FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az iskolai szünet kezdetével megnyílnak az Erdei Vándortáborok

Ma az Erdei Vándortábor Program immár ötödik szezonja indul az OEE szervezésében. A résztvevő diákok az erdők természeti és kulturális kincseinek megismerése mellett a környezettudatos életmódra is ösztönzést kapnak.

A program az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósul meg. Az Erdei Vándortábor Program egy hetes turnusaiban részt vevő, összesen 6.500 felső tagozatos és középiskolás diák idén már 11 útvonalon ismerheti meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint – egy régi igénynek eleget téve, idén először – a Bükk természeti, illetve kulturális értékeit. Az idén megnyílt tizenegyedik útvonal különlegesség, mert az Országos Erdészeti Egyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel összefogásban kombinált erdei és vízi útvonalat hozott létre. Az első három napban a dél-zalai erdőket, majd vízre szállva a Mura magyarországi szakaszát ismerhetik meg a fiatalok.

Az erdei vándortáborok táborhelyeit az Agrárminisztérium által irányított állami erdőgazdaságok biztosítják, erdei iskoláikat és turisztikai infrastruktúrájukat bocsátják rendelkezésre. Az állami erdőgazdaságok a gyalogos vándortáborokat vezető pedagógusok képzésében szintén részt vesznek, erdei iskoláikban alkalmazott oktatási anyagok és módszerek átadásával.

A Vándortábor Program új eleme és egyben idei nyitóeseménye a június 14-20. között zajló Vándor Viadal, amelyet a vándortáborok egyik helyszínén, a Zemplénben rendeznek meg. A verseny célja hazánk tájegységeinek természeti és kulturális értékeinek megismerése, az aktív kikapcsolódás népszerűsítése. Összesen húsz, egyenként négy fős középiskolai csapat méri össze tudását, kitartását az egyes feladatokban. A számos nagyértékű nyeremény mellett a győztes csapat jutalma jövőre egy hetes ingyenes vándortáborozás az általuk kiválasztott helyszínen.

A Vándortáborokat – nem csak azért, mert a résztvevők szinte végig a szabadban tartózkodnak – az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők az előkészületek alatt, illetve a lebonyolítás során is nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra, amelynek része például a túlfogyasztás és a pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom csökkentésének gyakorlati fogásainak megismerése.

A megszerzett élmények megosztására is van lehetőség: a korábbi évekhez hasonlóan vers-, novella-, fotó- és idén először, újdonságként rajzpályázatra küldhetik be alkotásaikat a vándortáborozók.

Az erdei vándorok útját a hivatalos Facebook és Instagram oldalon lehet követni.

Forrás: OEE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

További árrobbanás várható a bútoriparban?

Következő cikk

FATUDAKOZÓ - 7 éve segítünk keresni!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version