FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Magyarország erdészeti tájai

A XXVIII. Erdők Hetéhez kapcsolódva az Agárminisztérium Erdőrendezési Főosztálya elérhetővé tette a nagyközönség számára a Magyarország erdészeti tájai című teljes könyvsorozatot elektronikus formában.

Az egyes kötetek erdészeti tájanként, pdf formátumban is olvashatók és letölthetők.

A nyomtatásra kerülő példányok terjesztése befejeződött, az egyes kötetekből már csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A Magyarország erdészeti tájai című hatkötetes könyvsorozat elkészítése 2012-ben kezdődött Dr. Führer Ernő főszerkesztő irányítása alatt. A kötetek az Agrárminisztérium és az erdészeti igazgatás támogatása mellett, 106 szerzőként közreműködő szakember részvételével készültek el.

A kiadványsorozat első két kötete a Nagyalföld és az Északi-középhegység erdészeti tájcsoport 2017-ben jelent meg, majd e köteteket követte a 2019-ben kiadásra kerülő Dunántúli-középhegység és a Kisalföld erdészeti tájcsoportok bemutatása. A sorozat lezárásaként 2023-ban a Nyugat-Dunántúlról és a Dél-Dunántúlról szóló kiadványok is megjelentek.

Reméljük, hogy a színvonalas kiadvány minél szélesebb körben történő terjesztését és megismerését tovább segíti a sorozat digitális példányainak megjelentetése.

I. NAGYALFÖLD ERDÉSZETI TÁJCSOPORTIV. KISALFÖLD ERDÉSZETI TÁJCSOPORT
II. ÉSZAKI-KÖZÉPHEGYSÉG ERDÉSZETI TÁJCSOPORTV. NYUGAT-DUNÁNTÚL ERDÉSZETI TÁJCSOPORT
III. DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG ERDÉSZETI TÁJCSOPORTVI. DÉL-DUNÁNTÚL ERDÉSZETI TÁJCSOPORT

Zambó Péter
okl. erdőmérnök, erdőkért és földügyekért felelős államtitkár

forrás: AM Erdőrendezési Főosztály

Előző cikk

DRWO4.0 - fa- és bútoripari workshop

Következő cikk

Nyírerdő Nap 2024




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version