FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Teltház van? Lesz egy 0.nap is!

A Nemzeti Faültetés Napja (2025. március 1.), a nagyszabású tervünk és álmunk, hogy ültetésbe vonjuk az országot, már most, egy hónappal az esemény előtt, a reméltnél sokkal jobban alakul! Erdész, kertész, ökológus önkéntesek jelentkezését továbbra is várjuk a Nemzeti Faültetés Napjaira – amely már a nulladik napon, 2025. február 28-án, pénteken indul.

Felemelő és megdöbbentő a hatalmas igény az ültetésben való részvételre, a számokból nagyjából félezer ültetési helyszín felajánlás adódik. Az ígéretes egyeztetés alatt lévő és biztosan megvalósuló ültetési területek láttán nyugodt szívvel kijelenthetjük: jóval túl fogjuk lépni az eredetileg kitűzött 100 helyszínt.

Jelen pillanatban (február 3-i állapot) az első Nemzeti Faültetés Napja

✅2000 regisztráció
✅200 cég
✅300 önkormányzat
✅540 közösség
✅860 egyén

kapcsolódását hozta.

Ilyen nagyságrendű és ehhez hasonló faültetési akció ebben az országban még soha nem volt!

Ugyanakkor, az örömteli eredmény okán az idei első ültetési ünnepünkön teltházat kell hirdetnünk. Új helyet, a nagy érdeklődésre való tekintettel, nem tudunk már befogadni.

A felmerülő, lehetséges projektek egy részét tovább kell görgetnünk a következő, a 2026-os Nemzeti Faültetés Napja programjába.

HOL NINCS TELTHÁZ?

Mégse szegje senkinek a kedvét, hogy idén már több helyszín nem fér bele az önkéntesekkel végzett szervezési munkánkba! Még nagyon-nagyon sok módon be lehet szállni!
A szabad feladatok listája jó hosszú.

Annyira sokféle módon lehet még az idei Nemzeti Faültetés Napja előkészítésében részt venni, hogy azt egyetlen mondatban nem is tudjuk összefoglalni. Inkább teleregényt indítunk belőle.

SZAKÉRTŐK JELENTKEZÉSE

A 10 millió Fa közösség munkáját kezdetektől ökológiai, erdészeti, szakmai szempontok figyelembevételével végzi, állandó szakértői csapat felügyelete mellett és sok alkalmilag becsatlakozó szakember tudását felhasználva.

A Nemzeti Faültetés Napján azonban a helyszínek sokasága miatt további alkalmi önkéntes szakértők jelentkezését várjuk, reméljük. Minden helyszínt ellátunk tudásanyaggal, de még értékesebb volna, ha mindenhol jelen lenne valaki, aki járatos az ültetésekben. Az erdősítések helyszínein, amelyek Zalában, Bodrogközben, várhatóan sok önkéntes fog egyszerre ültetni, az ő irányításukra is szeretnénk szakértő csapatokat találni.

Lehetőség szerint már az előkészületi munkákba is be tudnánk vonni az ország számos pontján az önkéntes szakértőket.

Jelentkezni a közösség központi címén lehet: 10milliofa@10milliofa.hu

SZERSZÁMOK KÖLCSÖNZÉSE, EGYÉB HOZZÁJÁRULÁS

Az ültetési helyszínekre igyekszünk helyben szerszámokat szervezni, de a nagyobb ültetéseken örömmel fogadnánk kölcsön ültető eszközöket: ékásót, ásót, gereblyét és sok-sok vödröt!

Nagyon sok oktatási intézmény jelentkezett helyszínnel, ahol az ültetést és gondozást is vállalnák, de nincs elegendő forrás fák vásárlására. Nagy boldogság lenne, ha ezek közül még több megvalósulhatna kertészetek erdészetek ingyenes vagy kedvezményes árú csemete felajánlása révén. 

Jelentkezni a közösség központi címén lehet: 10milliofa@10milliofa.hu

LEGYETEK KISKÖVETEK!

A Nemzeti Faültetés Napjának sok ismert Nagykövete van, napra nap láthatjátok hogy színészek, sportolók, zenészek beszélnek az ügy fontosságáról, és jönnek is ültetni. Eddig Litkai Gergely, Csányi Vilmos, Pokorny Lia, Geszti Péter, Döbrösi Laura, Kovács Patrícia, Elek Ferenc, Ónodi Eszter és Szász Emese párbajtőr olimpiai bajnok. De érdemes figyelni, ügyszerető barátaink sora egészen a hónap végéig kitart.

Ti pedig legyetek Kiskövetek! Gyűjtsetek a saját ismerőseitek közt a nap céljaira, hogy a sok száz sorban álló, még forráshiányos projektből, oktatási intézmények udvarán vagy közterületen minél több megvalósulhasson.

Nemzeti Faültetés Napja Kiskövet vagyok

HOZZATOK ZÖLD-FELELŐS CÉGEKET

A cégek nagy része közösségként jelentkezett. Örömteli, hogy mindenki ültetni szeretne. Az elmúlt, közel hat évünk alatt végzett ezernél több ültetésünk alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a faültetés folyamatában, (a teljesség igénye nélkül: fahelykeresés, engedélyeztetés, ültetés előkészítése, szállítás, beszerzés, lebonyolítás és évekig tartó gondozás) a kizárólag az ültetés pillanatában jelenlévő emberi erőforrás nem a legnagyobb hozzáadott érték.

Céges csomagokkal várjuk a ZÖLD-FELELŐS cégek jelentkezését. Így tudjuk elérni, hogy még több iskola udvarán legyen árnyék, hogy több Miyawaki minierdő hűtse a városainkat a kánikula kínzó heteiben, és rengeteg erdő szökkenjen szárba a vidéken elérhető területeken.

A „szabad projektekről” itt találhatsz tájékoztatást!

Szívesen fogadunk nem pénzbeli hozzájárulást is:

🍃 szállítás
🍃 földmunka
🍃 rendezvényszervezés
🍃 szállás
🍃 videókészítés

Ha úgy érzitek – az ásva ültető aktivitáson kívül – van mit bedobnotok a közösbe, ne habozzatok megkérdezni! Elérhetőségeinket ide kattintva találjátok!

VEGYETEK RÉSZT A SZERVEZÉSBEN, BESZERZÉSBEN!

A feladatok koordinálásában például szívesen vesszük olyan önkéntesek segítségét, akik egy héten legalább 10 órát tudnak távmunkában erre szánni. Jó, ha szerettek telefonálni és imádjátok a táblázatokat! (na jó, elég, ha nem utáljátok).

INDÍTSATOK TELEKOCSIT!

A fővárosi helyszínekre nagy a tolongás, de erdőt főleg Zalában, Bodrogközben és egyéb Budapesttől távol eső helyeken tudunk ültetni. Közösségek, magánemberek, utazási irodák, személyszállító cégek stb: fogjatok össze, legyen tele telekocsival az ország!

GYERTEK SEGÍTENI A CSEMETE OSZTÁSBAN

A 20 osztási helyszínen nagyon sok feladat vár ránk az emberek fogadásától kezdve az ültetési számlálóban az ültetendő fák regisztrációján át a címkézésig.

JELENTKEZZETEK ÖKOLÓGUS, KERTÉSZ, ERDÉSZ szakértőnek!

A legkisebb ültetési helyszínen is elkél a tapasztalt ültető szakember. Az erdészeti ültetéseken a nagyszámú önkénteshez sok ültetésirányítóra lesz szükségünk!

NYITOTT ÖNKÉNTES ÁLLÁSOK, MUNKAKÖRÖK!

  1. FOTÓS: Az ültetéskor fotók, videók készítése!
  2. MOOD MANAGER: az ültetésen gondoskodás az emberekről, akik a fákról gondoskodnak.
  3. PÉNZÜGYES, ADMINISZTRÁTOR: a sok ültetési helyszín sok adatot szül, elkél a segítség a feldolgozásban
  4. FUNDRAISER: a jelentkező cégek kezelésére és további források bevonására kellenének segítők a meglévő csapatunkba

SZÁLLJATOK BE A LOGISZTIKÁBA!

Csökkentsük a nap karbonlábnyomát, a megvalósítás ugyanis rengeteg tárgy mozgatásával jár!

VEGYETEK RÉSZT AZ ELŐKÉSZÜLETEKBEN!

Február közepétől, akár közösségi szolgálatos órákért: pakolás, csemete előkészítés, feliratok gyártása, bevásárlás, stb. feladatokra akár néhány órában is lehet jelentkezni.

ETESSÉTEK, ITASSÁTOK AZ ÜLTETŐKET!

A honlapon elérhetők lesznek a közösségi ültetések. Az ültetés szervezői mindent biztosítani fognak a lebonyolításhoz, de egy tálca almáspite, egy házi sajtos ropogós, üdítő, jóféle házi pálinka sokat lendíthet a nap hangulatán.

Gyertek, ültessetek velünk!

forrás: Nemzeti Faültetés Napja / 10 millió Fa Alapítvány

Előző cikk

HUSK #oakadapt projekt

Következő cikk

CLT bemutató Bóly



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések