A szlovéniai fakitermelő világbajnokságon (március 12-15.) 22 ország versenyzői mérkőztek meg egymással, és a magyar csapat a kiváló 9. helyen végzett a világ legjobb favágói között.
A Fakitermelő Világbajnokságok Nemzetközi Szervezete (IALC) és a Szlovén Államerdészet SDIG) által megálmodott megmérettetésen a világ minden tájáról érkező versenyzők ismét lenyűgözték felkészültségükkel, elkötelezettségükkel és csapatszellemükkel a látogatókat és egymást is. Különböző versenyszámokban mérték össze tudásukat, így a lánckímélő és kombinált darabolásban, döntésben, lánccserében, gallyazásban, valamint a váltóversenyben. A bajnokság három kategóriából – PRO, U24 és nők – állt, ahol a versenyzők magas szintű technikai precizitást és tudást mutattak be.
Szlovénia első alkalommal adott otthont 2026. március 12. és 15. között a 36. Fakitermelő Világbajnokságnak. A versenyt Novo mestóban és Šentjernejben rendezték meg. A profi kategóriában 72 versenyző indult, a női kategóriában 17-en álltak rajthoz, az U24-es kategóriában pedig 22 fiatal mérette meg magát. Összesen 22 ország szakemberei versenyeztek: érkeztek Szlovéniába fakitermelők például az Egyesült Királyságból, Japánból, Norvégiából, Németországból, Szerbiából is.
A versenyzők öt versenyszámban mérték össze tudásukat, amelyek az erdei munkafolyamatokat szimulálják. Pénteken szerelés, kombinált darabolás és lánckimélő darabolás szerepelt a programban, szombaton a döntés, vasárnap a gallyazás következett.
Egyéni összetett eredményeink:
Fiatal tehetségünk az U24 kategóriában:
A női mezőnyben:
A csapat összetett 9. hely méltó eredmény a Magyar Fakitermelő Válogatotthoz, amely Juhász István csapatvezető, Kozák András edző és Kontra László szaktanácsadó munkájának is köszönhető.
Gratulálunk minden versenyzőnek a kitartó munkához és a fantasztikus eredményekhez! Köszönjük, hogy méltón képviseltétek Magyarországot a nemzetközi mezőnyben!
Harmadik lett a Fakitermelő Világbajnokságon Dávid Gábor
A magyar csapat tagja volt Dávid Gábor, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Telkibányai Erdészet kerületvezető erdésze, aki szerelés versenyszámban kiemelkedő sikert ért el, harmadik helyezett lett a 72 fős mezőnyben.
Köszönjük minden résztvevőnek a kiváló teljesítményt, a nézőknek pedig a szurkolást és a lelkesedést az egész rendezvény alatt!
A magyar csapat versenyzésének néhány mozzanata:
A szlovéniai verseny honlapján megtalálható minden csapat és versenyző részletes eredménye.
