FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

32 csapat mérkőzik az Országos Fakitermelő Versenyen

Egy év kényszerű szünetet követően, 2021. augusztus 28-án, Bükkzsércen ismét megrendezik a STIHL Fakitermelő Versenyt. A Stihl Kft. 30 éves fennállását jubiláló eseményre a 2019-es országos döntő csapatai kaptak meghívást, valamint a regisztrációs időszakban jelentkezők is sorompóba állhatnak.

Az idén 30 éves fennállását ünneplő Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. immár húsz éve, 2001-ben szervezte országos bajnoksággá a fakitermelő versenyeket, amelyek versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.

A Bükkzsérci Falunappal és a Regionális Vadásznappal egyszerre tartott jubileumi verseny két számból áll: a fakitermelés részfeladatait tartalmazó kombináltból és a motorfűrész-szerelésből. A különleges alkalomból szervezett eseményen a 2019-es országos döntő csapatai, valamint a most lezárult regisztrációs időszakban jelentkezettek vesznek részt, így összesen 32, egyenként négy főből álló csapat méri össze tudását, erejét 2021. augusztus 28-án, 10 órától a Miskolctól 30, Egertől pedig 25 kilométerre, a Bükki Nemzeti Park déli határán fekvő Bükkzsércen.

A versenyen minden csapat kétszer hajtja végre az adott versenyszámot. A kombinált az erre a célra kialakított, 20 méter széles pályán, a szerelés pedig elkülönített helyen, szerelőasztalokon zajlik. Az eredményhirdetés várhatóan 16 órakor lesz. A részletes programmal kapcsolatos további információk a fakitermeloverseny.hu oldalon olvashatók.

forrás: Andreas Stihl Kft.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Nyírfa kéregből kozmetikum

Következő cikk

Kitüntetések augusztus 20. alkalmából




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version