FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

EP állásfoglalás az uniós biodiverzitási stratégiáról

Az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén nagy többséggel állásfoglalást fogadott el, amelyben az uniós klímarendelethez hasonló biodiverzitási jogszabály megalkotását javasolja.

Az állásfoglalás (ügyszám: 2020/2273(INI) EU Biodiversity Strategy for 2030: Bringing nature back into our lives) megerősíti az Európai Bizottság új, a biológiai sokféleség megóvására létrehozott stratégiáját, amely többek között a növényvédő szerek, a műtrágyák használatának 50 illetve 20 százalékos csökkentését, valamint az ökoszisztémák 2050-ig történő megerősítését irányozza elő, ám hangsúlyozza, hogy a stratégia megvalósításához külön biodiverzitási jogszabály bevezetése szükséges.

A képviselők úgy vélik, hogy az új stratégiának megfelelően kell kezelnie a természetben bekövetkező változások mind az öt fő kiváltó okát: a területhasználat változását; az élőlények közvetlen kizsákmányolását; az éghajlatváltozást; a környezetszennyezést; valamint az idegenhonos inváziós fajokat. Európában évente 20 milliárd eurót kellene költeni a biológiai sokféleség megőrzését célzó lépésekre – hangsúlyozták a képviselők.

Az EP szerint 2030-ra, az EU szárazföldi és tengeri területeinek legalább 30 százalékát védetté kellene nyilvánítani, 25 százalékának pedig ökológiai gazdálkodás alatt álló területnek kell lennie. Emellett fokozni kell a vadon élő állatok és növények védelmét, és növelni kell a városi területek biológiai sokféleségét például zöld tetőteraszok bevezetésével.

A képviselők ellenzik a glifozát tartalmú gyomirtó szer használatának engedélyezését az EU-ban, és a beporzók fokozottabb megóvására szólítanak fel. Azt szorgalmazzák továbbá, hogy a gazdálkodók a természet szempontjából biztonságos növényvédelmi szereket használjanak, és csökkentsék a káros növényvédő szerek használatát.

Tóth Edina EP-képviselő az EP állásfoglalásához fűzött sajtóközleményében kiemelte: a biodiverzitási stratégiát úgy kell megvalósítani, hogy az lehetőséget és ne növekvő terheket jelentsen a magyar agrárium szereplői számára. “A biodiverzitás megóvására tette erőfeszítések támogatandók, de a megvalósításhoz először az uniós gazdálkodók számára kell megteremteni a lehetőséget arra, hogy eleget tudjanak tenni a jelentésben megfogalmazott szigorú biogazdálkodási vállalásoknak” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a jelentésben megjelenő európai baloldali javaslatok ellehetetleníthetik a magyar gazdák munkáját, ez pedig az élelmiszerárak jelentős növekedését is maga után vonhatja.

Hidvéghi Balázs EP-képviselő szerint az EU nem kényszeríthet olyan vállalásokat a magyar gazdákra, amelyek minden tudományos alapot nélkülöznek. Véleménye szerint a Bizottság nem járt el felelősségteljesen, mivel hatástanulmány nélkül tette közzé javaslatát.

A képviselő arra is kiért, hogy az erdészet vonatkozásában rossz sorrendben születnek a döntések: először az új uniós erdészeti stratégia kialakítására lett volna szükség, azonban most ennek hiányában kész tények elé állítják az erdészeket.

“Magyarország elkötelezett a fenntartható erdőgazdálkodás iránt. Úgy gondoljuk, hogy az erdők multifunkcionális szerepét kell erősíteni az EU klímavédelmi és biodiverzitás célkitűzéseinek eléréséhez. Magyarország célja például az erdős és a fával borított területek 27 százalékra növelése 2030-ig . Az EP jelentése nem ezen céloknak megfelelően tünteti fel a fenntartható erdőgazdálkodást” – tette hozzá.

FATÁJ kiemelés az állásfoglalásból:

“…

95.  hangsúlyozza az erdők szerepét az EU éghajlati céljainak elérésében; úgy véli, hogy az EU-ban az erdészeti és más biomassza erőforrások körforgásos és lépcsőzetes felhasználását kell előtérbe helyezni, ami nem veszélyezteti a tudományosan megalapozott védelmi és helyreállítási intézkedéseket és éghajlat-politikai fellépéseket; jó példának tartja a fa építőanyagként való felhasználását;

96.  hangsúlyozza a KAP agrárerdészeti és erdőtelepítési intézkedéseinek alapvető fontosságát, és ösztönzi az erdészeti intézkedések folytonosságát az uniós erdőgazdálkodási stratégiával összhangban;

97.  hangsúlyozza az ellenálló és egészséges erdei ökoszisztémák fontosságát, beleértve az állat- és a növényvilágot is, az erdők által nyújtott sokféle ökoszisztéma-szolgáltatás – például a biológiai sokféleség, a tiszta levegő, a víz, az egészséges talaj, valamint a fa és a nem fa alapanyagok – biztosításának fenntartása és javítása tekintetében; rámutat arra, hogy multifunkcionális, egészséges, fenntartható módon és hosszú távú tervek mentén kezelt erdők és erdőgazdaság nélkül soha nem fognak megvalósulni az EU környezetvédelmi, éghajlat-politikai és biodiverzitással kapcsolatos céljai;

… “

Forrás: webrádió; EP-hírek

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Meghívó a vadászat ihlette bútor bemutatónkra

Következő cikk

A faipar magyar legendája - Neuschloss Emil



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések