünk gondolatait Dobrovitz Attila erdész, Németh András természetvédész, Jordán Ferenc biológus az Univerzità di Parma-ról, Bozzay Balázs környezetgazdálkodási mérnök, Kardos Gábor filozófus, Szegő Judit a Levegő Munkacsoport képviseletében, Vágó Gábor a Boosterrától, Paul Ágnes  a Cleanwashertől, Békés Zoltán az X-foresttől, Aszalós Réka erdőökológus, Balázs Laura erdő-világjáró, Sallee Barbara humánökológus, Gauder Márk a Palmtri-től Indonéziából.

Márk egyben a 10 millió Fa – Indonézia képviselője, s jelenléte alkalmat teremtett, hogy ottani egyetemi partnereivel közösen megállapodtunk 1.000.000 fa indonéziai elültetéséről.

Váratlan ajándékként bejelentkezett a Dharma menhely is! A Dharma beteg és agg lovak menhelye, talán az egyetlen az országban. E szomorú sorsú jószágok jobbléte érdekében ültettünk oda 100 fából álló almáskertet.

Pont ezen a héten tudtuk meg, hogy első két falat már meg is termett a lovacskáknak!

Július 30-án meghirdettük a Locsolimpiát, arra biztatva mindenkit, hogy locsoljon meg egy-két környékén lévő fát, így segítve a túlélésüket. 


Szerencsére sokan csatlakoztatok, az ország több pontjáról! Az egyik legszervezettebb és aktívabb csoport Budapest legzöldebb kerületében, a Ferencvárosban működik, velük a helyi televízió készített is egy rövid interjút.


Képek a 10 millió Fa 5. születésnapjáról

pic

AUGUSZTUS


Repontok segítségével elindult a műanyag palackok, üvegek, aluminiumból készült italosdobozok szervezett visszaváltása és a visszajáró pénz civil szervezetnek is utalható, így faültetésre és locsolásra is szánhatod a betétdíjat, ha a 10 millió Fa Alapítványnak utaltatod!

Így kétszeresen segíthetsz:

1. Csökkented a szemétként nem hasznosuló csomagolóanyagokat és
2. Azonnal beszállsz a locsolásba és a faültetésekbe, hiszen a visszaváltott betétdíj már másnap az Alapítvány számláján landol.

Az első utalások már meg is érkeztek, ha teheted te is küldd nekünk az aprót. 

Mentsd le a lenti egyedi QR kódot és használd az automatáknál.

Mi pedig továbbra is Ültetünk és Éltetünk! 

Locsolunk, öntözünk és persze fákat ültetünk.

pic

forrás: 10 millió Fa

Előző cikk

Észak-Macedónia idén súlyos tűzvészekkel nézett szembe

Következő cikk

Ötszögletű minierdő lesz Kecskeméten



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Bolla Sándor [83]

2024. szeptember 4-én, életének 83. évében, elhunyt Bolla Sándor, Pro Natura-díjas (1996), Bedő-díjas (2008) erdésztechnikus, okl. erdőmérnök, az…