FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Rendhagyó erdei iskolai év

Rendhagyó éven vannak túl a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. erdei iskolái. A koronavírus-járvány miatt a nyíregyházi Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola, a debreceni Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola, valamint az erdőgazdaság által üzemeltetett Hármashegyi Erdei Iskola egyaránt kevesebb gyereket fogadott, mint egy esztendővel korábban.

Nyíregyházán rekordévnek indult 2020: januárban és februárban 25 alkalommal, csaknem 550 gyermek és kísérő vett részt erdőpedagógiai foglalkozásokon, márciusban pedig a Jósa András Múzeummal közösen megrendezett Beporzók Napján majdnem száz gyermeket regisztráltak. A tavaszi pandémiás időszak után júniusban és júliusban a korábbi kettő helyett három turnusban tartottak napközis táborokat, majd szeptemberben lezajlott a “Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” program, mintegy 180 résztvevőjével. Az év folyamán összességében valamivel több, mint 1500 fő vett részt a foglalkozásokon. Összehasonlításképp, 2019-ben csaknem 6000-en voltak a nyíregyházi erdei iskolában.

Debrecenben az év első két hónapjában több mint 170 gyerek és kísérő vett részt a foglalkozásokon. A nyári hónapokban megközelítette az ötvenet a programok száma. Ősszel a Nagyerdei erdei iskola is részt vett a Debreceni Értéktár Bizottság kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal megszervezett Nagyerdő Hetén. Ennek révén több mint 120-an voltak a különféle rendezvényeken. Az év során csaknem 1400 főt regisztráltak az erdei iskolai rendezvényeken, kétharmaddal kevesebbet, mint 2019-ben.


Debrecen – Nagyerdő Napja

Igazodva a koronavírus miatti speciális helyzethez, tavasszal – az Agrárminisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület kezdeményezésére – mindkét iskolában készült egy-egy kisfilm, amiket online is elérhetővé tettek. Ezek népszerűségének is köszönhető, hogy a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvoda felkérésére decemberben három újabb, erdei iskolai foglalkozást bemutató videót állítottak össze az erdőgazdaság munkatársai.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szarvaskő példát mutat erdősítésből

Következő cikk

Sopron környéki erdők megújítása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések