Románia: Tavaly még 161 dolgozója volt az üzemnek, idén októberben azonban már csak 28, rövidesen pedig egy sem lesz. Rövidesen végérvényesen lakat kerül az egyik legrégibb székelyföldi bútorgyárra, írja a profit.ro. A székelyudvarhelyi Famos részvényesei tavaly határoztak a termelés leállításáról, arra hivatkozva, hogy nem kifizetődő, a közelmúltban pedig úgy döntöttek, hogy 6,8 millió euróért a cég teljes ingatlanvagyonát értékesítik.
„2024 májusa óta, amikor először értesítették a Hargita megyei AJOFM-t, már többször hajtottak végre elbocsátásokat. Októberben még 28 alkalmazottjuk volt, s a legvalószínűbb, hogy az év vége előtt bezár a gyár” – közölte a Hargita Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.
Tíz évvel korábban még 450 dolgozója volt a székelyudvarhelyi üzemnek, tavaly azonban már csak 161. 2021-ben a részvénytársaság 35,746 millió lej árbevétel mellett 21,657 millió lej nyereséget termelt, az utóbbi két évet azonban 5,895, illetve 1,760 millió lej veszteséggel zárta, miközben a bevételei 18 millió lejre csökkentek.
A vállalatnak a Nicolae Bălcescu utcában található telephelyét 2,9 millió euróért árulják, a Shanghai Mallként ismert Orion bevásárlóközpontot pedig 3 millió euróért. Utóbbit emeletenként is értékesítenék. A cégnek van egy irodaépülete is.
A Famos jogelődje 1948-ban Vörös Csillag Szövetkezet néven jött létre. Fénykorát a 80-as években élte, amikor közel 3 ezer alkalmazottja volt, s főleg nyugat-európai exportra dolgozott.
A rendszerváltás után privatizálták, tulajdonjog az alkalmazottakhoz került. A vállalat egyik fő részvényese a néhány éve elhunyt Verestóy Attila szenátor volt.
forrás: Maszol.ro
