Mit mondana ma az ország talán legismertebb erdőmérnöke? Ha Szelényi János erdőmérnök 2026-ban dolgozna, egészen más erdőkkel és egészen más társadalommal találkozna, mint amikor a Szomszédok epizódjaiban járta az erdőt.
[Az alábbi írás egy gondolatkísérlet második fejezet. Szelényi János, a Szomszédok című televíziós sorozat fiktív erdőmérnökének alakjából kiindulva azt vizsgálja, milyen dilemmákkal szembesülhetne ő 2026-ban. A szereplőnek tulajdonított párbeszédek és vélemények nem a televíziós sorozatból származó idézetek, hanem e cikk szerzőjének fiktív gondolatkísérlete.]
– Főmérnök úr, figyeli a közösségi médiában zajló vitákat az erdőkről és az erdészekről?
– Figyelem. És bevallom, egyre gyakrabban szomorúan. Nem azért, mert az erdészeket kritizálják. A kritikát el kell viselni, sőt, időnként kifejezetten szükségünk is van rá. Azért vagyok szomorú, mert egyre több olyan megnyilvánulást látok, amelyben már nem az erdőgazdálkodásról, nem szakmai döntésekről, hanem magukról az erdészekről mondanak ítéletet. Egész életük munkáját, tisztességét, elkötelezettségét kérdőjelezik meg néhány fénykép vagy kiragadott mondat alapján.
Régen is voltak viták az erdőről. De mintha ma sokan már nem vitatkozni akarnának velünk, hanem legszívesebben nélkülünk döntenének arról, hogy mi történjen az erdőben.
– Egyre gyakrabban nevezik az erdészeket természetpusztítóknak, az erdők ellenségeinek. Mit gondol erről?
– Azt, hogy ez súlyos és igazságtalan általánosítás. Az erdész nem azért választotta ezt a hivatást, mert gyűlöli a fákat. Nem azért tanult éveken keresztül, nem azért járja évtizedeken át az erdőt, hogy elpusztítsa azt, aminek a gondozására felesküdött.
Ismerek erdészeket, akiknek az egész életük egy-egy erdőhöz kötődik. Ismerem a felelősségüket, a munkájukat, a küzdelmeiket. Tudom, mennyi olyan döntést kell meghozniuk, amelynek eredményét talán már nem is ők fogják látni.
De szeretnék valamit világosan kimondani: attól, hogy valaki erdész, még nem tévedhetetlen. És attól, hogy valaki természetvédő, még nem feltétlenül van minden kérdésben igaza.
Az erdő nem ideológiai zászló, amelyet egyik vagy másik tábor a magasba emelhet.
– Akkor ön szerint nincs baj az erdőgazdálkodással?
– Dehogynem! Itt is emberek dolgoznak, akik hibázhatnak, hibáznak. És aki ezt nem hajlandó kimondani, az nem tesz jót a szakmájának.
Vannak rossz döntések, vannak elavult gyakorlatok, vannak olyan erdőgazdálkodási módszerek, amelyeket újra kell gondolnunk. A klímaváltozás, az aszályok, a szélsőséges időjárás, a biodiverzitás csökkenése olyan kihívások elé állítanak bennünket, amelyekre sokszor nem adhatók válaszok a harminc-negyven évvel ezelőtti beidegződések alapján.
A szakmának önvizsgálatot kell tartania. Nem kényszerből, nem a közösségi média nyomására, hanem azért, mert felelősséggel tartozunk az erdők jövőjéért.
De a változás nem jelentheti azt, hogy mindent, amit eddig tudtunk, értéktelennek nyilvánítunk. A tapasztalatot nem kidobni kell, hanem összevetni az új tudással.
– Sokan azt mondják, az erdészek nem hallgatják meg a társadalmat. Nem érdekli őket, mit gondolnak az emberek az erdőről.
– Ezt a vádat nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról. A társadalom elvárásai megváltoztak. Az emberek nem kizárólag faanyagot, hanem egészséges, változatos, természetközeli erdőket szeretnének. Pihenni, kirándulni, feltöltődni akarnak bennük. Azt szeretnék, ha gyermekeik és unokáik is ugyanazt a természeti értéket örökölnék, amelyet ők megismerhettek.
Ezek legitim elvárások. Az erdészeknek meg kell érteniük, hogy az erdő nem pusztán gazdálkodási egység, nem csupán fatömeg és erdőrészlet. Az emberek számára érzelmi, kulturális és természeti érték is.
De a társadalomnak is meg kell értenie, hogy az erdő fenntartása, megújítása és alkalmazkodó-képességének biztosítása komoly szakmai munka. Nem minden beavatkozás pusztítás, és nem minden érintetlennek látszó erdő van jó állapotban.
A megoldás nem az, hogy az egyik oldal elhallgattatja a másikat. Hanem az, hogy végre megtanulunk egymással beszélni.
– Mit szól azokhoz, akik a közösségi médiában név nélkül, személyeskedve támadják az erdészeket?
– Azt gondolom, hogy az internet sokakból előhozza azt az indulatot, amelyet személyesen talán soha nem mernének kimondani. Egy erdészt, akit nem is ismernek, néhány sorban alkalmatlannak, lelketlennek vagy természetellenes embernek neveznek.
Ez nem bátorság. Ez nem természetvédelem. És végképp nem szakmai vita. Aki egy erdészeti döntést kifogásol, annak joga van kérdezni, bizonyítékot követelni, nyilvánosságot és elszámoltathatóságot kérni. De az emberi méltóság nem lehet vita tárgya.
Ugyanakkor az erdészeknek sem szabad minden kritikust ellenségnek tekinteniük. Aki ezt teszi, maga is tovább mélyíti az árkot.
A közösségi média nem helyettesíti a szakmai érveket, és a hangos többség sem feltétlenül jelenti az igazságot.
– Nem gondolja, hogy az erdészek maguk is felelősek azért, hogy idáig jutottunk?
– De igen. És ezt talán gyakrabban kellene kimondanunk.
Nem elég azt ismételgetni, hogy az erdészek értenek az erdőhöz, mert ez önmagában nem válasz a társadalom kérdéseire. A szakmai tekintély nem örökölhető, és nem jár automatikusan a diplomával vagy a beosztással.
Ha valamit rosszul csináltunk, vállaljuk, vállalnunk kell. Ha valamit nem magyaráztunk el, pótoljuk, pótolnunk kell. Ha a társadalom jogosan kifogásol egy gyakorlatot, változtatnunk kell rajta.
Azt viszont nem fogadom el, hogy a szakma minden eredményét, minden értékét és minden tisztességesen dolgozó emberét egyetlen mozdulattal félresöpörjék.
Az erdészetnek nem önfeladásra, hanem megújulásra van szüksége. Ehhez pedig önbecsülés és önkritika egyszerre kell.
– Mit üzenne azoknak a fiatal erdészeknek, akik ma úgy érzik, szégyellniük kell a hivatásukat?
– Azt, hogy ne szégyelljék!
Egy tisztességesen végzett erdészeti munka érték. Ne engedjék, hogy néhány indulatos bejegyzés elvegye a kedvüket attól, amit választottak.
De azt is mondanám nekik: ne bújjanak a szakmai tekintély mögé! Tanuljanak, kérdezzenek, vitatkozzanak, és merjék megkérdőjelezni a korábbi gyakorlatokat is.
Legyenek nyitottak a természetvédők, a kutatók, a helyi közösségek és az erdő látogatóinak véleményére. Ne csak az erdőt ismerjék, hanem az embereket is, akiknek az erdő fontos.
Mert a jövő erdésze nem lehet pusztán jó szakember. Jó kommunikátornak, felelős közéleti szereplőnek és együttműködő partnernek is kell lennie.
– Végezetül: mit mondana azoknak, akik szerint az erdőnek nincs szüksége erdészekre?
– Az erdő valóban megvolt az erdészek előtt, és valószínűleg utánunk is meglesz. Ezt nem vitatom.
De az már nagyon is kérdés, hogy milyen erdőket hagyunk a következő nemzedékekre. Ki vállalja a felelősséget a klímaváltozás miatt veszélyeztetett állományokért? Ki gondoskodik a megújulásról, a betegségek és károsítások kezeléséről, a természeti értékek megőrzéséről? Ki hangolja össze az erdő ökológiai, társadalmi és gazdasági funkcióit?
Ezekre a kérdésekre nem elegendő egy Facebook-kommentben válaszolni.
Az erdő közös ügy. Nem az erdészeké, nem kizárólag a természetvédőké, nem a politikusoké és nem is azoké, akik a leghangosabban beszélnek róla.
Azt szeretném, ha végre nem egymást próbálnánk legyőzni, hanem az erdők jövőjéről tudnánk közösen gondolkodni. És még valamit szeretnék elmondani.
Az erdészeket lehet és kell is bírálni. A hibáikat számon kell kérni. A szakmának változnia kell, ha a körülmények és a társadalmi elvárások ezt indokolják. De egy egész hivatásrend becsületét nem lehet néhány indulatos mondattal sárba tiporni.
Én nem azt kérem, hogy mindenki értsen egyet az erdészekkel. Azt kérem, hogy ne tagadjuk meg egymástól a tisztességes párbeszéd lehetőségét.
Mert végső soron nem az a kérdés, hogy kinek van igaza egy Facebook-vitában. Hanem az, hogy milyen erdőket hagyunk magunk után, és lesz-e még bennük olyan ember, aki felelősséggel gondoskodik róluk.
—————————————————————
a gondolatkísérlet második fejezetét lejegyezte:
Tóth János, okl. erdőmérnök, FAGOSZ / FATÁJ / FATUDAKOZÓ / ERDŐINFO / Az erdő fontos
