FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőgazdasági fejlesztések Nyíregyházán

Befejeződött a NYÍRERDŐ Zrt. több fejlesztése Nyíregyházán, melyekkel a vármegyeszékhelyen élők kikapcsolódási lehetőségeit szerette volna bővíteni az erdőgazdaság. A fejlesztéseket dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Hidas Tibor, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója adta át.

A Géza utcán a játszótér mellett, a Törpe utcán pedig a kosárlabdapálya közelében egy-egy bitumenes zsindellyel fedett filagóriát alakított ki a cég. A filagóriákban lévő padoknak, asztaloknak elsősorban a kísérők, szülők, kisebb társaságok veszik majd hasznát. 

Az Élet utcai és a Robinson dombon lévő játszóterek egyaránt egy 3 tornyos játszóvárral, mászókával és 2 csúszdával gazdagodtak. A gyerekek a nyári szünet beköszönte előtt vehetik birtokba a fejlesztés során kialakított elemeket. 

A beruházásokat saját forrásból valósította meg a NYÍRERDŐ Zrt. A filagóriák, játszóvárak, padok, asztalok egyaránt fából készültek. A társaság ezzel is fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy a fa megújuló, sokoldalúan felhasználható alapanyag, ami szén-dioxidot köt meg. Az erdőgazdaság a létesítményeket átadja üzemeltetésre a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-nek.

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Előző cikk

Természetkárosítások elleni fellépés

Következő cikk

Az erdőgazdálkodók és a HMKÁ követelmények



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések