Az erdő adta javak közül az építési alapanyag, a tűzifa és az élelmiszer az emberi civilizációt végigkíséri. Már az ősember is felhasználta a fát mint építő- és fűtőanyagot, valamint azt a szinte egész évben kínálkozó és változatos svédasztalt, amelyet az erdő kínál mint élelemforrás.
Alig néhány éve még egyes fatermékek értékesítési nehézségeiről lehetett hallani.
A helyzet azonban rövid idő alatt megváltozott. Az erdőgazdálkodók a nagy haszonnal értékesíthető, fűrészipari feldolgozásra alkalmas különböző rönkféleségek piacát, ennek megfelelően ennek a választéknak a termelését tartották mindig tevékenységük középpontjában. Igaz volt ez akkor is, amikor a kormány a háztartások rezsiköltségeinek csökkentését, annak hosszú távú fenntartását célzó politikába kezdett. Talán a tisztelt olvasók közül még többek emlékezhetnek a 2014-ben meghirdetett „rezsicsökkentett lakossági tűzifa” programra, amikor tízszázalékos kedvezménnyel volt elérhető az állami erdőgazdaságoknál háztartásonként tíz köbméter tüzelő. Akkor is jelentős volt az érdeklődés, de nem terhelte extrém módon a termelési folyamatokat, a lakossági keresletet a rendelkezésre álló, már megtermelt készletek fedezték.
2014 ősze bár sok hasonlatosságot mutat az ideivel, mégsem állítható párhuzamba. Akkor stabil árfolyamon folyt a kereskedés az energiahordozókkal, és a korábban bevezetett rezsicsökkentés is stabil jövőbeli kilátással volt jellemezhető, ami ma már mondható el. Noha a rezsivédelem kisebb csorbákkal ugyan, de hatásában tervezhető a háztartások számára, az energiahordozók árának piaci változása azonban számos tényezőt változtatott meg. Az energia árának változása szükségszerűen rántja magával a megtermeléséhez szükséges alternatívák, így például a tűzifa árát is. Ebben a helyzetben a kormány előrelátóan avatkozott bele a piac működésébe, és hirdette meg a hatósági áras tűzifa- és barnaszénprogramot.
Már a tavasz folyamán érezhető volt a fokozódó érdeklődés a tűzifa iránt.
A kereslet élénkülését ekkor még az áremelkedések, illetve az ettől való félelem emelte átlag fölé. A tél elmúltával – folyamatos fatüzelés esetén – aki csak teheti, feltölti a fatárolóját. Ekkor két okból is a legalkalmasabb erre az idő. Egyrészt azért, mert a téli fakitermelésekből jelentős készletek állnak rendelkezésre, másrészt azért, mert a faanyag a kitermelését követően jelentős mennyiségű vizet tartalmaz. A tavasszal darabolt, hasított és szellős helyre betárolt faanyag már alkalmas lesz a következő fűtési szezonban a felhasználásra. Jellemzően vegetációs időben nem vagy csak csekély volumenű fakitermelések folynak, természetesen hatósági engedéllyel. A tavaszi keresletnövekedés és a termelési „szünet” oka, hogy őszre jellemzően kisebb készletmennyiségek maradnak.
Így aki ekkor akar vásárolni, csak korlátozott lehetőségei vannak, vagy vár az őszi fakitermelések során előállított tűzifára.
A szeptemberre kialakult energiakrízis, az ennek következtében − átlag feletti fogyasztás esetén – megnövekedő rezsiköltségek, illetve a tűzifára kerülő ársapka jelentős keresletnövekedést generált az állami erdőgazdaságoknál. A vásárlók tömegét a megkésve téli tüzelőt keresők, a kényelmi szempontból gáz vagy elektromos fűtésre váltott egykori, de most ismét fatüzelésre váltók és azok a fogyasztók képezik, akik ugyan rendelkeznek a fűtéshez szükséges mennyiségű tűzifával, de az áremelkedéstől tartva használják ki a kínálkozó lehetőséget. Ez utóbbi két csoportba tartozók egyes területeken a rendelkezésre álló kapacitásoknál jelentősen magasabb keresletet teremtettek. Ez az erdőgazdálkodás működési logikájában is változást hozott.
A tulajdonosi jogokat gyakorló Agrárminisztérium vállalása, hogy a fűtési szezon kezdetére valamennyi igénylő hozzájut a szükséges tűzifamennyiséghez.
Az állami erdőgazdaságok feladata, hogy megfeleljenek ennek a vállalásnak. Éppen ezért a termelési feladatok – jogszabályok adta keretek közötti – újratervezésének, valamint a szükséges kapacitások hozzárendelésnek köszönhetően jelenleg nyolcszáz brigád, több mint háromezer fakitermelő és csaknem ezer erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén. Ehhez elengedhetetlen több száz erdőmérnök és ezernél is több erdésztechnikus erő feletti munkája. Ez az időszak ugyanis komoly feladatdömping ebben a szakmában. Amellett, hogy az erőforrások a lakossági tűzifa megtermeléséhez vannak súlyozva, az ilyenkor nélkülözhetetlen feladatok elvégzését is meg kell oldani.
Ne feledjük el, hogy a termelési többletfeladatok mellett az erdők egészségi állapotának, szerkezetének fenntartása érdekében, illetve az erdőfelújításokhoz elengedhetetlen fakitermelések végrehajtását is szükségszerűen végre kell hajtani.
Ennél még komolyabb, hogy az erdészeknek a jövő erdeinek létrehozásához nélkülözhetetlen szaporítóanyagot – legyen az mag, csemete vagy dugvány – is ebben az időszakban kell gyűjteni, illetve termesztést követően kiemelni a csemetekertből, elvetni vagy kiültetni az erdősítésekben. Az erdei mellékhaszonvételek – ilyenkor ősszel a gombagyűjtés – ellenőrzése és koordinálása szintén az erdész feladata lehet. A kormány nem feledkezik meg a rászorulókról sem. Ebben az évben is zajlik a szociális tűzifaprogram, amely ötmilliárd forint keretösszegben teszi lehetővé az önkormányzatok számára a tűzre való beszerzését. Ennek árualapját szintén a hazai erdők, az itt dolgozó erdészek munkája képezi.
Mit tehet, akinek sikerült az igényét jeleznie, és többhetes várakozási időt határoztak meg számára? Meglátásom szerint megértően kell várni és sűrűn imádkozni, hogy kedvező legyen az időjárás. Nagy esőben, szélben, a kialakuló kedvezőtlen talajállapotok mellett nem halad a fakitermelés. E szakma fölött nincsen tető. Jusson eszünkbe az a sokrétű feladat, amit az erdészek végeznek, és viseljük türelemmel a várakozást!
szerző: Ihárosi Péter, erdőmérnök
forrás: MagyarNemzet 10-04
