Április 11-én, pénteken került sor a JAF Holz által szervezett Építészhallgatói Tervpályázat ünnepélyes díjátadójára. A hazai történetünkben először meghirdetett, 7 millió forint összdíjazású pályázat célja az volt, hogy a faépítészet új generációjának adjon lehetőséget a bemutatkozásra – fókuszban a CLT építéstechnológiával.
A múlt pénteki díjátadó gálán 12 pályaművet díjaztunk és emeltünk ki a több mint 80 beérkezett munka közül. Lemaradtál az eseményről? Mik voltak a bírálati kritériumok? Mit gondolnak a nyertesek?
Less be velünk a díjátadó perceibe!
A verseny során több mint 150 hallgatói csapat regisztrált, és végül több mint 80 érvényes pályamű érkezett be a megadott határidőre. A magas színvonalú tervek értékelésében neves építészekből, szakmai vezetőkből álló zsűri vett részt, akik elkötelezetten és részletesen vizsgálták a hallgatók elképzeléseit – figyelembe véve az építészeti gondolatot, a CLT technológia tudatos alkalmazását és a fenntarthatósági szempontokat.
A Budapest Műszaki Egyetem dísztermében megrendezett díjátadón összesen 12 pályaművet díjaztunk és emeltünk ki, két kategóriában.
