FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdei Vándortábor – máris megtelt

Az Erdei Vándortábor jelentkezési felületének ma reggel 6 órai nyitása után, az érdeklődők nem egész 10 perc alatt foglalták le az összes helyet.

A szervezők üzenete:
Köszönjük, hogy továbbra is ennyien szeretitek az Erdei Vándortáborokat!

Akinek nem sikerült időpontot foglalnia, ne csüggedjen! Érdemes lesz a jelentkezési felületet időnként megnézni, mert egészen biztos, hogy lesznek felszabaduló helyek.

A váróslista holnap reggel kikerül a honlapra, ahol majd jelezhetitek, hogy milyen időpont érdekelne benneteket. Azon leszünk, hogy mindenki számára megtaláljuk a megfelelő időpontot!

Mi a Vándortábor Program célja?

A Vándortábor Program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód megismertetése, népszerűsítése a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében.

Kiemelt cél továbbá a vándortáborokat szervező pedagógusok ösztönzése, segítése, továbbképzés szervezése számukra, valamint a nyári táboroztatási időszakban végzett nevelő munka anyagi elismerése.

A Vándortábor Program gyalogosan, vízen, kerékpáron vagy zarándoklat kereten belül bejárható útvonalakat kínál, amelyek teljesítése során a diákok megismerkednek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, és életre szóló közösségi élményben lehet részük.

A Vándortábor Program egészével a www.vandortabor.hu oldalon ismerkedhetnek meg.

Miről szól az Erdei Vándortábor Program?

Az erdei vándortáborok gyalog teljesíthető, egyhetes táborok. A csoportok 7 nap alatt 50-90 kilométert tesznek meg, és jellemzően kétnaponta váltanak táborhelyet.

Az erdei vándortáborok során a diákok testközelből ismerkedhetnek meg Magyarország erdeivel, miközben a természetben élnek át személyes élményeket. Az erdei iskolai programok segítséget nyújtanak természet- és honismereti tudásuk bővítéséhez, mivel a túrák során kulturális és történelmi emlékeket kereshetnek fel. Az erdei vándortáborok kifejezetten „zöld” táborok: nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minél kisebb legyen az erdőben hagyott ökológiai lábnyomunk, és a diákok környezettudatosabbá váljanak a táborozás végére, az útjuk során elsajátított környezettudatos szemléletnek köszönhetően.

Az erdei vándortáboroknak fontos közösségépítő szerepe is van. Külön értékük, hogy a közös túrázásnak, a közösségi élménynek a pedagógusok és kísérők is részesei.

forrás: ErdeiVándor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A tűzifa és a rezsicsökkentés

Következő cikk

Gyakori ellenőrzések a borsodi erdőkben




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version