FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Urbán Ádám új rekordjai

Nemzeti és egyéni rekordot döntve 2 ponttal maradt le a dobogóról a mindössze 17 éves Urbán Ádám az ausztriai korosztályos favágó versenyen, miközben a hétvégén már Hollandiban készül a szeptemberi nemzeti bajnokságra. A hazai STIHL Timbersports széria legfiatalabb tehetsége kihasználja a nyarat a fejlődésre, de az iskola mellett is edzenie kell majd.

Egyre nyugodtabban

Augusztus 8-án 10 rookie, vagyis utánpótlás versenyző mérte össze tudását az osztrák nemzeti bajnokság alkalmával. Köztük meghívott sportfavágóként egy svájci, egy francia és két német fiatal mellett Urbán Ádám is fejszét ragadott, és élete legjobb versenyét produkálta. A 17 éves tehetség mindössze 2 ponttal maradt le a dobogóról, és végül Jeffrey Hübscher (svájc), Maximilian Kurz (német) és Simon Oberzaucher (osztrák) mögött a negyedik helyen zárt – méghozzá több rekorddal.

„Ismét egy nagyon összeszedett verseny van mögöttem, ami azt is jelenti, hogy egyre jobban tudok koncentrálni ezekre az éles helyzetekre. Nyugodtabban, tisztább fejjel állok a színpadon, versenyről versenyre jobban kezelem a feszültséget. Ezt a negyedik helyezésem mellett az is bizonyítja, hogy Springboardban rookie nemzeti rekordot állítottam fel, amivel a mezőnyben a harmadik leggyorsabb voltam. Underhandben a második lettem, ráadásul egyéni csúccsal” – összegezte teljesítményét a 17 éves gödi tehetség, aki a motorfűrészes Stock Saw versenyszámban is új nemzeti rookie rekordot állított fel.

Folytatás: Hollandia, Soponya és Lengyelország

Urbán Ádám a következő heteket még mindenképpen kihasználja, hogy készülhessen a soponyai nemzeti bajnokságra, hiszen az iskolakezdés előtt Hollandiába is ellátogat. Az augusztus 16-i Nemzetközi Benelux Rookie Kupán Magyarországot három belga, egy holland és egy brit sportfavágó mellett képviseli, és ahogy ezt már megszokhattuk, ezúttal is Ádám lesz a legfiatalabb a mezőnyben.

„Nem lehet más a célom, mint a további fejlődés. Szeretnék még az osztrák versenynél is összeszedettebb lenni” – fejtette ki. Hozzátette: már nagyon készül a szeptember 6-i soponyai nemzeti bajnokságra is, ahol a felnőtt magyar mezőnyben ragad fejszét és fűrészt. Egy héttel később, szeptember 12-én pedig már Lengyelországban bizonyíthat a nemzetközi rookie kupán, ahol Magyarország mellett 7 másik nemzet képviselteti magát.

Nincs megállás, edzeni kell

Hamarosan viszont már az iskola is folytatódni fog, amire Urbán Ádám fejben és lélekben egyaránt készül. „Szeptembertől többfelé kell majd koncentrálnom, de mindenképpen megpróbálok helytállni az összes területen. Muszáj a hétköznapokon is aktívan edzenem, ha fejlődni szeretnék. Azt elmúlt években azt tapasztaltam, hogy ha szünetet tartok, akkor utána jelentősen visszaesik a teljesítményem, és ha már ennyi energiát belefektettem, akkor azt nem szeretném veszni hagyni. A következő hónapokban tehát az iskola mellett is teljes erőbedobással edzek majd” – hangsúlyozta Urbán Ádám.

Urbán Ádám versenyei:

Benelux Nemzetközi Rookie Kupa 2025

2025. augusztus 16., szombat

Magyar Nemzeti Bajnokság 2025

2025. szeptember 6., szombat

Lengyel Nemzetközi Rookie Kupa 2025

2025. szeptember 12., péntek

forrás: Andreas Stihl Kft.

Előző cikk

Erdőterületek közös ellenőrzése

Következő cikk

Erdészet = gyakorlati természetvédelem




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version