FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újszülöttek erdejét ültettek Tésán

Az Agrárminisztérium együttműködésével 2020-ban indult el az Újszülöttek Erdeje Program, aminek keretében a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben tett vállalás szerint 2030-ig, minden Magyarországon született gyermek után tíz, de legalább évi egymillió fát ültetnek el. Az elmúlt években összesen már 3,2 millió facsemetét ültettek el és 455 hektárt fásítottak be a program keretében – mondta Rétvári Bence szerdán, Tésán, az Újszülöttek Erdeje Program keretében tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta: szeretnénk, ha a gyerekeinknek, az unokáinknak egy élhető bolygója, egy élhető környezete lenne. A programnak köszönhetően sikerült nagymértékben növelni Magyarországon a fásított területek számát, és ezt tovább is szeretnénk folytatni. Ebben a projektben most 30 millió forint értékben ültet az Ipoly Erdő Zrt. idén tavasszal Pest vármegyei újszülöttek után erdőket, itt, Tésán most egy 8 hektáros területen.

Hangsúlyozta, hogy rohamos mértékben növekszik Magyarországon az erdőterületek száma, hiszen évről évre ezekkel az ültetésekkel, már több mint 35 ezer hektárral több van.

Szerencsére több is a feladatunk az újszülöttek erdejében, mint korábban Magyarországon, vagy mint más Európai Uniós országokban – mondta Rétvári Bence. Úgy fogalmazott: ha megnézzük az úgynevezett teljes termékenységi arányszámot, vagy a gyermekvállalási kedvet Európában és Magyarországon, azt láthatjuk, hogy 2010-ben Magyarország az Európai Unióban a 27. helyen volt. Az utolsó helyen voltunk, sehol sem volt kisebb a gyermekvállalási kedv 2010-ben, mint Magyarországon, ma pedig a hatodik helyen vagyunk.

Ha ott maradt volna a gyermekvállalási kedv, mint ahol 2010-ben volt, és az a tendencia folytatódott volna, akkor 178 ezerrel kevesebb gyerek született volna meg – húzta alá a képviselő.

„Bízunk abban, hogy az újszülöttek erdei egyre nagyobbak lesznek Európában. Nálunk ne a „no-go” zónák növekedjenek, hanem az erdőterületek. Mi erre törekszünk. Szeretnénk egyre több fát ültetni az egyre több csecsemő után, és akkor azt hiszem, hogy egy boldogabb és biztonságosabb országban élhetünk, szemben azokkal az országokkal, akik inkább nem a fákban, nem az újszülöttekben, hanem a migránsokban gondolkoznak” – fejezte be gondolatait Rétvári Bence.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az utóbbi 5 évben 120 hektár új erdőt hoztak létre, melynek egy részét az Újszülöttek Erdeje Programként. A szervezet 65 ezer hektár erdőt kezel az ország legerdősültebb térségében.

Emlékeztetett: sajnos Trianon a korábbi erdők nagy részét elvitte. Mindössze 10 százalékos erdősültsége volt annak a trianoni országrésznek, körülbelül egymillió hektár erdő. Ma már több mint a duplájára nőtt, már 22-23 százalék az erdősítési, fásítási programoknak is köszönhetően. Kiss László a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Föld napján kiadott körlevelében olvasható gondolatokat is idézve azt mondta: „ahol az erdő gyarapodik, ott nem terjed a sivatag”.

Hangsúlyozta: nemcsak fenntartanunk kell az erdőt, hanem biztosítanunk kell a társadalom számára az igényelt szolgáltatásokat. Egyre inkább az immateriális szolgáltatások, a turisztika, a levegővédelem kerül középpontba, de emellett természetesen a materiális szolgáltatásokra is igény van. Ezeknek alapvető eleme a fa, amit az erdőkezelés során termelünk ki, vágunk ki. Mindemellett, ha megnézzük az Európai Unió ambiciózus stratégiáit a klímaváltozás megfékezésével kapcsolatban, akkor láthatjuk, hogy az erdőknek ebben nagyon pregnáns szerepük lesz.

Szentpéteri Sándor, az erdőkért felelős helyettes államtitkár beszédében úgy fogalmazott: minden megyében létrehoztuk az újszülöttek erdejét. Sok helyen már most egy közösségi tér is, hiszen azok a gyerekek, amelyek az erdővel együtt cseperednek, hamarosan majd ki tudnak ide jönni, és akár egy ilyen közösségi program keretében részt tudnak venni az erdő nevelésében is.

Ismertette, hogy az a fásítási program, amit 2019-ben elkezdtek, amelynek egyik eleme az Újszülöttek Erdeje Program, az mindig a gyarapodásról szólt. Azóta közel 50 ezer hektárnyi erdőtelepítésre adtak be támogatási igényt a gazdák, amelyből már 32 ezer hektár meg is valósult.

Mint mondta: az erdészek és az Ipoly Erdő Zrt. is azon dolgozik, hogy olyan fenntartó erdőgazdálkodás keretében kezeljék a magyar erdőket, hogy többek között a szélsőséges időjárási körülményeket ki tudják küszöbölni.

Tájékoztatása szerint az Energiaügyi Minisztériummal karöltve minden évben közel 2 milliárd forintot fordítanak országosan erdőtelepítésre, fásításra és olyan programokra, amelyek mind-mind azt szolgálják, hogy minél több szenet kössenek meg a magyar erdők, és minél intenzívebb legyen az a fa felhasználás, amely tárolja a szenet minden egyéb zöld vélekedéssel szemben.

A célunk az, hogy 2030-ra 27 százalék legyen az erdővel és fával borított terület Magyarországon. Jó úton haladunk, hiszen jelenleg 25,4 százalék – zárta gondolatait a Szentpéteri Sándor.

forrás: 0627.hu

Előző cikk

Keresztet szenteltek a gúthi erdészek emlékére

Következő cikk

Európai Falemez Szimpózium október 9-11., Hamburg




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version