Az óriás mamutfenyőnek (Sequoiadendron giganteum) szüksége van a tűzre, de jóból is megárt a sok: a tavalyi kaliforniai erdőtüzekben a populáció 10-14 százaléka veszett oda. A kár jóvátehetetlen, legalábbis belátható időn belül, a legöregebb ismert példány 3200 éves.
A famatuzsálemeknek otthont adó kaliforniai nemzeti park kutatói most mérték fel, hogy mekkora károkat okozott a tavalyi tűzvész. Christy Brigham, a kutatás vezetője szerint legalább 7500, legfeljebb 10600 mamutfenyő égett el a tűzben, a veszteségért pedig a klímaváltozás és a hibás erdőgazdálkodás is felelős.
A mamutfenyők fejlődéséhez szükséges olykor egy-két jó kis erdőtűz: ezek a fák pionír fajnak számítanak, a fenyőtobozból a magok is akkor tudnak kiválni, ha tűz éri őket, a növekedésüknek pedig kifejezetten kedvez, ha eltűnik a területről a lombtakaró, és több fényhez jutnak. A fák törzséből vett minták alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a rendszeres erdőtüzek miatt maradhatott fenn a faj, és fejlődhettek a több ezer éves példányok mellett fiatal fák is, ehhez azonban egy sajátos egyensúlyi helyzet is szükséges, ez pedig a huszadik században megbomlott.
A többé-kevésbé rendszeres erdőtüzek gondoskodnak róla, hogy ne halmozódjon fel az erdőben az éghető anyag, így a következő tűz is hamarabb elhal, a huszadik század elején az erdőmérnökök azonban nem ismerték még fel a mamutfenyő speciális igényeit. Ehhez jött még a klímaváltozás okozta extrém kánikula és szárazság, illetve tavaly az a villám, ami elindította a Castle tűzcsoportot, amelynek most mérték fel a kárait. A nemzeti parkban tavaly augusztusban csaptak fel a lángok, de még idén májusban is találtak olyan mamutfenyőt, amelynek még mindig izzott a belseje.
Brigham szerint azokon a területeken, ahol nem volt olyan sok éghető anyag, kedvező körülmények között nevelkedhetnek az ifjú mamutfenyők, igaz, ahhoz, hogy hasonlóan látványos erdőt képezzenek, még várni kell néhány száz, esetleg egy-két ezer évet.
Forrás: MSN
