FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Illegális hulladéktól tisztítás

Az EGERERDŐ Zrt kollégái összesen 18 szektorban észleltek nagyobb hulladék mennyiséget, melynek felmérése már múlt évben elkezdődött. Az állami erdőkben illegálisan elhelyezett hulladék jellemzően nem az erdőbelsőben, hanem a településekről és közutakról jól megközelíthető erdőszéleken lett deponálva, melynek összegyűjtése és elszállítása tavasszal valósult meg.

Összegyűjtött, elszállításra váró hulladék.

Főként vegyes kommunális hulladék és zöldhulladék lett elszállítva az erdőterületről, de jelentős volt az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is. Veszélyes hulladékot, például palát, gumiabroncsot, elromlott elektronikai eszközöket is nagyobb mennyiségben gyűjtöttek össze kollégáink. Az EGERERDŐ Zrt. munkatársai 18 szektorban végeztek hulladékmentesítést, így például Ózd, Arló, Bekölce, Bélapátfalva, Parádsasvár, Sirok, Tard és Mátraszentimre állami erdei is megtisztultak, ahonnan közel 60 t súlyú, 180 köbméter hulladékot szállítottak el.  – mondta el ifj. Ősz Gusztáv, az EGERERDŐ Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese.

Veszélyes hulladék gyűjtése.

A pályázat második lépéseként a felszámolt illegális telepek védelmére sorompó- és kamerarendszert építettünk ki. Így kívánjuk megakadályozni a jövőbeni hulladéklerakást a ‘közkedvelt’ helyszíneken.

Esetenként erőgépre is szükség volt.

Az összesen 6,3 millió forintból megvalósuló komplex program harmadik célja a természetkárosításra és annak megelőzésére való figyelemfelhívás, így a kommunikációra is nagy hangsúlyt fektettünk! A frekventált helyeken tájékoztató táblákon, plakátokon keresztül hívjuk fel az erdőlátogatók figyelmét a szemétlerakás negatív hatásaira és a hulladékradar applikáció használatára, mellyel sokat segíthetnek a szemétmentes erdőkért végzett munkánkban. – tette hozzá ifj. Ősz Gusztáv programkoordinátor.

Tájékoztató tábla és sorompó.

A hulladékmentesítési program nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem lehetőséget ad arra, hogy Ön is szép, tiszta, egészséges erdőben kiránduljon!  A teremtett világ védelme közös célunk és kötelességünk!

Forrás: Egererdő Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőkárok bejelentésének rendje, határideje

Következő cikk

Tisztítsuk meg az országot - Gemenc



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…