Erdeink jelenlegi és jövőbeli helyzetéről beszélgettünk

Az erdőkre is rányomja bélyegét a polikrízis. Az erősödő, elhúzódó aszályok, a kevesebb csapadék, a betelepülő invazív fajok gyors tempóban alakítják át az erdeinket. Olyannyira, hogy ha egészségesnek akarjuk látni őket, kutatni és fejleszteni kell az alkalmazkodóképességüket. Az erdők jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, a megoldásokról és lehetőségekről dr. Borovics Attilával beszélgetett Granát-Galló Tímea.

A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója régóta foglalkozik az erdők ökológiai helyzetével, klímaváltozásra adott válaszaival. Sőt, mi több, egyik fő kutatási területe a klímaváltozás genetikai aspektusainak elemzése, ami számos kérdést felvet. Az erdészet és az erdőkkel foglalkozó szakemberek munkája gyakran megfoghatatlan, aki nem ebben él, nemritkán csak a favágásokat látja, esetleg egy-két pickupban ülő zöld ruhás erdészt. A valóság azonban teljesen mást mutat. Borovics Attila és a vele dolgozók rengeteg adat elemzésével, több évtizedes megfigyelési sorozat eredményei alapján, pontos méréseket feldolgozva építenek fel olyan modelleket, amelyek alapján egy adott helyszínre vonatkoztatva (ez néhány hektárnyi erdőterületet jelent) meg tudják állapítani a kirajzolódó klimatikus tényezőket, így megalapozott döntéseket hozhatnak az erdők létét, jövőjét illetően. A gondosan kivitelezett mérésekre alapozva azt modellezik, hogy mi várható a jövőben az adott területen, hogyan változik majd az erdő, és hogyan lehet elősegíteni az erdők szerkezetének klímavédelmi célú átalakulását. 

Ilyen mérési tárgy lehet a terület talajadottsága, vízgazdálkodása, tápanyag-szolgáltató képessége, a többletvíz jelenléte (vagy épp nem léte, ami jellemzőbb). Természetesen a klímazóna is a mérés részét képezi. Ezekből az adatokból pedig számos következtetést megfogalmaznak. Például a bükkösök klímaosztálya már most is átalakulóban van, egyre inkább gyertyános-tölgyesre vált, ami a terület szárazabbá válását igazolja. A változás azt is szemlélteti, mekkora a verseny a terület fafajai között: a nagy vízfogyasztású bükkök nehezebben veszik fel a versenyt a szárazsággal szemben az ellenállóbb tölgyekkel, cserekkel. A szárazsági stressz okozta helyzetet ma már a évenkénti makkterméssel kezelik, hogy elősegítsék a fajuk fennmaradását, holott ez korábban csak 10–12 évente volt jellemző. Ez a válaszreakció is világosan megmutatja, hogy a bükkállományok érzik a veszélyt, menekülnének ebből a száraz klímából, amely már nem kedvező számukra.

A július a legkritikusabb a fák számára

Mivel a bükkösök a magasabb hegységeket kedvelik, állományuk frissítése, alkalmazkodóképességük javítása elengedhetetlen, hiszen egyre kevésbé tolerálják az aszályos időszakokat. A csapadék mennyisége sajnos pont a fafajaink számára leginkább kritikus júliusi időszakban csökken leginkább. A fák fő növekedési időszaka ugyanis éppen a nyári aszályos hónapokra tehető. Ha ilyenkor nincs elegendő víz, akkor csúcsszáradást figyelhetünk meg, kisebbek lesznek a levelek, hogy csökkenjen a párologtatófelületet, és a növekedési fázis elmarad. 

A jövőt előrevetítve növekvő mortalitás (halálozási arányszám, amely megmutatja, hogy egy csoporton belül hányan halnak meg, pusztulnak el – a szerk.) és csökkenő produkció a legvalószínűbb forgatókönyv, amelyet sajnos a valóság egyre megbízhatóbban vissza is igazol. Éppen ezért fontos, hogy a szakemberek lássák a folyamatok irányát és sebességét. Ma már a legutolsó jégkorszakot követő spontán melegedés ütemének százszorosát tapasztalhatjuk az ember indukálta klímaváltozás kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a korábban 1000 év alatt végbement 4-5 generációváltás és alkalmazkodási szelekciós ciklus most 100 év alatt lezajlik, ami a tölgyek esetében alig egy generációnyi idő. Ez önmagában magyarázza az emberi segítség szükségességét. Ennyi idő alatt nem tudnak kialakulni új szárazságtűrő utódállományok, nincs tere a szelekciónak, nem képesek elég gyorsan alkalmazkodni az őshonos erdőállományaink populációi.

Eltűnhetnek az erdők az Alföldről?

Olyannyira érvényes a fenti megállapítás, hogy az Alföld jelentős részén már most sem erdőssztyepp-, hanem sztyeppklímáról beszélünk, ami utal arra, hogy az erdő jelenléte már nem feltétlenül szerves része a jövő tájképének. A kérdés csak az, hogy ezt vajon már a félsivatag követi-e? Ez pedig nem a néhány száz év múlva bekövetkező valóság, hanem a jelenünk. Ráadásul ezek a változások olyan ütemben zajlanak, hogy a gyakorlati szakemberek is csak találgatnak, mi lesz a most telepített erdőkkel 30 év múlva. 

Az erdős sztyepp átmeneti zóna az erdők és a nyílt, füves sztyeppek között. Mérsékelten száraz, mozaikos növényzet jellemzi. Ezzel szemben a sztyepp nyílt, füves síkság fás növényzet nélkül vagy kevés cserjével. Szárazságtűrő fűfélék jellemzik.

A csertölgy lehet a jövő sztárnövénye

Az őshonos, klímaérzékeny fafajaink nehéz kihívások elé néznek. Az intézet igazgatójának elmondása szerint ezek úgy működnek, mintha érzékeny páratartalom-mérők lennének. A legmelegebb és legszárazabb júliusi hónap légnedvessége behatárolja az életfeltételeiket. A leginkább párás és hűvös klímazónán élő bükk egyre kevésbé találja meg életfeltételeit, hiszen minden tendencia a bükkösök eddigi jól megszokott termőhelyei ellen dolgozik. A száraz, aszályos időszak nem kedvez a fafajnak, helyette a tölgyesek, cseresek és ezek elegyfajai (különböző fajok együtt telepítése – a szerk.) dominálnak majd, melyek közül utóbbi lehet a jövő sztárnövénye. A csertölgy ugyanis a mediterráneumból származik, ezért jobban alkalmazkodott a nyári aszályos klimatikus viszonyokhoz. 

Ehhez hasonlóan újra kezdik felfedezni és szélesebb körben alkalmazna magyar tölgyet, amely nemcsak szárazságtűrésével, hanem szépségével és kiváló minőségű faanyagával is felhívja magára a figyelmet. Nem véletlen, hogy tőlünk délre, délkeletre meghatározó eleme az erdőgazdálkodásnak.

Az Alföld helyzete a legnagyobb kérdés

A szakértő szerint ez különösen abban az esetben érvényes, ha őshonos fajokról van szó. Ugyanis ezen a területen nem egyértelmű, mi is számít annak. Az Alföld egy része kiszáradt a folyószabályozások miatt, a talajvíz ezért folyamatosan csökken, nincsenek elöntések, amelyekre számítani lehetne, és ami szükséges egy sor őshonos fafajunk fennmaradásához. Ha nincs őshonos termőhely, akkor mi legyen az őshonos megoldás? 

Itt már túl kell lépni a szigorú növényföldrajzi elveken! Egy bükkösbe lépve párás levegőt tapasztalhatunk, a tölgyesek levegője már szárazabb, a városokban pedig szinte pokoli a levegővétel a kánikulában. Ez megmutatja, mire lehet számítani az Alföldön, ahol gyakorlatilag eltűnik a víz, így a pára is, de már az altalaj vízkészlete is kimerülőben van. Valóban extrém a helyzet, és sajnos nem mindenhol működnek az őshonos fafajokból álló erdőtelepítések. Például az őshonosnak számító szürke nyár hiába szárazságtűrő, az alföldi klímát hosszú távon ő sem fogja mindenhol elviselni. 

Már a legöregebb fák sem érik el a süllyedő talajvizet

Már az olyan, évtizedekkel korábban telepített, egyébként nem őshonos szárazságtűrő fafajok sem bírják az alföldi viszonyokat, mint az erdei- és a feketefenyő. Jogosan mondhatnánk, hogy ilyen klimatikus viszonyok között vissza kell vinni a vizet a területre. De ott, ahol megtörténtek a folyószabályozások, ma városok vannak, így cseppet sem egyszerű a vízgazdálkodás átalakítása. A Borovics Attila intézetében folyó monitoring mérések megmutatják a valóságot: ahol néhány éve 3–4 méter mélyen elérhető volt az altalaj vízkészlete, így az erdők gyökérrendszere ki tudta használni az ebből származó többletvizet, ott ez a vízbázis ma már 7–8 méter alá süllyedt, amelyet még egy idős, élete teljében lévő tölgyes sem tud kiaknázni. Vagyis az erdők gyökérzónája „levált” a többletvizet szolgáltatni képes talajrétegről, amely azonnal látszik a korona csúcsának száradásán, az erdők egészségi állapotának leromlásán. 

Mi a válasz a vízhiányra?

Hogyan lehet mégiscsak megtartani az erdőket, helyreállítani őket vagy újakat létrehozni az Alföld gyorsan átalakuló környezeti feltételei között? Elodázhatatlan kérdés ez, hiszen az erdőkhöz egy sor olyan szolgáltatás is kötődik, amelyek élhetővé teszik a tájat, és egyúttal – a szénmegkötés révén – védik a klímát is a további gyors ütemű változásokkal szemben.Hegyvidéki környezetben nagyobb a mozgástér, hiszen néhány száz méteres magasságkülönbségek esetében már ismertek a megoldási lehetőségek, és ezek kombinálhatók, például az elegyítés kiváló megoldást kínál. Örvendetes, hogy ezeken a területeken még a legérzékenyebb bükkről sem kell lemondani, elegy formájában hosszú távon megőrizhető az északi oldalak hűvösebb völgyeiben. Az erdők érdekében viszont szükségesek az aktív, előrelátó gazdálkodással megoldható elegyítések, hiszen a szárazságot jobban tűrő fajok menthetik meg az erdőket és az élővilágukat, miközben ezek nem minden helyszínen jelennek meg spontán folyamatok révén. A nagyfokú diverzitás segít abban, hogy az erdők sokkal ellenállóbbak legyenek, ehhez viszont meg kell ismerni az adott helyszín közeli és távolabbi klimatikus jövőjét és az ott alkalmazható fafajokat és ezek származását. Összességében pillanatnyilag az Alföld egyes részei jelentik a legnagyobb problémát, mert ott már kifogyóban vagyunk a jól kiérlelt biztos megoldásokból. De még a kisebb hibák is jobbak, mint a döntésképtelenség. 

Merész lépésekre van szükség

Borovics Attila szerint az éghajlati változásokkal szemben – a bizonytalanságok ellenére – most kell cselekednünk. Ugyanakkor az intuitív, érzelemvezérelt magyarázatok helyett ökológiai és evolúciós ismeretekre alapozott érvelés kell az erdőket érintő hosszú távú döntésekhez. Ehhez az erdészeti genetikai erőforrások ismeretére és tudatos használatára, hosszú távú monitoringok és tartamkísérletek eredményeinek gyakorlati alkalmazására, bioökonómiai elemzésekre alapozott döntésekre van szükség. Azt is meg kell érteni, hogy ez már nemcsak egy technikai kérdés, hanem a társadalom is messzemenőkig érintett. A klímaváltozás ismeretében az emberek aggódnak az erdők jövője miatt. Nem igazán győzik meg őket az erdőgazdálkodók az alkalmazkodás érdekében hozott intézkedések megbízhatóságáról. Ezt a szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni az erdők alkalmazkodását segítő gazdálkodás kialakításában és bemutatásában. Az ellenálló képesség fokozása mellett nyomon kell követnünk az erdei ökoszisztémák változását, és fenn kell tartani, valamint növelni kell a biológiai sokféleséget a fafajok elegyítésével. Az is lényeges, hogy az erdők szerepe óriási a klímavédelmi átmenetben, elég csak a szénmegkötésre gondolni.

A vadvilág is kiszolgáltatott

A növények mellett a vadvilág kérdése éppúgy az erdők jövőjéhez tartozik, hiszen az állatvilág több fronton is kiszolgáltatott az erdőknek. Például az őshonos tölgyesekhez legalább 400 olyan rovarfaj kötődik, amely csak itt találja meg életfeltételeit. A levelekhez, a lombkoronához, a termésekhez és a faanyaghoz kapcsolódnak kizárólagos módon, ha pedig egy ilyen erdő elpusztul, a 400 rovarfajnak nem lesz otthona. A szakember szerint ugyanakkor a vadállomány és az erdő kapcsolatában is egyensúlyt kell teremteni, hiszen a túl magas vadlétszám veszélyeztetheti azokat a finom léptékben megvalósított ökológiai megoldásokat, amelyeket az erdők alkalmazkodása érdekében hajtanak végre. 

Átalakulnak az európai erdők, de segíthetünk egymásnak

Az erdők jövőjét európai szinten is aktív diskurzus övezi, hiszen máshol is ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek. Ha ugrunk egy nagyot, azt látjuk, hogy a francia tölgyesekkel és bükkösökkel kapcsolatban is hasonló kérdések foglalkoztatják a szakembereket. A tudásmegosztás pedig működik: a tapasztalatok átadása a Kárpát-medence erdein is segíthet. Magyarország esetében a balkáni régió, Délkelet-Európa és akár Nyugat-Törökország azok a „tesztterületek”, amelyek megmutatják, mi várható nálunk a következő évtizedekben. Az ottani magkészletek hazai alkalmazása révén – ami egyszerű kereskedelmi ügylet révén egy több ezer éves spontán vándorlási folyamatot rövidít le néhány napra –, valamint a gazdálkodási tapasztalatok megismerése révén is több megoldási út rajzolódhat ki számunkra. Franciaországnak pedig hasonló tesztüzem a magyar régió. Így segítik egymást az országok szaporítóanyaggal, tapasztalatokkal és a kísérletek eredményeivel.

Az erdőgazdálkodás kapcsán stratégiai változások szemtanúi vagyunk a klímaváltozás okozta hatások miatt. Az újabb kutatási eredmények és az alkalmazkodást elősegítő intézkedések során szerzett gazdálkodói tapasztalatok alapján folyamatossá kell tenni az emberi erőforrásba (a teljes erdészeti személyzet készségfejlesztésébe), az információs rendszerekbe és a kommunikáció javításába történő beruházásokat. A döntések eredményeit már rövid távon is ki kell értékelni, hogy az új döntéseket már a helyreigazított ismeretek birtokában hozzuk meg. Ez tehát olyan interaktív folyamat, amely képes minimalizálni a klímaváltozás hatásaihoz kapcsolódó bizonytalanságot.

greendex.hu