FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Magas faépületek, faépítmények, fa felhőkarcolók

A június 13-i FATÁJ hírlevél végén visszaemlékeztünk egy 3 évvel ezelőtti hírre, miszerint a világ legmagasabb faépülete épül Vancouverben. Kárpáti József figyelmünkbe ajánlotta, hogy azóta több magas faépület már elkészült, illetve újabbak tervei is megismerhetőek. Köszönve e segítséget, áttekintve összeszedtük a témában, amit találtunk.

Három évvel ezelőtt írtuk: A világ legmagasabb faépülete Vancouverben lesz Vancouver belvárosában épül majd a világ legmagasabb, többségében fából készülő épülete. (2017. 06. 08.) Shigeru Ban, a díjnyertes japán építész tervei alapján készülnek felépíteni Vancouver belvárosában a világ legmagasabb hibrid faépítményét. Ha készen lesz fából, üvegből és betonból az épület, 19 emeletes és 71 m magas lesz, ami egy emelettel magasabb, mint a fa-hibrid Brock Commons épület Britt Kolumbia Egyetemén – mondta Tobi Reyes, a projekt mögötti vancouveri fejlesztő cég, a PortLiving ügyvezetője (CEO).


Tegnapi FATÁJ hírlevelünkre válaszul Kárpáti József figyelmünkbe ajánlotta, hogy azóta haladt a világ előre.

Lássuk mit is javasolt.


Így épül a világ legmagasabb faháza. A több mint 85 méter magas épületben szálloda, lakások és irodák lesznek. octogon.hu 2019-04-23

Az előregyártott komponenseket részben már a gyárban összeszerelik, majd a helyszínen megalkotják belőle az épület végleges formáját. Norvégiában hatalmas tradíciói vannak a fával való építkezésnek, ezt most a modern technológiával ötvözik, hogy jelentősen javítsanak a városok fenntarthatóságán.

A FATÁJ-ban erről 2019-04-25-én írtunk: 85 méter fölé emelkedik a világ legmagasabb faháza.


A HoHo nevű faépület ugyanúgy 24 emeletes mint a norvég faház. viszont csak 84 m magas. 2019. decemberében adták át. Mát több vállalkozás és tulajdonos is beköltözött. Az épület honlapján minden kínálatuk és szolgáltatásuk megismerhető.

2017-ben magyar szervezésű tanulmányút is volt a HoHo-hoz, amint erről írt a FATÁJ: Nézze meg Európa legmagasabb fa felhőkarcolójának építését


2018. 06. 04-én a presztizs.com még leendő eseményként írt arról, hogy fa felhőkarcoló épül Tokióban. Csúcsra jár a környezetvédelem Tokióban – már ami az építkezéseket illeti, ugyanis a legújabb tervek szerint egy 350 méter magas felhőkarcolót kívánnak felhúzni a japán fővárosban, természetes anyagokból. A BBC tájékoztatása szerint a W350 névre keresztelt torony 180 ezer köbméter fából készül, s csupán a szerkezet, vagyis a teljes építmény tíz százaléka épül acélból. A tervek szerint a felhőkarcoló hetvenszintes lesz, melyben nyolcezer lakás és megannyi iroda, valamint üzlethelyiség kerül kialakításra. A becslések szerint a fából készülő felhőkarcoló megvalósítása nagyságrendileg 5,6 milliárd dollárba kerül majd.

A “W350 tokio wood building” kereséssel számos 2018. évi írást találni e tervről. Ha valóban megépül, akkor ez lesz a világ legmagasabb fa épülete.

A dezeen.com szerint Sumitomo Forestry a hibrid fából készülő 70 emeletes felhőkarcolót a cég 350 éves fennállásának 2041. évi jubileumára szeretné felépíteni.

A Sumitomo család 1691-ben kezdett fát használni a Besshi Rézbányában, ahol bányászati tevékenységüket elkezdték. Erdőgazdálkodási részlegüket (Forestry Department within the Besshi Mining Plant) 1898-ben alapították. Japán első “nagykeretes” építési rendszerét “Big-frame Configuration” (fatartó keretrendszer) 2005-ben vezették be. Erdőgazdálkodással, faépítéssel, hangszóró dobozok gyártásával, rétegeltlemez, forgácslap és MDF gyártással, faimportálással, hazai eredetű fa kereskedelmével foglalkoznak. Japánban és a távol-keleti térségben működnek. A cég tőkéje (Paid-in Capital): 32.672 millió Y (mintegy 91.482 millió Ft).

A korábbi (2018-02-16) FATÁJ cikk: W350 – erdőből várost, városból erdőt.

Kép: dezeen.com


Stockholmban épülhet a világ legmagasabb faszerkezetű felhőkarcolója, írta a tervlap.hu 2013. 06. 23-án. Az akkori hír szerint: Egy tervpályázatot követően Stockholmban 34 emeletes, alapvetően fából készített toronyház megépítésére készülnek. A cfmoller.com helyen lehetett szavazni a “Berg | C.F. Moller’s” javaslatra. A pályázatot a HSB Stockholm, Svédország legnagyobb épület egyesülete (lakás szövetkezete?) írta ki 2013-ban, 2023. évi megvalósításra, 100 éves fennállásának jubileumára. Az első díjat ez a terv nyerte el.

Az épület egy vasbeton merevítő mag köré faszerkezettel épülne. A számítások szerint nemcsak az építőanyagok előállítása és a kivitelezés során keletkező széndioxid kibocsájtás lehetne alacsonyabb – melynek 30-40%-áért az építőipar felelős globálisan -, de az épület bekerülési költsége is kisebb lenne. Ola Jonsson (C. F. Moller) szerint a kedvezőbb költségben szerepet játszik, hogy a fa lényegesen könnyebb anyag, mint a beton vagy az acél, ráadásul tűzállósága is jobbá tehető hagyományos építőanyag társainál.

Ugyanerről a dezeen.com cikke részletesebben számol be és olvashatunk róla a cfmoller.com helyen is.

Kép: cfmoller.com


Fából toronyházat? Igen, már Párizsban is. Erről írt a hvg.hu 2017. október. 02-án. A világ építőiparában valamiféle forradalom, vagy inkább ellenforradalom van kibontakozóban. A REI Habitat francia ingatlanfejlesztő cég a napokban tarolt egy franciaországi versenytárgyaláson.

A Wood’ Up nevet viselő pályázati terv az ötven méternél magasabb, nagyvárosi faépületek létesítéséről szól. Már korábban nyertek egy versenytárgyalást, és ennek alapján Bordeaux-ban húznak fel két éven belül két fából készült, ha nem is felhőkarcolót, de magas városi épületet. A mostani pályázati győzelemmel viszont már Párizsba is bejutottak, és két éven belül a francia fővárosban is épül két magas faház. Ezek félszáz méterig nyúlnak majd, de például Bécsben egy 84 méteres és Hollandiában egy 73 méter magas épületre is van már megbízásuk.

A hvg cikknek a tűzállóságról szóló része, ami különösen érdekes.

Az általános hiedelmek szerint a fa nagyon gyúlékony, tehát potenciálisan veszélyes lehet. De Paul Jarquin tudományos vizsgálatokra hivatkozva állítja: a fa sokkal lassabban ég el, mint a vasbeton, vagy az acél, tehát tűzvész esetén ellenállóbb. A vasbeton és az acél nagyon gyorsan összeomlik, mint a New York-i felhőkarcolók 2001. szeptember 11-én. További érv, hogy a fa könnyű, viszont ugyanolyan szilárd, mint a vasbeton, tehát az építkezési költségek alacsonyabbak. Persze valahonnan be kell szerezni a nyersanyagot, és ez tényleg egy gyenge pont lehet. Pillanatnyilag az észak-európai országokban vannak akkora erdőségek és olyan fa minőség, ahonnan a nyersanyag biztosítható.

A francia mezőgazdasági minisztérium három éve elindított egy kezdeményezést: a cél, minél több magas, 9-15 emeletes városi lakóház építése fából. Ez a módszer környezetkímélő, de Franciaországban az összes építési anyagnak jelenleg csak a 10 százaléka fa, miközben az USA-ban ez az arány 35 százalék.  Persze, nem csak a környezet megőrzéséről van szó, hanem például a francia erdőgazdálkodás fellendítéséről is. A szektor 440 ezer embert alkalmaz, de a külkereskedelmi mérleg a fa tekintetében negatív. Pedig a francia erdőgazdálkodás és a faipari szektor fellendíthető, és saját nyersanyagból lehetne fölépíteni egyre több nagyvárosi faépületet. Így a zöld szempontok és a gazdasági érdekek találkozhatnak Franciaországban, ahol a fa felhőkarcolók hívei a sokkal több fa alapanyagot felhasználó amerikai építési technológiát emlegetik. (Az alábbi kép illusztráció, egy bécsi projektet ábrázol.)

Persze 2017-10-13-án írtunk már erről a FATÁJ-ban.

Kép: hvg.hu


Csodájára járnak a 14 emeletes fa diákszállónak, írta a finlandnews.cafeblog.hu 2020. január 3-án. Az épület 2019. augusztusára készült el és a Lighthouse nevet adták neki. Az épület közel 50 m magas és mindenféle díjakat kapott. 2500 m3 fát építettek be és új tűzvédelmi és építészeti megoldásokat fejlesztettek ki. A fa azért nem látszik kívül, mert a tűzvédelmi előírások miatt bevonták a felületet. 2016-2018. között tervezték, majd egy év alatt felépült. Az épületről finnül.

Fotó: Stora Enso


Ha már FATÁJ cikkel kezdtem, azzal is fejezem be ezt a sort, 2013. 06. 23-án írtam ezt:

A legmagasabb kilátótorony fából. Ausztriában, Karintia tartományban, Klagenfurt közelében, a Wörthi-tó melletti 850 m magas Pyramidenkogel csúcson épült fel 2013. június 20-ra a világ legmagasabb, 100 m-es faszerkezetű kilátótornya. Faanyaga PEFC tanúsított.

A korábbi beton torony 2012. október 12-i lerobbantásától a fa torony 2013. június 20-i megnyitásáig 8 hónap és 8 nap telt el. E gyors építést az elemek üzemi előregyártása tette lehetővé. A bekerülési költség 8,0 millió Euró volt.

Elkalandozó gondolat: Nem is értem, hogy sikerült megoldaniuk, hogy nem nemzetközi pályázatot írtak ki, és hogy a munkát hogy sikerült helyi osztrák cégeknek elnyerniük. Meg gondolom a PEFC tanúsított folyamat elején a közeli erdőgazdálkodóktól származott a fa. Tehát a torony építésének minden pénzkiadása ott maradt helyben. Sőt az elektronikus építési tábla szerint nem hogy osztrák, de a tervező és kivitelezők 90%-a Karintia tartományba való. Igaz, a finanszírozást is karintiai erők oldották meg.


Ráadásként:

Metropol Parasol – a világ legnagyobb faépülete, amiről 2011-05-25-én írtunk a FATÁJ-ban. Különleges építménnyel gyarapodott Sevilla városa. Március végén hivatalosan is átadták rendeltetésének a városképet alaposan átformáló – a Finnforest faanyagából készített – Metropol Parasolt.


Felhőkarcolót fából? Nem is olyan vad ötlet! FATÁJ 2020-02-04. hvg.hu-tól átvett cikk, mely a faépítéssel, magas faépületekkel és ezek tűzveszélyességével foglalkozik.

Forrás: A fenti számtalan kapcsoló és a FATÁJ korábbi cikkei
Összeállította: Mőcsényi Miklós

Előző cikk

Megjelent az útmutató az örökerdő kezelési tervhez

Következő cikk

Használtbútor-szolgáltatás indult az IKEA-ban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version