A klímaváltozás mellett a biológiai inváziók jelentik a legnagyobb kihívást erdeinkre nézve. Nekünk, erdészeknek hadakoznunk kell a már megjelent inváziós, azaz tömegesen elterjedt idegenhonos fajokkal, ugyanakkor fel kell készülnünk újabbakra is.
Írásunkban két olyan fajt mutatunk be röviden, amik már egész Magyarországon, így a Bükk erdeiben is komoly károkat okoznak. A kőris kéregrákot 2008-ban, a tölgy-csipkéspoloskát pedig 2013-ban azonosították hazánkban, és károsításuk egyre nagyobb.
A kőris kéregrák
A kőris kéregrák (Hymenoscyphus fraxineus) Kelet-Ázsiából származik. Európában Lengyelországban észlelték először 1992-ben. Hazánkban 2008-ban azonosították, de a tünetek alapján úgy tűnt, hogy már néhány évvel korábban megjelenhetett.
A kórokozó elsősorban a magas kőrist és a magyar kőrist fertőzi, de az amerikai kőrist is megbetegítheti, ugyanakkor a virágos kőris nem fogékony rá.
A fertőzés többnyire a leveleken vagy a levéléren indul, és a levélnyélen vagy kisebb kéregsérüléseken keresztül hatol be a kéreg alatti szövetekbe, és azok elhalását okozza. A fertőzés onnan minden irányba továbbterjed. Az elhalt kéregrész besüpped, vörösesre, világosbarnára, később sötétbarnára színeződik.
Az elhalt hajtások, vesszők szerepét újabb és újabb oldalhajtások veszik át, amitől torzul a fa alakja. A vastagabb kéregszövetekben jellegzetes felrepedező nekrózist (szövetelhalást) okoz. A folyamatos fertőződés a fiatalabb fák halálát eredményezi. Az idősebbeken részleges koronaelhalás következhet be, de szélsőséges esetben azok is elpusztulnak.
A legyengült fákon más gomba-, illetve rovarfajok is megtelepszenek, tovább rontva a kőrisek életkilátásait. Országosan egyre nagyobb területen okoz károkat a kéregrák, fertőzése nyomán tömegesen pusztulnak a kőrisek.
„Gyógyító” védekezési eljárást jelenleg nem ismerünk a kórokozóval szemben, egyedüli megoldást a rezisztens egyedek kiválasztása (szelektálása) és szaporítása jelenthet. Ez azonban hosszú időt vesz igénybe, úgyhogy gyors és látványos eredményre nem számíthatunk.
A kőriseknek egy másik veszedelme is közeleg felénk. A Kelet-Ázsiában honos ázsiai kőris-karcsúdíszbogár nyugat felé terjeszkedve már elérte Kijevet, azaz keleti határainktól már csak 600 kilométerre van. Ha megjelenik nálunk, a kéregrákéhoz hasonlóan súlyos hatásaival kell számolnunk.
A tölgy-csipkéspoloska
A tölgy-csipkéspoloska (Corythucha arcuata) Észak-Amerikában őshonos, Európában először 2000-ben Olaszországban észlelték. Bár a kifejlett poloskák röpképesek, a faj tipikus „autóstoppos”, nagyobb távolságokra a közúti és vasúti forgalom segíti elő gyors terjeszkedését.
Ma már jelen van 27 európai és 3 ázsiai országban. Magyarországon először 2013 májusában a Szarvasi Arborétumban találták meg. 2019-re már az ország minden megyéjében előfordult, a Bükk-hegység tölgyeseiben is egyre gyakoribb.
A kifejlett poloskák és a nimfák egyaránt a levélfonákon szívogatnak. Őshonos tölgyeink mindegyike tápnövénye lehet a kártevőnek. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon csaknem 600 ezer, Európában pedig legalább 35 millió hektár tölgyest veszélyeztet. Erős fertőzése esetén már június végére bekövetkezhet az egész állományra kiterjedő lombelszíneződés és lombszáradás, július végére, augusztus elejére pedig már minden érintett állományban látványossá válik. Az erősen fertőzött fákon kisebbek lesznek a makkok, és általában a szokásosnál korábban hullanak le a fákról. A tölgymakktermés mennyiségének csökkenése és minőségének romlása (különösen, ha az hosszabb ideig tart) jelentősen nehezíteni fogja a tölgyesek természetes felújítását, de a csemetetermelést, így a tölgyekkel való mesterséges erdősítést is.
Az erősen fertőzött, elszíneződött, száradó levelek jóval kevesebb nitrogént tartalmaznak, ami nem kedvez a vegetációs időszak második felében fejlődő lombfogyasztó rovaroknak.
A herbivor rovarok egyedszámának jelentős, hosszabb időszakon át tartó folyamatos csökkenése pedig a természetes ellenségeikre (madarak, denevérek, ragadozó ízeltlábúak, parazitoidok stb.) is negatív hatással lehet.
Sajnos az Európában honos természetes ellenségek és kórokozók nem szabályozzák a tölgy-csipkéspoloska populációit.
Vegyszeres védekezés ellene legfeljebb a kertekben, parkokban lehetséges, erdőkben semmiképpen.
Nemcsak hogy költséges, de eredményessége is kétséges, és talán még ezeknél is fontosabb szempont, hogy a rovarölő szeres védekezés nagyon súlyos, teljességgel vállalhatatlan mellékhatásokkal járna a tölgyesek kiemelkedően fajgazdag életközösségeire nézve. Egyedüli lehetséges védekezési módnak egy sikeres klasszikus biológiai védekezési program látszik.
Egy specialista természetes ellenséget (esetleg többet) kell a faj eredeti hazájában felkutatni, és azt Európában honosítani. Az USA-ban már ismert egy parányi csipkéspoloska-specialista petefürkész. Esetleges betelepítését alapos kockázatelemzéseknek és hatásvizsgálatoknak kell megelőznie, elkerülvén a nem kívánt következményeket. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetében már végeznek ezirányú kutatásokat. De ahogyan a kőrisvésznek ellenálló kőrisek szelektálása, a csipkéspoloska elleni biológiai védekezés sem ígérhet azonnali, látványos sikert.
Csóka György, Koltay András, SOE ERTI Erdővédelmi Osztály
Fotók: Bozsó Miklós, Csóka György, Eötvös Csaba, Koltay András
forrás: Magyar Mezőgazdaság
