FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés a Születések parkjában

Tavasznyitogató rendezvény idén is a Születések parkjában kezdődött, ahol Csizmadia Zsuzsanna polgármester az önkormányzat nevében egy kínai körtefa elültetésével és a 16 újszülött nevét tartalmazó tábla kihelyezésével tisztelgett Herceghalom legifjabb lakói előtt.

„Örömmel és büszkeséggel állok ma itt a Születések parkjában, ahol immár hagyományosan egy fát ültetünk azoknak a gyermekeknek a tiszteletére, akik az elmúlt évben születtek településünkön. Ez a szimbolikus gesztus egyszerre ünnep és felelősségvállalás: ünnepeljük az új életeket, a családok gyarapodását, közösségünk jövőjét, és ezzel együtt kifejezzük elkötelezettségünket, hogy Herceghalom olyan hely maradjon, ahol jó felnőni és élni” – hangsúlyozta Csizmadia Zsuzsa, aki megjegyezte: 2024-ben 16 gyermek született a községben. „17 új élet, 17 család, ahol a mindennapok már másként telnek – több örömmel, nevetéssel, sok-sok kihívással és reménnyel. A mai faültetéssel őket köszöntjük.” 

A polgármester hozzátette, édesanyaként tudja, hogy egy kis jövevény érkezése felejthetetlen és különleges pillanatokat varázsol a család életébe, majd a gyermekeknek egészséges, boldog életet, a családoknak sok örömet, a településnek pedig további gyarapodást és erős közösséget kívánt.

A családok egy emléklapot és egy Zombori László népi iparművész által készített életfa kerámiát is átvehettek, majd szeretetvendégség következett, amely során beszélgetésre és fényképezésre is sor került.

2024. évben születettek:

Deák Csongor, Flórián Kamilla, Trombitás Klára, Molnár Lotti, Bata Zsófia, Pusztai Zoé Hanna, Fekete Hunor, Tatai-Szabó Félix, Páldi Kristóf, Balog-Kemecsei Kende, Czuprák Hanna Zina, Kulcsár Annabella, Péter Olivér, Haraszti Júlia, Kovács Janka, Rosta Kornél

fotó: Kristóf István, forrás: Herceghalom.hu

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 274., 2025/12.

Következő cikk

Elültették az idei év fáját az időspirálban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version