A téli csapadék alatt a hideg évszakban lehulló hó és eső együttesét értjük. Mindkét forma fontos szerepet játszik a talajvíz feltöltésében és a víz helyben tartásában. Az ország területén az elmúlt időszakban az átlagosnál jelentősebb mennyiségű hó hullott.
A lassan felengedő talajon a hó olvadéka fokozatosan szivárog a mélyebb rétegekbe, miközben a hótakaró mérsékli a talaj párolgását. A vízhiányos időszakokkal jellemezhető jelenlegi klimatikus környezetben ez olyan természeti adottság, amelynek tudatos kihasználása és kezelése érdemi segítséget nyújthat az erdőgazdálkodók és a mezőgazdasági termelők számára egyaránt.
A téli csapadék – különösen a hó – sajátossága, hogy az olvadás üteme általában lassabb, így kedvezőbb feltételeket teremt a beszivárgásra, mint a hirtelen lehulló, nagy intenzitású esőzések. Ez az Alföldön, ahol a talajvízszint hosszú ideje süllyedő tendenciát mutat, különösen fontos vízutánpótlási lehetőséget jelent.
Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórumon (EKF) belül működő Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport álláspontja szerint az olvadás során keletkező vizek minél nagyobb arányú helyben tartása reális és szükséges cél. Ez azonban csak az érintett szereplők – erdőgazdálkodók, mezőgazdasági termelők, vízügyi igazgatás és természetvédelmi szakemberek – együttműködésével valósítható meg (1. kép).
Mindez kiemelt jelentőségű az Alföld erdészeti tájcsoport tekintetében, ahol a vízhiányos időszakok hatásai fokozottan jelentkeznek, és a táj vízmegtartó képessége az elmúlt évszázadban jelentősen csökkent.
1. kép: Jó vízellátottságú mocsárerdő
Az Alföld vízgazdálkodását hosszú ideje a csapadék és az olvadékvíz gyors elvezetése jellemzi. Ennek elsődleges célja a belvíz megjelenésének megelőzése volt, amely a gazdálkodást akadályozó veszélyforrásként jelent meg. A kiterjedt csatorna- és árokrendszerek ugyan hatékonyan csökkentették a belvízkockázatot, ugyanakkor jelentősen mérsékelték a talajvíz természetes utánpótlódásának lehetőségét (3. kép).
A megváltozott éghajlati körülmények között egyre inkább indokolttá válik e rendszerek funkcióinak újragondolása mind az erdőterületeken, mind az azokkal szomszédos mezőgazdasági tájakon.
 |  |
| 3. kép: Elfolyás lassítása előtt | 4. kép: Duzzasztás hatása |
A hóolvadás során felszabaduló olvadékvíz lehetőséget teremt a talajnedvesség növelésére; az erdők és mezőgazdasági területek vízellátottságának javítására; a későbbi aszályos időszakok hatásainak mérséklésére; valamint a természetes vízmegtartó folyamatok erősítésére (5.kép).
Az erdőterületeken a fás növényzet, az avarréteg és a fejlett talajszerkezet együttesen kedvez a beszivárgásnak. A visszatartott víz javítja a mikroklímát, mérsékli a hő- és vízstresszt, és hozzájárul az erdők ellenálló képességének növeléséhez.
5. kép: Síkvidéki meanderező patakmeder maradványa
Gyakorlatban alkalmazható vízvisszatartási megoldások erdőkben
- Számos erdőterületen találhatók olyan árkok és csatornák, amelyek elsődleges feladata a víz gyors elvezetése volt. A jelenlegi körülmények között ezek időszakos, rugalmas kezelése indokolt lehet. Ideiglenes lezárásuk vagy szűkítésük – például egyszerű fa- vagy földgátakkal, zsilipekkel – lassíthatja az olvadékvizek lefolyását, és növelheti a beszivárgás mértékét (2., 4. kép).
- Kisebb léptékű, alacsony költségű műtárgyak (fenékküszöbök, lépcsőzetes gátak, rőzsegátak) alkalmazása segíthet a víz visszatartásában anélkül, hogy jelentős elöntést okozna. Ezek a megoldások különösen jól illeszkednek az alföldi, kis esésű területekhez.
- Az erdőkön belüli mélyedések, egykori erek, laposok időszakos vízzel való ellátása természetes módon növeli a táj vízmegtartó képességét. Ezek a területek gyakran ökológiai szempontból is értékesek, és összekapcsolhatók vizes élőhelyek mozaikos hálózatává.
- A talajszerkezet megőrzése – különösen a nehézgépes munkákkal végzett közelítés, kiszállítás időzítésével, a taposási károk csökkentésével – közvetlenül javítja a beszivárgási kapacitást. Az avar és holtfa visszahagyása szintén növeli a vízmegtartást.
Az utolsó pontban említetthez kapcsolódóan hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló területekről lefolyó felszíni vizek általában nagyobb eróziós hatással bírnak, mint az erdők esetében (6. kép). A fásított és erdősült területekről származó vizek minősége kedvezőbb, kevesebb hordalékot és tápanyagot szállítanak.
Az erdősávok (erdőszegélyek), mezővédő fásítások és agrár-erdészeti rendszerek csökkentik a lefolyás sebességét, elősegítik a hó felhalmozódását és javítják a környező szántók vízellátottságát is.
6. kép: A hóolvadék balról szántó felől, jobbról erdőből csordogál
Európai szinten hasonló elveken alapulnak a természetes vízmegtartó megoldások (Nature-based Solutions, NbS), amelyek Hollandiától Németországon át a mediterrán térségig egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezek lényege, hogy a vízgazdálkodási kihívásokra nem kizárólag műszaki, hanem a táj természetes folyamataira építő válaszokat adnak. Közös jellemzőjük a kis léptékű, tájba illesztett beavatkozások előtérbe helyezése, amelyek egyszerre szolgálják a vízvisszatartást, a klímaadaptációt és a biodiverzitás megőrzését.
Az elmúlt években Európa-szerte, valamint Magyarországon is több olyan kezdeményezés indult, amely kifejezetten az erdők vízvisszatartó szerepének erősítésére irányult, és amelyekben erdőgazdálkodók, állami erdészeti társaságok, vízügyi és erdészeti szakemberek aktív szerepet vállaltak. Ezek a projektek jól mutatják, hogy a vízvisszatartás az erdőgazdálkodás mindennapi gyakorlatába is beépíthető.
- A LIFE Peat Restore projekt (Németország, Lengyelország, balti államok) keretében lecsapolt erdős és lápos területek vízháztartását állították helyre. Erdőterületeken a lecsapoló árkok megszüntetése vagy szabályozhatóvá tétele, kisebb földgátak és fenékküszöbök kialakítása révén nőtt a talajnedvesség és stabilizálódott a talajvízszint. (forrás: LIFE Peat Restore)
- A LIFE FORESTWATER és LIFE Moist Forests projektek Közép-Európában az erdőkön belüli vízmozgás lassítására koncentráltak, rőzsegátak, ideiglenes visszatartó létesítmények és mélyfekvésű erdőrészletek vízellátásának helyreállításával. (forrás: LIFE Restore for MDD)
- Németország több tartományában – különösen Brandenburgban – indultak el az ún. „Schwammwald” (~szivacserdő) programok, amelyek célja, hogy az erdők a csapadékot – így a hóolvadékot is – minél nagyobb arányban helyben tartsák, elsősorban a mesterséges vízelvezetés visszafogásával és a talajkímélő erdőgazdálkodás erősítésével. (forrás: foretnature)
A hazai „Vizet a tájba” program jó példája annak, hogyan lehet együttműködésen alapuló megoldásokat kidolgozni. Az állam, a helyi közösségek, a vízügyi és természetvédelmi szakemberek és a gazdálkodók közösen keresik azokat a beavatkozásokat, amelyek egyszerre szolgálják a vízvisszatartást, a gazdálkodás biztonságát és a természeti értékek megőrzését.
Magyarországon is találhatók olyan jó gyakorlatok, ahol erdészeti irányítás mellett, erdőgazdálkodók aktív részvételével valósultak meg természetes vízmegtartó beavatkozások.
- A Bereg térségében megvalósult vízvisszatartási beavatkozások során – állami és magánerdő-gazdálkodók, valamint vízügyi és természetvédelmi szakemberek együttműködésével – erdőkön belüli csatornák szabályozásával és ideiglenes vízvisszatartással javították a ligeterdők és keményfás erdők vízellátottságát. A cél itt is az volt, hogy az erdők ne csupán elszenvedői, hanem aktív elemei legyenek a vízgazdálkodásnak. (forrás: WWF)
- A Gemenci és a Dráva menti ártéri erdőkben több helyszínen zajlottak olyan vízpótlási és vízvisszatartási beavatkozások, amelyekben az érintett erdőgazdaságok (állami erdészeti társaságok) kulcsszerepet játszottak. Ezek a projektek az egykori ártéri vízjárás részleges helyreállítását, az erdei mellékágak és laposok időszakos vízellátását célozták, ami kedvezően hatott az erdők vitalitására és természetességére. (forrás: Amazon of Europe)
- A Kaszói Erdőgazdaság területén a 2010-es évek közepén, LIFE-támogatással (KASZÓ-LIFE projekt) valósultak meg olyan vízgazdálkodási és élőhely-rekonstrukciós beavatkozások, amelyek az ártéri és ligeterdők vízellátásának javítását célozták. Erdészeti irányítás mellett, természetvédelmi és kutatóintézeti együttműködésben a felszíni vizek visszatartásával, tavak és vízszabályozó műtárgyak fejlesztésével javították az erdők talajnedvesség- és talajvízviszonyait, hozzájárulva az erdők klímaalkalmazkodó képességének és természetességének erősítéséhez. (Forrás: KASZORT)
- Az Őrségi Nemzeti Park és környező erdőterületek esetében az erdészeti kezelés és a vízvisszatartás összehangolása hosszabb ideje jelen van a gyakorlatban. Erdőkben és erdőszegélyeken végrehajtott kisebb léptékű beavatkozások – árkok lezárása, vízszintek megemelése, vizes élőhelyek restaurációja – hozzájárulnak a táj mozaikosságának és vízmegtartó képességének növeléséhez. (forrás: BFNP)
Ezek a hazai példák jól mutatják, hogy a természetes vízmegtartó megoldások nem kizárólag természetvédelmi projektek, hanem az erdészeti szakma által is alkalmazható, működő gyakorlatok, amelyek az alföldi és dombsági erdőkben egyaránt értelmezhetők.
Az európai és hazai tapasztalatok közös tanulsága, hogy az erdők kulcsszerepet töltenek be a természetes vízmegtartásban: puffertérként működnek a szélsőséges vízháztartási helyzetekben, javítják a beszivárgást, és összekapcsoló elemei lehetnek az erdőgazdálkodási és mezőgazdasági vízvisszatartási intézkedéseknek. Ez a szemlélet jól illeszkedik a magyarországi, különösen az alföldi adottságokhoz.
Jelenleg a vízvisszatartáshoz és vizes élőhelyek kialakításához kapcsolódó támogatási források a kiírásnak megfelelően mezőgazdasági és erdészeti szereplők számára is elérhetők. Ez indokolttá teszi az összehangolt tervezést és a közös megoldások keresését.
A mezőgazdasági termelők számára a futó KAP támogatási időszakban elérhető a KAP „Agrár-erdészeti rendszerek telepítése, ápolása és fenntartása” című pályázat. A támogatás révén olyan fásítások valósíthatók meg, amelyek (többek között) növelik a táj változatosságát, mérséklik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, védik a talajt, a vizet és a levegőt (7. kép). A pályázatok beadására 2025-ben volt lehetőség, de várhatóan – minimálisan módosított tartalommal – a futó időszakban ismét meghirdetésre kerülnek.
A KAP „Természetközeli és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása” támogatás 2026-ban nyílik meg, első benyújtási időszaka 2026. február 19. és március 11. között lesz elérhető. A felhívás keretében mezőgazdasági termelők olyan nem termelő beruházásokhoz igényelhetnek támogatást, amelyek a táji vízvisszatartás erősítését, természetközeli élőhelyek kialakítását és a biológiai sokféleség növelését szolgálják. A támogatás lehetőséget biztosít többek között füves, cserjés és vizes élőhelyi elemek létrehozására és többéves fenntartására, hozzájárulva a mezőgazdasági területek ökológiai állapotának javításához, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő táji vízgazdálkodási megoldások elterjedéséhez.
A KAP „Vízvisszatartást célzó létesítmények (tókák) létesítése és fenntartása” című felhívás keretében az elmúlt két évben kimondottan az erdőgazdálkodók élhettek a támogatással. A program során csapadékvíz visszatartására szolgáló kisebb víztározók, ún. tókák hozhatók létre, amelyek a felszíni csapadék lassú elszivárogtatásával, párolgásával mérséklik a száraz időszakok kedvezőtlen hatásait.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti, hogy a klímaváltozás hatásaira gyakorlati válaszokat adjon, és segítse a gazdálkodókat az alkalmazkodásban. A jelenlegi hóhelyzet jó alkalmat teremtett arra, hogy felhívja a figyelmet a vízmegtartás jelentőségére, valamint arra, hogy az erdők és a vízgazdálkodás összehangolt kezelése hosszú távon az egész agrárium érdekeit szolgálja.
Az EKF Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport bízik abban, hogy az idei hóolvadás tapasztalatai hozzájárulnak egy olyan szemlélet megerősödéséhez, amely az Alföld vízkészleteinek megőrzését és a fenntartható gazdálkodást helyezi előtérbe.
A cikkben szereplő fotók készítője: Szegvári Zoltán Péter
forrás: Erdészeti Klímaadaptációs Fórum / Erdészeti Vízgazdálkodás, Vízpótlás munkacsoport / NAK
