FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az Év Erdészét keresték a Kisalföldön is

A tavalyi esztendő elmaradt megmérettetése után idén – a járványhelyzet enyhülésével – újra megtarthattuk „Az év erdésze” verseny helyi fordulóját. Régóta vártunk már egy ilyen összejövetelt, hiszen közös programjaink többségét rendre el kellett halasztanunk az utóbbi időben. Ennek megfelelően a jó hangulat nem hiányzott, a találkozás öröme mindvégig érződött a társaságon.

A területi fordulót később az országos verseny követi majd augusztus 26-27-én, melynek a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. lesz a házigazdája az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlésének kísérőrendezvényeként.

A házi vetélkedőnek a KAEG Zrt. Kapuvári Erdészete adott otthont Göbös-majorban és a környékbeli erdőkben. A versenyszámok már jórészt ismerősek lehettek, hiszen az 50 kérdéses tesztsor kitöltését követően növényfelismerésből, sarangolt faanyag számbavételéből, kispuskás lövészetből, választékolásból, trófea- és, fatérfogat becslésből, valamint gyérítés jelölésből kellett számot adniuk tudásukról erdészeinknek.

A verseny után egy finom ebéd várta a résztvevőket, ami alatt lezajlott az eredmények összesítése. A pontszámok alapján látható volt, hogy szakszemélyzetünk az átlagot tekintve jól teljesített. Volt néhány versenyszám, amikben könnyű volt nagyot hibázni, de aki megfelelően vette ezeket az akadályokat, az az összetettben jó eredményt érhetett el.

Így alakult ki az első három helyezett rangsora. A dobogó képzeletbeli legalsó fokára Sipőcz Ádám (Kapuvári Erdészet) állhatott fel a választékolás, a gyérítésjelölés és a lövészet versenyszámok nyerteseként, 366 pontos összesített eredménnyel. A második helyezett Légrádi Róbert lett a Jánossomorjai Erdészettől, 368,75 egységgel. Az összesített verseny győztese 373,75 ponttal, vagyis az „Év erdésze” verseny legjobbja pedig ezúttal Tóth Tamás lett, aki a lábon álló fa becslés versenyszámban maximális pontszámot ért el. Érte szoríthatunk az augusztus végén megrendezésre kerülő országos forduló során.

Gratulálunk helyezettjeinknek, és valamennyi résztvevőnek a tisztes helytállásért! Tamásnak pedig jó és eredményes felkészülést kívánunk!

A szervezésben és a lebonyolításban résztvevőknek pedig hálásan köszönjük, hogy gördülékeny és remek hangulatú napot tölthettünk ismét Göbös-majorban.

Az esemény képei: http://www.kaeg.hu/media/kepgaleria/213/gobos-majorban-talaltuk-meg-az-ev-erdeszet

forrás: Kaeg Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Történelmi örökségünk az agarászat

Következő cikk

GINOP PLUSZ-1.2.1-21 felfüggesztve



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések