FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kiszáradó erdők Somogyban

A klímaváltozás már itt van velünk, érezhető az erdőkben / Fotó: Krausz Andrea

Ha nem is olyan nagy mértékben, mint a Dél-Alföldön, de Somogyban is megkezdődött az erdők száradása. A szakemberek egészen drámai képet festenek le a vármegyének a következő évtizedekre, sőt a századfordulóra egészen átalakulhat a vármegye képe. A becslések szerint a klimatikus viszonyokat tekintve az erdősztyepp lesz az uralkodó: a jelenlegi gazdag flórát a meglehetősen szegényes növénytársulások válthatják fel.

Az éghajlatunk változásáról ma már nem is kérdés, hogy kell-e beszélni. A kérdés most már szakmai körökben nem az, hogy van-e változás, hanem az, hogy ez milyen ütemben megy végbe. A klímaváltozás a somogyi vad- és erdőgazdálkodók életét is megnehezíti, erről hallhattak az érdeklődők a SEFAG Zrt. legutóbbi trófeaszemléjén is, ahol Fehér István vezérigazgató kitért arra, hogy az erdők természetes megújításában milyen nehézségekbe ütköznek. 

– A klímaváltozás minket, vad- és erdőgazdálkodókat is közvetlenül érint – az idei nyár jó példa erre. Az alföldi térségekben a gazdák alig tudták betakarítani a termést, a Dél-Alföldön pedig százhektárnyi, java korabeli erdő is kiszáradt. Sajnos minket is érint a jelenség: saját területeinken is előfordulnak már erdőszáradások, főleg az északi részeken, Szántód környékén, ahol 20–30 éves erdők kezdtek pusztulni – mondta Fehér István.
Az erdőkben elapadnak a források és a makktermés is nagyon gyér volt idén.
– Szinte teljesen elmaradt, ami megnehezíti az erdők természetes felújulását, hiszen nincs elegendő szaporítóanyag. Csemetéket sem tudunk megfelelő mennyiségben nevelni, ezért olyan helyzetbe kerültünk, hogy külföldről kell makkot behoznunk – tette hozzá a vezérigazgató.

A csapadékviszonyok Somogy vármegyében is erősen átalakultak. Míg nyugaton viszonylag gyorsan megérkezett az eső, keleten alig esett.

Erdőink ma ismert képe évtizedeken belül teljesen átalakulhat / Fotó: Shutterstock

Arról, hogy száradnak az erdők már korábban Mocz András, erdőkért felelős államtitkár is beszélt kérdésünkre. 
– Somogy még mindig az ország zöld szíve – válaszolta a helyettes államtitkár kérdésünkre, amikor a somogyi erdők állapotáról érdeklődtünk. Ugyanakkor a dombvidékek déli kitettségű lejtőin már látjuk a korai őszülés jeleit. Ha végigmegyünk a somogyi dombokon, az utak mellett is szembetűnik a lombvesztés. Ez intő jel: a vegetáció hamarabb fejeződik be. Szerencsére itt még nem beszélhetünk erdőpusztulásról, de a figyelmeztető jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni – mondta a Sonline.hu kérdésére. 
– A klímaövek tolódnak, új fafajokban kell gondolkodnunk – mondta Mocz András. Megjelent például az úgynevezett sztyeppklíma, amelyet korábban az erdészeti kategóriák nem is ismertek. Emiatt a jövőben olyan szárazságtűrő fajokat kell telepítenünk, amelyek délebbi régiókból származnak, de itt is megállják a helyüket. Fontos azonban, hogy ne invazív, hanem ellenálló, mégis biztonságosan beilleszthető fajokban gondolkodjunk – szögezte le a somogyi szakember.
Erről beszélt a tizenötödik trófeaszemlén Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályának vezetője is. 

Átalakulnak az erdők

– A szárazodási folyamat az erdőket mint élőhelyet is közvetlenül érinti. Az Erdészeti Tudományos Intézet előrejelzései szerint az elmúlt három évtizedben a Somogy vármegye nagy része gyertyános-tölgyes klímabesorolásba tartozott, míg a keleti és északkeleti részek inkább cseres-tölgyes kategóriába. A következő évtizedekben azonban ez megváltozik: a gyertyános-tölgyes klíma visszaszorul a megye nyugati és délnyugati részeire, míg a cseres-tölgyes klíma lesz a meghatározó. Emellett megjelenik az erdősztyepp és a sztyepp-erdő klíma is, ismertette az előrejelzéseket. 
Ha pedig még előrébb tekintünk a század végére, láthatjuk, hogy az erdők, amelyeket most ültetünk és nevelünk, már ezekben a megváltozott körülményekben fognak élni. Az őshonos fafajok hosszú távú túlélése így kétségessé válik. A prognózis szerint a gyertyános-tölgyes erdők szinte eltűnnek, a cseres-tölgyesek is csak kis foltokban maradnak meg, és a vármegye jelentős része az erdősztyepp klímakategóriába kerül, ahol a sztyeppklíma és a fátlan sivatagi jelleg is meg fog jelenni.

A vadgazdálkodásnak a mennyiségiről a minőségi szemléletre kell átállni / Fotó: Bágyi Ferenc

– Természetesen ezek klímakategóriák, amelyeket a helyi viszonyok részben felülírhatnak, de így is világos, hogy Somogy vármegye hatalmas változásokon fog keresztülmenni. Az erdőknek is alkalmazkodniuk kell a klímaváltozáshoz, de ehhez emberi segítségre van szükség. Ezt úgy tudjuk megadni, ha biztosítjuk a természet számára, hogy a maga módján működhessen. Ugyanakkor a jelenlegi vadállomány mellett – és ezt a fórum is egyértelműen megállapította – ez az alkalmazkodás nem lesz biztosított, szögezte le a szaktárca osztályvezetője. Évek óta hangsúlyozzuk, hogy a mennyiségi vadgazdálkodás helyett a minőségi vadgazdálkodást kell előtérbe helyezni. A jelenlegi nagyvadállományt az erdők nem tudják eltartani. Ha azonban sikerül a minőségre helyezni a hangsúlyt, az a vadászok számára is hosszú távon kifizetődőbb lesz – összegzett Kovács Ferenc.

Szomorú jövőt festenek az erdőknek a kutatók
Így változnak majd az erdők / Forrás: A klíma erdészeti célú előrevetítése, Gálos Borbála, Führer Ernő

A közelmúltban létrejött a Természeti Klímaadaptációs Fórum, amely célja, hogy feltérképezze, milyen változások történtek, és hogyan kell felkészíteni az erdőket arra, hogy a negatív folyamatok ellenére is hosszú távon, jó funkciókkal bíró erdők maradhassanak Magyarországon. A fórum legfontosabb partnere az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI), amely a Soproni Egyetemhez csatlakozva működik. Az ERTI  eddig megjelent publikációiból egyértelműen látszik az, hogy az erdészeti klímakategóriák területarányának 21. század első felére és közepére vonatkozó előre becslése szerint az 1981-2010-es periódushoz képest a bükktermesztés számára optimális területek a jelenlegi teljes erdőterület 4 százalékáról 2-re csökkennek. Csak a magasabban fekvő hegyvidéki területek – mint az Északi-Középhegység és a Kőszegi-hegység – lesznek alkalmasak a bükk számára. 

forrás: SONLINE

Előző cikk

Zöld Kecskemétért Díj

Következő cikk

Jövőkép a városi erdőkről




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version