FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kínai bútoreladások növekednek

Az Alibaba, kínai e-kereskedelmi óriás adatai szerint október végéig a bútoripar tranzakcióinak volumene 191%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, míg a már kifizetett megrendelések száma 112%-kal emelkedett.

Az olyan bútorok, mint például a kanapék, ágyak, irodabútorok, étkezőasztalok és székek, valamint gyermekágyak a legnépszerűbbek a tengerentúli piacokon. Az Állami Vámszolgálat legfrissebb adatai szerint az első 11 hónapban a kínai bútorok és alkatrészeinek összesített exportértéke 365 milliárd jüan volt, ami 11,2%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A dél-kínai tenger mentén fekvő Guangdong tartományban található a Hongqiao bútorgyártó cég, melynek üzemében annyira leterheltek a munkások, hogy a termelési kapacitás emelésén gondolkodott Deng Jianliang, az üzem vezetője. “Ennek az üzemnek korábban havi 45 ezer rendelése volt. Most pedig 80 ezer, vagyis csaknem megduplázódott. Gépeket használunk, amennyire csak lehetséges, hogy csökkentsük a munkások leterheltségét”, fogalmazott Deng Jianliang. A Hongqiao egy helyi nagy irodabútor-gyártó vállalat, megrendeléseinek fele a tengerentúlról érkezik. Zuo Boliang, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy az idei piaci trend teljesen váratlan változást mutatott.

“Az idei év elején olyan érzésem volt, mintha az időben valaki megnyomta volna a szünet gombot. Az egész gyár csak tervezni és kutatni tudott, az üzleti tárgyalások még folytatódtak, de a termelés majdnem teljesen leállt. Majd márciusban-áprilisban mintha az újraindítás gombot nyomták volna le, az egész piac gyorsan helyreállt, majd jött a felgyorsító gomb, a gyártásunk így már nem képes lépést tartani a kereslettel. Ez jól tükrözi a kínai rendszer előnyeit, beleértve a kínai emberek egységességét, aminek köszönhetően rövid időn belül sikerült megfékezni a járvány elterjedését.”

Zuo Boliang a “hullámvasút” szóval írta le a 2020-as évet. A koronavírus-járvány kezdetén a vezérigazgató egész éjjel nem tudott aludni, ráadásul az is aggasztotta, hogy a kereskedők megsínylették a tavalyi, hideg telet. A hazai járványhelyzet gyors javulásával Zuo Boliang aggályai is megoldódtak. A második félévben a külföldi járványhelyzet súlyossá vált, az ottani fehérgalléros munkavállalók egyre nagyobb számban otthonról dolgoztak. Ez nagyobb piaci keresletet jelentett az irodabútorok tervezésére és gyártására összpontosító Hongqiao cégnek. “Számos országban a gyártás félbehagyott, vagy akár teljesen leállt, ezért csak vásárolni tudnak, miközben nem tudják előállítani a termékeket. Előnyünk, hogy irodai bútorgyártással foglalkozunk, hiszen a járvány idején sokan otthonról dolgoznak, és így ott is szükségük van irodabútorokra. Az irodai székkel foglalkozó üzletágunk gyorsan növekedett, robbanásszerű emelkedést ért el” – mondta Zuo Boliang vezérigazgató.

A kelet-kínai tengerparti Zhejiang tartományban fekvő Anji városát a “kínai székgyártás városa”-ként emlegetik. Anjiban a forgószékeket exportáló cégek a nemzetközi megrendelések jelentős növekedését tapasztalják. Az Anjiban található bútorgyárak többségénél minden nap konténerszállító teherautók sorakoznak, hogy felvegyék az árukat. Egy helyi bútorgyárért felelős személy elmondta, hogy egy német ügyfél a gyárból vásárolt termékeket külföldi e-kereskedelmi oldalon árulta. A termékek kezdeti egységára 69,99 euró volt, ami később 99,99 euróra emelkedett. Miután online elérhetővé vált, 5 perc alatt több száz darab terméket értékesítettek, a végső eladási ára pedig elérte a 179,99 eurót. A német vásárló azt is elmondta, hogy az idei bevétele megegyezik az elmúlt 5 év teljes összegéve. Az Anji-i KABEL Chairs cég vezérigazgatója, Li Weiyuan úgy tájékoztatott, hogy a már elfogadott forgószékrendeléseket is csak jövő év márciusában és áprilisában tudják teljesíteni, a hagyományos kínai tavaszünnep előtt, vagyis jövő február előtt még 130 ezer forgószéket kell legyártaniuk.

Zhejiang a bútoripart illetően jelentős tartomány: termelési mennyiségben az első az országban, a termelési érték és exportmennyiség tekintetében pedig Kínában második helyén áll. Az iparági szövetség becslései szerint a Zhejiang-i bútoripar idei különböző gazdasági mutatói jobbak a vártnál. A kínai bútorok iránti kereslet pozitív változásai nemcsak a gyártási folyamatban, hanem a logisztikai folyamatban is megmutatkoznak. A Guangdong tartományi Lecong község ismert a bútorkereskedelemben. Wang Wenjun, a legnagyobb helyi bútorlogisztikai vállalat vezetője elmondta, hogy az idei év egészére vonatkozó rendelésmennyiség és nyereség nem csökkent, hanem épp ellenkezőleg, jelentősen megnőttek az adatok alapján.

“Az idei profit ebben az évben sokkal jobb, mint tavaly. Ennek az a fő oka, hogy az autópályák márciusban és áprilisban ingyenesen használhatóak voltak, hiszen a költségeink nagy részét az autópályadíjak teszik ki. Mivel az állam lemondott a kéthavi díjról, elegendő pénzt tudtunk megtakarítani az első félévben. Ha mindenkinek van elegendő tőkéje, akkor az év második felében sokkal könnyebbé válik az üzletelés.”

A Kínai Bútorszövetség elemzési jelentése azt mutatja, hogy miután a bútorgyártó cégek újrakezdték a gyártást, termelési kapacitásuk októberre felzárkózott a tavalyi termelési szinthez, sőt, új csúcsot ért el. Jellemzően minden üzleti év végén csökkenésnek indult a termelés, idén azonban tartós növekedési tendenciát mutatott. A külföldi kereslet a második félévben erőteljesen fellendült, ami hozzájárult Kína exportjának élénkítéséhez.

Tu Qi, a Kínai Bútorszövetség alelnöke azt elemezte, hogy a kínai bútorexport megrendelések növekedése milyen hazai és külföldi tényezőknek köszönhető, a globális bútoriparban a járvány alatt bekövetkezett változásoknak milyen mélyebb okai vannak. Kína eredményesen lépett fel a járvány megfékezésében, miközben a kereslet és a kínálat kettős hatásának köszönhetően a kínai bútorexport gyors növekedésnek indult. Mindez a megrendelések jelenlegi növekedését eredményezi, a jó exportképességgel rendelkező vállalatok különösen jól teljesítenek.

A bútoripar termelési és logisztikai folyamatában a piaci helyzet viszonylag optimista. A bútorüzletekben a belföldi kereslet bővítésére és a fogyasztás ösztönzésére is törekednek. Lecong községben található egy bútor-kiállítási központ, ott internetes celebekkel, élő video-közvetítések segítségével vonzzák a bel- és külföldi ügyfeleket. Xuan Cuier, a bevásárlóközpont munkatársa elmondta: “Ezeknek az internetes celebeknek rengeteg követőjük van. Próbáltunk ezen a csatornán keresztül ügyfeleket szerezni. Ebben segít az is, hogy az élő közvetítés során különböző kedvezményeket kapnak, ami szintén segít a kereskedőknek bevonzani a vásárlókat.”

Ahogyan több bútorgyártó is jelezte, az idén “hullámvasút”-hoz hasonló piaci változásokat tapasztaltak. A piac persze dinamikus, mindig mozgásban van, de Kína meg tudta őrizni sajátos rendszerelőnyeit, és ipari versenyképességét a nemzetközi környezet kezelésében. A járvány elleni hatékony védekezés; a termelés újraindítása; az ingyenes autópálya és exportrendelések jelentős növekedése – e sikerek mögött az áll, hogy a kínai társadalom megőrizte egységét, az emberek szigorúan követik a kormány járványkezeléssel kapcsolatos utasításait. Ebben a helyzetben a kínai bútoripar új lehetőségeket látott meg a vállalati fejlődés számára. A járvány során több vállalkozó számára is lehetővé vált, hogy kihasználják a kínai vállalatok előnyeit és a nemzetközi versenyképesség hiányosságait.

Forrás: CRI Online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Közép-Európa legnagyobb fatelepe Ausztriában

Következő cikk

FATÁJ Eseménynaptár 2021



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

HOMAG okos élzárás

A HOMAG új, okos élzárási technológiáját üdvözlik a bútorgyártók. A kézművesség iránti megbecsülés egyre inkább növekszik, ami olyan…