FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Felejthetetlen élmények a Zempléni-hegységben

Harmadik nyáron túrázhattak a jelentkezők a Zempléni-hegységben az Erdei Vándortábor programnak köszönhetően. Az útvonalat teljesítő 23 csoportban több mint 500 gyerek és csaknem 100 kísérő vett részt. A csoportok jellemzően 60-80 kilométert tettek meg egy hét alatt, de voltak, akik 100 kilométer feletti teljesítménnyel tértek haza. A túra nyomvonalát, a táborhelyeket és a programokat idén is az ÉSZAKERDŐ Zrt. szervezte meg, az előző évek tapasztalatai és a táborozók visszajelzései alapján.

Nagyon örülünk, hogy az idei létszám a tavalyinál is nagyobb volt a zempléni útvonalon. Azt tapasztaltuk, hogy a tavaszi járványügyi helyzet miatt mindenki nagyon várta, hogy közösségi programon, például vándortáborban vehessen részt – mondta Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A programok érkezéskor Pálházán, a Középkori Vízimalom és Sütőház megtekintésével kezdődtek, majd a diákok a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán utazva hagyták maguk mögött a civilizációt. A túrázók nehezen tudtak dönteni, hogy a Nagy-Péter-mennykőről, a Kerek-kőről vagy a Sólyom-bércről szebb-e a kilátás. Sokan látogatták meg a Regéci várat, ahol az utolsó csoportok már a felújított Keleti Palotaszárnyban is körülnézhettek. Célpont volt a Megyerhegyi-tengerszem is, ahol a kilátóból eléjük táruló panoráma varázsolta el őket.

A fiatalok a táborhelyeken is igyekeztek tartalmasan tölteni az időt, a különböző játékok mellett sokan mentek el éjjeli vadlessel egybekötött kisebb túrára. Akadtak, akik a korán kelést választották a Gerendás-réten, hogy csaknem egy órás séta után a Kerek-kő ormáról csodálhassák meg, ahogy a Nap előbukkan a környező hegyek mögül. A gyerekeknek általában a Gerendás-réten töltött éjszakák tetszettek leginkább, itt nomád körülmények között élhették át az erdő által biztosított szabadság érzését.

Az Erdei Vándortábor zempléni programjai után a résztvevők élményekkel telve utazhattak haza. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai abban bíznak, hogy vannak köztük olyanok, akik később is visszatérnek a térségbe.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Magyarország részvételével létrejött a világ első ötoldalú bioszféra-rezervátuma

Következő cikk

Már 40 ezer gyermek vándortáborozott az országban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version